Amikor Ring néni beletrafált...
52 éve lottózunk. Persze különböző formában már létezett honi lottó előtte is, ám a háború után, a nagy népszerűségnek örvendő toto mellett, első alkalommal 1957. március 7-én tartottak lottósorsolást a Magyar Népköztársaságban.
Ennek örömére álljon itt néhány érdekesség a lottózás hazai történetéből:
- Egy sima lottószelvény ára 1957-ben 3 forint 30 fillér volt
- 1957. július 12-én, pénteken délelőtt került sor az első vidéki sorsolásra, Szekszárdon, ahol a 19. lottóhét nyerőszámait húzták ki
- A leghosszabb időszak, amikor nem volt öttalálatos a lottón az 1957-es év 46. játékhetétől több mint egy éven át, 1958 utolsó hetéig tartott
- 1958-ban és 1970-ben, mindössze egy-egy telitalálat akadt a lottón
- Legkevesebbet, 529 ezer forintot, 1960-ban érte az ötös
- 1991. 10. játékhetétől vezették be a teljes halmozódást. Ha egy sorsolás alkalmával nem volt telitalálatos, akkor annak teljes nyereményalap-hányada a következő sorsolás telitalálatosának nyereményalapját növelte
- A legtöbb szelvény, több mint 21 millió darab az 1990. május 24-i sorsolásra érkezett be
- 1990-ben 27 öttalálatos szelvényt regisztráltak, ráadásul ebből 13 májusra, a huszonegyedik hétre jutott (ebből a 13-ból 10 egyazon játékosé volt)
- Az öttalálatosok száma évente általában öt és kilenc között mozog
- A 2500. ötöslottó-sorsolást 2005. január 29-én tartották, a 400. öttalálatos pedig 2005. június 25-én született meg.
- 855 ezer forintott fizetett az első öttalálatos – 1957. 6. játékhét (özvegy Ring Sándorné nevéhez fűzödik, aki családi számokkal játszott, maga és gyermekei életkorának megjátszásával ért el ötöst; a nyertes számok: 23, 26, 33, 37, 66) – Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Így jött divatba a családi számok megjátszása. Ring néni 91 éves korában halt meg.
- Az 1 milliós "álomhatárt" 1959-ben lépte át az öttalálatos
- 2 milliós nyereményt 1964-ben osztottak ki
- 5 millió forintos nyereményt először 1986-ban fizettek ki
- 10 milliót 1989-ben ért az öt találat
- 100 milliós álomhatár éve 1992
- 500 milliós nyeremény éve 1994
- 1 milliárd forintos nyeremény 1999-ben talált gazdára
- 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forint az eddigi rekord, melyet 2003. november 29-én fizettek ki.
(foto: origo.hu)