Mostanság gyakorlatilag nem teszem ki a lábam itthonról fényképezőgép nélkül. Azonban ezúttal nem csak a fotókat osztanám meg, hanem az azokhoz kapcsolódó gondolatokat is. Mielőtt bárki azt mondhatná, hogy művészet ellenes vagyok, szeretném jelezni, hogy egyáltalán nem így van – gondolom ezt színházi fotóriportjaim is bizonyítják. Sőt a magam részéről a cirkuszművészetet is oda tartózónak vélem – persze bizonyos szint felett. Másfél évvel ezelőtt volt alkalmam Jászberényben is megörökíteni egy kiemelkedő produkciót. Arról nem is beszélve, hogy az Eötvös cirkusz volt, akit gyermekkorunkban alig vártunk, hogy városunkba látogasson –pedig, jó, ha két-háromévente megtörtént -, addig pedig azt néztük, mikor tűnik fel egyik, vagy másik számuk a Kívánság műsorban. Ki ne ismerné a világhírű mondatot: „Van másik, na látod…” Szóval nem velük van bajom... >

Szerencsére csak kedvenc objektívemen keresztül, de néha még így is fájt. Ebből a pár sorból könnyű kitalálni, hogy szombaton a IV. Lehel Vezér Nemzetközi ITF Taekwon-Do Kupán fotóztam. >

Azt gondolom, a cím egy rövid magyarázatra szorul. Tulajdonképpen ez a meghatározás nem létezik, csak én használom, mégpedig azokra a képekre, amikor valaki nem a kérésemre áll a fényképezőgépem elé, hanem a helyzetből adódóan lefotózom. >

Ahogy azt Kormos László is megállapította ugyanitt a darabról megjelent elgondolkodtató írásban – kétszáz elégedett néző vastapsával visszaigazolva - szombat este egy olyan színházi előadásnak lehettünk részesei, amely nem csak szűkebb pátriánk színházának magasra tett mércéjét vitte könnyedén, de bizonnyal minden színház tárt karokkal és táblás házzal várná. >