Minden

EB után, a bécsi VB-én a berényi korisok

Vasárnap este befejeződött Bécsben a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság. A torinói Európa Bajnokságon kitűnően szereplő magyar – köztük három jászberényi – versenyzők, nem kerültek ugyan dobogóra de, ezúttal is kitettek magukért. >

Yakuzás sikerek a diákolimpián

Kimagasló eredményekkel tértek haza a Jászberényi Yakuzák SE versenyzői a gyöngyösi területi diákolimpiai selejtezőről, ahol öt arany , két ezüst és négy bronz érmet szereztek.
A nevezések során Mike Gergő és Palásti Kristóf is egy súlycsoporttal feljebb kerültek, így Gergő és Kristóf számára különösen kemény küzdelmeket hozott a verseny. Gergőnek volt olyan ellenfele, aki majdnem 10 kilogrammal volt nehezebb nála, ami az ő korosztályában hatalmas súlykülönbségnek számít. Amint azonban azt az eredményekből is láthatjuk, mindketten megállták helyüket és a dobogó legfelső fokára állhattak. >

2009. március 9.

A nő bemegy a patikába és mérget kér. A patikus meglepődik:
- Asszonyom, miért van szüksége méregre?
- Megölöm a férjemet.
- Nagyon sajnálom, de nem adhatok el önnek mérget azért, hogy megöljön valakit!
A nő erre kitesz az asztalra egy fotót, amely az ő férjét és a patikus feleségét ábrázolja félreérthetetlen helyzetben. A patikus nagyot nyel és rábólint:
- Elnézést, nem tudtam, hogy van receptje.

Egerben betliztek a berényi kosarasok

Városunk kosárlabda szurkolóit igencsak elkényeztette a berényi kosárlabda csapat az utóbbi időben, hiszen futószalagon szállították a győztes meccseket. Ám most – remélhetőleg átmenetileg – megtorpant a gárda, hiszen tegnap este Egerben alárendelt szerepet játszottak.

Eger Gépszolg SE – Jászberényi KSE = 88-71

Horváth Balázs edzőt faggattuk az egri kisiklásról: >

Ifjú sakkozóink sikere

Szolnokon rendezték a megyei sakk diákolimpia csapat- és egyéni versenyét, ahol - mint már korábban megszokhattuk - nagyszerűen szerepeltek a jászberényi diákok.
A megyei versenyről, Sinka István tájékoztatta lapunkat: >

Amikor Ring néni beletrafált...

52 éve lottózunk. Persze különböző formában már létezett honi lottó előtte is, ám a háború után, a nagy népszerűségnek örvendő toto mellett, első alkalommal 1957. március 7-én tartottak lottósorsolást a Magyar Népköztársaságban.
Ennek örömére álljon itt néhány érdekesség a lottózás hazai történetéből: >

Március 7. - Az első lottóhúzás a Magyar Népköztársaságban

1957-ben ezen a napon tartották a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását

A mai modern lottó 1957. január 17-én született meg, amikor a pénzügyminiszter 4/1957. számú rendeletében megbízta az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó szervezésével. Az első húzást azonban csak 1957. március 7-én tartották. A szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott 5 szám alapján a fogadók 2, 3, 4, illetve 5 találatért kapnak nyereményt, a befolyt összeg 40%-a a költségvetésé, 60%-a pedig a nyereményalapba kerül. A nyeremény összege az egyes nyerőosztályokon belül a nyertes szelvények számától függ. Az első húsz év a tárgynyeremény-sorsolások virágzásának ideje volt. Általában havi egy nyereménysorsolást tartottak. A kb. 250 alkalom keretében több, mint negyedmillió nyereménytárgy talált gazdára. Egyebek között 505 db öröklakás, 590 db gépkocsi, 224 darab családi ház és üdülő. A legtöbb öröklakást, 60-at, 1958-ban sorsoltak ki, a legtöbb gépkocsit, 56-ot, 1964-ben és a legtöbb családi házat, 43-at, 1974-ben. 1991. 10. játékhetétől befejezték a rendszeres tárgynyeremény-sorsolásokat és bevezetették a teljes halmozódást.

