Napi kul-túra

Március 9. - 1934-ben ezen a napon született Jurij Alekszejevics Gagarin az első ember a világűrben

Gagarin 1951-ben öntőmunkási képzést kapott, továbbtanult a szaratovi műszaki főiskolában. Ott töltött évei alatt csatlakozott az Aeroklubhoz. 1955-ben felvételt nyert az orenburgi repülősiskolába. 1960-ban bekerült a szovjet űrprogramba. 20 társával együtt igen kemény kiképzésen ment keresztül. Gagarint és társát, German Tyitovot kitűnő teljesítményük és kis termetük alapján választották ki az űrutazásra. 1961. április 12-én Gagarin az első emberként repült az űrbe egy Vosztok 3KA–2 (Vosztok–1) fedélzetén. Az egész repülés 108 percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet. >

Március 8. - Nemzetközi Nőnap

A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.

Március 5. - 1933-ban ezen a napon hunyt el Komjádi Béla sportvezető, vízilabdázó, edző, a magyar vízilabdasport úttörője.

1914-től kezdett vízilabdázni. Az első világháború során súlyosan megsérült. 1924-ben rövid ideig, majd 1926-tól újra a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. A válogatottal háromszor nyert Európa-bajnokságot (1926, 1927 és 1931), valamint több olimpián szerepelt. Az 1932-es Los Angeles-i olimpián győzelemre vezette a válogatottat. A modern vízilabdasport megalkotója, több edzéstechnikai újítás bevezetője.1933-ban, 41. születésnapja előtt pár nappal agyvérzés következtében hunyt el. Róla nevezték el a korábbi Császár-uszodát, ill. több utca és egy utánpótlás-emléktorna is viseli a nevét.

Március 1. 1906-ban Szentpéterváron ezen a napon hunyt el Zichy Mihály magyar festő és grafikus

1827-ben született, 1842-től jogot hallgatott Pesten. 1844-től Bécsben festészetet tanult. 1847-ben ajánlással Szentpétervárra került, és a cár egyik rokonának rajztanára lett. 1849-ben festette meg Batthyány Lajos arcképét. 1850-től retusőr volt egy fotóműteremben. Közben ceruzarajzai, akvarelljei, portréi születtek. 1853-ban az orosz cár megrendelésére egy gatcsinói vadászatról rajzsorozatot készített, és ezzel elnyerte az udvari művész címet. 1868-ban készült el Autodafé című festménye a spanyol inkvizíció borzalmairól. >

Február 20. - 1844- ben ezen a napon született Munkácsy Mihály magyar festő.

Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztalos legényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa” is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egyszemélyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. >

Február 9. - 1979-ben ezen a napon hunyt el Gábor Dénes természettudós, villamosmérnök, Nobel-díjas feltaláló

A második világháborút követő években kezd az elektronmikroszkópiával és általában a szabad elektronok külső térbeli mozgatásával foglalkozni. A megkezdett út az elektron- és az ionfizikától az elektronmikroszkópián át elvezet az optikához és az információelmélethez. Mindeközben – mintegy mellékesen – megszületik a holográfia, amelynek fölfedezése húsz évvel megelőzi műszaki megvalósításának lehetőségeit. Feltalálásáért és lehetőségeinek kiaknázásáért 1971-ben kap fizikai Nobel-díjat. >

Február 4. – 1926-ban ezen a napon született Grosics Gyula magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva. Szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat. Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt. Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. >

Január 28. - 1876-ban ezen a napon hunyt el 73 évesen Deák Ferenc államférfi, politikus, „a haza bölcse”.

„A haza bölcse” Deák e címet a kiegyezésben vitt szerepéért kapta meg honfitársaitól. Politikai pályája azonban sokkal korábban kezdődött. 1833-ban a betegeskedő apja helyett Zala vármegye nemesei az ifjú Deák Ferencet választották meg országgyűlési követnek. Ettől kezdve Deák a legtöbb reformországgyűlésen jelen volt. Mint az emberszeretet jelképe állott politikustársai előtt. >

Január 22. – A Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos díjakat.

Január 20. - 1920-ban ezen a napon született Federico Fellini olasz filmrendező és forgatókönyvíró

A II. világháború után az olasz filmművészetben kibontakozott új irányzat, a neorealizmus útján elindulva találta meg saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát. Az Országúton, az Édes élet, a 8 és ½, később a Fellini-Róma és az Amarcord új utat jelöltek ki a filmművészetben. Filmjeiben a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé. Művei az emberi kiszolgáltatottságot, képmutatást, ostobaságot és kisszerűséget szeretetteli, gyakran harsány humorral jelenítik meg. Talán nincs is még egy olyan rendező a filmvilágban, akinek alkotásai annyi személyes élményből és emlékből épülnének fel, mint Fellinié.

Január 12. - 1943-ban ezen a napon kezdődött a doni katasztrófa

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember pusztult el, mint a mohácsi csatában. >

Január 8. - Ezen a napon született a világ leghíresebb könnyűzenei énekese

Elvis Aaron Presley (1935. január 8. – 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, vagy a Király néven is ismerik. Gyakorlatilag a világ leghíresebb könnyűzenei énekese mind a mai napig. Elvis Presley a Mississippi állambeli Tupelóban született 1935. január 8-án, Gladys Love Smith és Vernon Elvis Presley gyermekeként. Ikertesvére, Jessie Garon halva született. 1948-ban Memphisbe költöztek. >

Tartalom átvétel