Áldás és átok, hogy úgy rendeltetett: nem tudhatjuk előre sem a napot, sem az órát, mikor is kell távoznunk erről a földről… Vajon ha tudnánk, hogy utoljára látunk valakit, hány percig szorongatnánk a kezét, milyen trükköket találnánk ki, csak hogy ne kelljen elengedni? Milyen semmi kis mondatokkal, üres fecsegéssel húznánk az időt, …vagy épp az utolsó lehetőséget kihasználva, megpróbálnánk elmondani mindent, amit addig nem tudtunk, nem mertünk, nem akartuk… Mert azt hittük, lesz még rá idő úgyis… Majd legközelebb… Majd egyszer… Aztán mégsem. >