1988. október 29-én először kísérleti jelleggel, majd rendszeres játékként bevezették a hatos lottót. A sorsjegyek árusítását október 7-én kezdték meg, melynek ára megegyezett az ötöslottó akkori árával (10 Ft). A játék struktúrájában a már sikeres külföldi 6+1 sorsolásos metódust és az 5+1-es nyereményosztályt is átvették az osztrákoktól. 1-45-ig terjedő számhalmazból húznak ki 6 számot és 1 pótszámot. A játékos 45 számból 6 számot játszhat meg, amelyből a pótszám nélkül legalább 3, legfeljebb 6 találat jogosít nyereményre. A pótszámmal 5+1 találatot lehet elérnie annak, akinek 6 megjátszott számából ötöt kihúztak.

Az új hétközi, szerdai lottó 1999. október 4-én Skandináv lottó néven jelent meg a magyar piacon. A hetente rendezett ikersorsoláson az 1-35-ig terjedő számkészletből 7-7 számot húznak ki. A 35 számból hetet lehet bejelölni, de ez a hét szám mindkét aznapi sorsoláson részt vesz. Az nyer, akinek az ikersorsolás bármelyikén legalább 4 találata van.

(forrás: wikipédia) >

edzésen

A kezdő focista leszerződik a keménységéről híres csapatba.
Első edzésén az edző eligazítást tart:
- A legfontosabb, hogy ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgj egy nagyot, nehogy elszaladjon. Na, kezdjük! Hol a labda?
Mire egy hang a csapatból:
- A fenébe a labdával! Kezdődjön a játék!

Töltött-göngyölt pecsenye

Ezúttal Rézműves Béla, a Klapka György SZKI diákja, a Pipacs étterem szakácstanulója ajánl Önöknek egy olyan receptet, mellyel tavaly decemberben egy hagyományőrző gasztronómiai versenyen – Szabó Csabával, a Vincellér Borozó szakácsával közösen készített menüjükkel – harmadik helyet szereztek.
A „pecsenyetrió” nem áll másból, mint háromféle göngyölt csirkemell filéből, melyeket különböző módon töltöttek meg. Aki egy kicsit is otthon mozog a konyhában, könnyen elkészítheti, főleg, hogy Rézműves Béla el is mondta nekünk, ő hogyan csinálta: >

Jótékonykodnak a berényi jégkorongozók is

Farkas Ricsi készülő műtétjéről hallottak a jászberényi jégkorongozók is, akik a pesterzsébeti bajnokságban kergetik a pakkot. Vezetőjük Tóth Attila (Racka) tájékoztatott a készülődésről.
- A kisfiú szüleinek bécsi kiutazásához gyűjtünk adományokat, ezért szeretnénk egy jótékonysági mérkőzést rendezni, a következő hétvégén, amelyre 500 Ft lenne a belépő. A befolyt összeget természetesen a családnak adjuk majd át. A mi csapatunk amatőr egyébként, de a pesterzsébeti bajnokságban játszunk hétvégeken, ami OB II/B-nek felel meg magyar honban. Ellenfelünk szintén jászberényi csapat lesz, akik abszolút amatőrök, de fiatalabb korukban a régi nagy csapat árnyékában tanultak meg hokizni. >

A legdrágább domain nevek

A pénzcentrum.hu a Domain Name Journal szaklap listája alapján közölt cikket a legnépszerűbb domain nevekről. Sajnos a listán még nem szerepel a jaszberenyonline.hu, de ígérjük, dolgozunk az ügyön. A világ 10 legdrágább internetes azonosítója összesen 11 milliárd forintot ér, pedig a sex.com még nincs is köztük. Néhány napja a Toys 'R' Us játékkereskedelmi világcég eladta a toys.com (játék.com) domain nevet, nem kevesebb, mint 5,1 millió dollárért. Szakértők szerint még így is túl olcsón szabadultak meg az azonosítótól, ugyanakkor ezzel a toys.com bekerült a top 10 legdrágább internetes azonosítónevek előkelő rangsorába.
Az igazán sikeres nevek azok, amelyek masszív kulcsszavakat tartalmaznak, olyanokat, ami mindennapi szükségleteinkhez adhat segítséget. Az is fontos, hogy a név könnyen megjegyezhető legyen, tehát a legjobb, ha azt a szót kell beírnunk a böngészőbe, ami az adott témáról először eszünkbe jut. >

golflabda

Golfpálya öltözőjében egy fickó gyönyörködik egy golflabdában.
- Új? - kérdezi a haverja.
- Ez a világ legjobb golflabdája!
- Miért?
- Nem lehet elveszíteni. Beütöd a sűrűbe, fütyül. Erdőbe ütöd, sípol. A vízen úszik, sötétben foszforeszkál...
- És hogy szerezted?
- Találtam.

Tartalom átvétel