Kultúra

Néptáncosaink sikere

Az elmúlt hétvégén a Jászság Népi Együttes Gödöllőn szerepelt a „Felszállott a páva” Duna Tv selejtezőjén. "Táncok Magyarszentbenedekről" című műsorukat az öttagú zsűri 100 pontból 99 pontra értékelte. Nagy reményeink szerint ez elegendő pontszám lesz, hogy a Jászság Népi Együttes egyik résztvevője legyen a novemberben kezdődő élő adásos elődöntők egyikének. >

Igazi csemegékkel kezdi új évadját a Malom Színház

Az igazság és a nevetés jegyében indul útjára szeptember végén a MaloM Színház negyedik színházi évada, melynek október végéig tartó programjai nemrég váltak ismertté. A négy hét alatt 21 alkalommal összesen 14 különböző programot kínálnak nemcsak a MaloM épületében, de öt iskolában, illetve a Szent István Egyetem jászberényi karán is. Jönnek előadók Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból is. A maga nemében mindegyik program különleges, szinte mindegyik rangos díjakkal rendelkezik, Várszegi Tibor művészeti vezető mégis három előadást említett meg előzetes tájékoztatója során, amelyek kiemelésével összefoglalható az első hónap. >

Amikor alig hosszabb a koncert a várakozásnál…

Vasárnap este ismét városunkba látogatott a Republic, hogy ezen az augusztus végi nyári estén kedvükre tegyenek a rajongóiknak. Ez meg is valósult, bár nem feltétlenül a Jászberényben megszokott módon. >

Kiséren is van bíró!

Annak a bírónak van egy háza, annak háznak van egy udvara, és abba a jász udvarba járnak az emberek ünnepelni. Nem lesz ez így másként ezen a héten, pénteken sem a Pendzsom Folkfesztivál keretén belül. Lukácsi György barátunk meghívott és mi szívesen megyünk „A Jászsági bíró udvarába…” Jászkisérre >

Telt ház a "Jászsági bíró udavarában" - Megkezdődött a XXII. Csángó Fesztivál

Kocsán László rendezésében második alkalommal került bemutatásra a Jászsági bíró udvarában című előadás. Ezzel kezdetét vette a XXII. Csángó Fesztivál öt napos eseménysorozata, >

Ez történik szerdán a Csángó Fesztiválon...

Fesztiválprogram 2012. augusztus 08. >

A jászsági bíró udvara mindenki előtt nyitva áll…

Míves plakát hirdeti a Csángó Fesztivál nyitórendezvényét, a Jászsági bíró udvarába’ című műsort, melyet a Lehel Film Színházban mutatnak be. Akik márciusban látták a premiert, tudják, hogy egy fantasztikusan mozgalmas, szépen koreografált előadást láthatnak ahol számos korosztály táncol együtt a színpadon, így ott lesznek a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gyakorló és Nagyboldog gyermek táncegyüttesei, a Jártató, a Jászság Népi Együttes, a Jászberényi Hagyományőrző Együttes tagjai, kiegészülve jászsági táncos barátokkal. >

Mindenki Jászberénybe!!!

Remélem hozzánk hasonlóan mindenki letudta nyári szabadságát, külföldi útjait, vagy épp kis országunk bebarangolását, egyszerűen csak azért, mert szerdától nem érdemes máshol lenni: indul ugyanis az idei - immár huszonkettedik - CSÁNGÓ Fesztivál! Huszonkét éves lett ez a mi gyerekünk... – és ahogy Szabó Tamás polgármester a rendezvény előtti sajtótájékoztatón mondta, az ember egy ilyen korú gyerek esetében már nem igazán gondolkodik el azon, miért is szereti, egyszerűen örömét leli benne, már csak azért is, mert van. És persze bízik benne… No azért ilyen szépen nem tud mindenki fogalmazni, mint a város első embere, ám az azért nyilvánvaló: a berényiek túlnyomó része magáénak érzi a fesztivált és várja évről évre. A szervezők meghálálják a bizalmat, és idén sem okoznak csalódást senkinek. >

Parádés nyitány a Vigadalmi Napokon!

„Lesz miért itt maradni és lesz miért idejönni Jászberénybe…” - bár tudom, klasszikusoktól csak pontosan, de azért közel ilyesmit mondott annak idején Tóth József a Jászkerület Művészeti Kft. vezetője azon a sajtótájékoztatón, melyen a nyár rendezvényeit ajánlották a média figyelmébe. Nos valóban: az előttünk álló hétvégén jobbnál jobb programok közül válogathatunk Jászberényben. Mindjárt itt van kezdetnek két zenei csemege… >

Két kiállítás is nyílik a héten Jászberényben

Két nagyszerű kiállítás látható, mindjárt a Jászberényi Vigadalmi Napok programsorozatának legelején. Július 12-én, csütörtökön 17.00 órakor a Makovecz Imre épített világa című keresztény vándorkiállítás megnyitójára kerül sor a Városi Könyvtár kamaratermében. >

Víz(torony)festék

Kedden délután kezdtek hozzá a Hamza Studio művészei a szigeti víztorony galériáig tartó betonfelületének kifestéséhez, amely a Jászsági Művészek Hétvégéjére készül el teljesen. A Hamza Studio még 2010-ben vette tervbe a víztorony galériáig tartó részének kifestését. Az egyeztetéseket követően, az engedélyek birtokában 2012 -ben jött el az ideje, hogy épület küllemét egy bárki számára megtekinthető szabadtéri alkotással tegyék esztétikusabbá. >

Kezdődnek a Jászberényi Vigadalmi Napok!!!

Július 7-én Marc Camoletti: Leszállás Párizsban című 3 felvonásos vígjátékával kezdődik a Jászberényi Vigadalmi Napok 1 hónapos rendezvénysorozata. A francia színműíró legsikeresebb művét - melynek témája a lökhajtásos szerelem - a Nagykáta Színjátszó Egyesület előadásában láthatjuk. >

Tartalom átvétel