Igazi csemegékkel kezdi új évadját a Malom Színház
Az igazság és a nevetés jegyében indul útjára szeptember végén a MaloM Színház negyedik színházi évada, melynek október végéig tartó programjai nemrég váltak ismertté. A négy hét alatt 21 alkalommal összesen 14 különböző programot kínálnak nemcsak a MaloM épületében, de öt iskolában, illetve a Szent István Egyetem jászberényi karán is. Jönnek előadók Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból is. A maga nemében mindegyik program különleges, szinte mindegyik rangos díjakkal rendelkezik, Várszegi Tibor művészeti vezető mégis három előadást említett meg előzetes tájékoztatója során, amelyek kiemelésével összefoglalható az első hónap.
A marosvásárhelyiek Bányavirág című előadásának időszerűsége, egyszerűsége, kidolgozása és talán mindenekelőtt humora miatt méltán kapta a legjobb előadás díját a Pécsi Országos Színházi Találkozón, később pedig kiemelt díjat a magyar színházak idei kisvárdai fesztiválján.
A Jel Színházat és koreográfus-rendezőjét Nagy Józsefet, aki 1980 óta Franciaországban élve és dolgozva a világ legrangosabb színházaiban lépett föl, csak most kezdi megismerni nemcsak a hazai közönség, de a szakma is, miután szeptember 1. óta a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója lett.
A MaloM Színház vendége lesz a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari, aki a Zsótér Sándor által rendezett előadásban nem csak játszik, hanem az előadás után Trill Zsolttal együtt Kozma András dramaturg beszélgetőtársa is lesz. Vetítik három filmjét, köztük azt a három évvel ezelőtt készült dokumentumfilmet, amelyet közvetlenül a klinikai halál állapotából történt nagy visszatérés után fogattak.
(Címképünk a marosvásárhelyiek Bányavirág című előadásán készült)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges