Teltház, vastaps… - minden megvolt, amitől egy előadó boldog. Persze ez a Kocsán Laci telhetetlen ember, így a Táncra, talpra magyar című táncgála után még jó párszor megkérdezte, hogy milyen volt, hogy tetszett? Hát mit mondhattam volna neki… - egyrészt érzékeny a lelke, másrészt minden helyes válasz után kaptam egy Jégert… Ettől függetlenül valóban jó volt az a délután. Mert mindig jó látni, ahogy a tánc összehozza az embereket, a generációkat. Boldog, aki a színpadon áll – helyesebben nem áll, hanem táncol - és boldog az is, aki csak nézi. Egy húron pendülnek ilyenkor a lelkek, s ha így van, abból harmónia születik. >