Március 9. - 1934-ben ezen a napon született Jurij Alekszejevics Gagarin az első ember a világűrben

Gagarin 1951-ben öntőmunkási képzést kapott, továbbtanult a szaratovi műszaki főiskolában. Ott töltött évei alatt csatlakozott az Aeroklubhoz. 1955-ben felvételt nyert az orenburgi repülősiskolába. 1960-ban bekerült a szovjet űrprogramba. 20 társával együtt igen kemény kiképzésen ment keresztül. Gagarint és társát, German Tyitovot kitűnő teljesítményük és kis termetük alapján választották ki az űrutazásra. 1961. április 12-én Gagarin az első emberként repült az űrbe egy Vosztok 3KA–2 (Vosztok–1) fedélzetén. Az egész repülés 108 percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet.

Űrbéli tartózkodása alatt hadnagyból őrnaggyá léptették elő – ebben a beosztásában szerepelt a TASSZ híradásában is. Földet érése után Nyikita Hruscsov üdvözölte. Gagarin a hirtelen rászakadó népszerűséget rosszul viselte. Részben ennek, részben pedig megromlott házasságának hatására inni kezdett.

1962-től a Legfelső Tanács tagja lett, de később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott, majd a kiképzést vezette. Ezzel párhuzamosan újból elkezdett vadászgépen repülni. 1968. március 27-én ő és kiképzője életét vesztette egy MiG–15-ben rutinrepülés közben. A baleset körülményei tisztázatlanok. Egy 1986-os tanulmány szerint gépük egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez.