Kultúra

Január 22. : A Magyar Kultúra Napja

A mai napon délután három órakor, a Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepséget tartanak a Déryné Művelődési Központ dísztermében.
A dátum apropóját az az esemény szolgáltatja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től kezdődően, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Az ünnepségen köszöntőt mond dr. Gedei József polgármester, majd Bethlendy Béla, az önkormányzat oktatási, közművelődési és kulturális bizottságának elnöke jutalmakat ad át. >

OptiKaland a Hamza Múzeumban

2009. január 15-én nyílt meg a Hamza Múzeum idei első időszaki kiállítása, melyet az OptiKaland képességfejlesztő programsorozatban résztvevő gyerekek munkáiból válogattak a rendezők. A kiállítást 2009. január 26-ig láthatják az érdeklődők a múzeum nyitva tartási idejében. >

Jubilál a Jász Bál

Idén február 14-én már huszadik alkalommal báloznak a jászok, legalábbis mióta a Városvédő és Szépítő Egyesület 1989-ben újjáélesztette a hagyományt. A Jász Bál azóta is a báli szezon kiemelt jelentőségű eseményének számít Jászberényben.
Ebben az évben dr. H. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója (és a bál kezdetektől fogva lelkes szervezője) lesz a hölgy, akit az a megtiszteltetés ér, hogy betöltse a Bálanya szerepét. A bécsi keringővel ő és férje nyitja meg a rendezvényt, majd éjfélkor ő teheti a megválasztott bálkirálynő és bálherceg fejére a koronát. >

Rendhagyó tankönyv bemutató

Pár éve megvolt a padlásunkon az általános iskolás koromtól kezdve használt összes tankönyv, füzet nagy része. Az életben elő nem veszi az ember ezeket, legalábbis direkt, maximum, ha beleakad egy-egy pakolászás során.
Azóta ki is selejteztem – legalábbis 99 százalékukat. Egy-két füzetet, meg tankönyvet eltesz azért az ember az öröklétnek, jó lesz majd mutogatni az unokáknak: látod, még a hetvenes években nagyapád ilyenekből tanult olvasni. Hát elég vicces- gondolja majd az unoka a fekete fehér grafikákkal és fotókkal illusztrált irodalomkönyv láttán - , de nem akarja megsérteni az ő jó nagyapját, így fél percre kézbe veszi, majd csendben visszateszi oda ahol volt. Mert ő azért már máshoz van szokva.
No ez csak arról jutott eszembe, hogy kaptuk a hírt: a Lehel Vezér Gimnáziumban január 21-én, szerdán, 14.30 órakor "GONDOLTAM FENÉT!" címmel új irodalomtankönyvét mutatja be Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész. >

Újabb táncos sikerek

2009. január 17-18-án Békéscsabán rendezik meg az országos szólótáncverseny döntőjét, ahová a novemberi selejtezők során a Jászság Népi Együttesből induló mind a négy táncos, - név szerint Balogh Melinda, Balogh Károly, Fundák Kristóf és Kovács Péter – továbbjutott.
A döntőn nyolc táncos képviseli majd az együttest, hiszen az említetteken kívül a kétszeres aranysarkantyús Busai Norbert, az egyszeres aranysarkantyús Kovács Levente, valamint Farkas Tamás és az Ifjúsági Szólótánc Fesztiválról bejutott Szebenyi Debóra is megméretteti magát.(JBO - fotó: jne.hu)

Sáros László Kós Károly díjat kapott

Sáros László építészt több-évtizedes tervezői, alkotói tevékenysége elismeréseként Kós Károly-díjban részesítették.
A Kós Károly-díjat 1987-ben alapította az akkori építésügyi és városfejlesztési miniszter, melyet a rendszerváltást követően 1991-ben újraalapítottak. Az elismerés a települési értékvédelem, a környezetszépítés, valamint az építészeti hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes – egyéni vagy csoportos – munkáért adományozható. Évente legfeljebb három személynek adható díj egyéni és három szervezetnek vagy csoportnak közösségi kategóriában. Az elismeréssel emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. >

Bemutatták az idei Jászsági Évkönyvet

Nem tudni, hogy mikor 1993-ban Pethő László tető alá hozta az első Jászsági évkönyvet, hitt-e benne, hogy olyan dolgot teremt, mely kiállja az idők próbáját és másfél évtized múltán is várva várt kiadványa lesz az erre fogékony olvasóközönségnek.
Nyilván hitt, hiszen e nélkül nem is érdemes effajta dologba belevágni. Az ilyesmin ugyanis nem szokás meggazdagodni, a hálás tömeg sem kergeti végig az embert az utcákon, ellenben munka annál több van vele.
Akárhogy is nézzük, tizenhat év nagy idő – mondta köszöntőjében dr. Kertész Ottó a Jászsági Évkönyvért Alapítvány kuratóriumának elnöke tegnap este a Jászsági Menedzser Klub Egyesület klubhelyiségében. Aki a kezdetektől gyűjti az Évkönyvet, annak a polcán már szép kis könyvtár alakult ki, az évek során mindig így Karácsony előtt megjelenő kötetekből. >

Jászsági táncosok Budapesten

Mezőségi néptáncokat tanítanak a FONÓ Budai Zeneházban (Budapest, XI., Sztregova u. 3.,) Busai Norbert és Busai Zsuzsanna, a Jászság Népi Együttes művészeti munkatársai. A december 10-én és 17-én 18.00 órakor kezdődő tanfolyamot táncház követi a Méta zenekarral. (jaszokegyesulete.hu)

Korniss Péter új könyve

Korniss Péter fotográfus, a két kiadást megért Jászság c. háromnyelvű fotóalbum Kossuth-díjas szerzője új könyvvel jelentkezik. A Kötődés című reprezentatív fotóalbumot a Helikon Kiadó jelentette meg. A szerző 2008. december 6-án (szombat) 11 órakor dedikálja új könyvét Budapesten a Helikon Könyvesházban (VI., Bajcsy-Zsilinszky út 35.), ahol a kötet 30 százalékos kedvezménnyel megvásárolható. (jaszokegyesulete.hu)

Aranylemezt dedikál a Csík zenekar

Ismét aranylemezzel büszkélkedhet a Jászberényben is többször nagy sikerrel vendégeskedő Csík zenekar. Az autentikus népzene mellett az alternatív szcéna egy-egy gyöngyszemének feldolgozásával rukkolt elő az „Ez a vonat, ha elindul…” című lemezével a zenekar. A lemez hamar átlépte az aranylemez határát és már közel áll ahhoz, hogy megkapja a platina minősítést. Az elmúlt időszakban nagy sikerrel turnézó banda Budapesten december 30-án élőszilveszteri mulatságot tart a Fonó Budai Zeneházban. (OBJEKTÍV Hírügynökség)

Átadták a Csillagdát

Tény, hogy az egy négyzetméterre eső jászsági csillagászok száma nem túl nagy, az ezen a területen híressé jászberényi szakemberek listája pedig végképp nem jelent egész estés olvasni valót az érdeklődőknek.
Bujdosó Józsefen kívül – aki első magyar csillagászként fotózott le sikerrel egy napfogyatkozást- nem is tudott mást megemlíteni Mizser Attila, a Magyar Csillagászok Egyesületének főtitkára, aki a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ csillagvizsgálójának átadásán köszöntötte a megjelenteket. >

Tartalom átvétel