Minden

JÁSZOK … Célegyenesben

Hónapokkal ezelőtt a Főnix Fészek Műhelyházban indult az útjára - többek között Mihályi Gábor és Melis László által jegyzett - a JÁSZOK Történelmi dal-és táncjáték próbáinak hosszú sora. Akkor ott még nem sok mindent lehetett tudni erről az egyedülálló vállalkozásról, hiszen a koncepció csupán néhány alkotó számára volt ismert. (Bár a „Bölcsek” már akkor is jelen voltak) >

Védelem sarok

Baráth LászlóBaráth LászlóSzándékom, hogy a következő hónapokban, fölhívjam a kedves olvasók figyelmét néhány veszélyre, és praktikus jó tanácsok adásával próbáljam növelni a szubjektív közbiztonság érzetüket. Ehhez felhasználom több évtizedes tapasztalataimat, kitűnő szakírók tanácsait, a Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány segítségét (melynek kurátora vagyok). >

A Neszűr ma…

Szerdai ülésén tárgyalta a berényi képviselő-testület a Budai Lóránt által benyújtott beszámolót, mely a Neszűri Munkacsoport tevékenységét tárta a városatyák elé. Az anyagot végül 15 igennel elfogadták. >

Magyar szakember lett az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor termelésért felelős alelnöke

Vass Attilát (56) nevezték ki 2011. szeptember elsejével az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor (porszívók, háztartási kisgépek) termelésért felelős alelnökévé. Új pozíciójában négy gyár - Jászberény, Curitiba (Brazília), Juarez (Mexikó), Nygard (Svédország) - irányítása lesz a feladata. >

Renőrségi felhívás

A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya keresi a képeken látható személyeket akik 2011.06.04-én a hajnali órákban a Jászberényi Lehel Strand területére engedély nélkül behatoltak, és ott nagy mennyiségű termál vizet folyattak ki, ezzel kárt okozva az üzemeltetőnek. >

„Egyszer volt, ma is van”

XXI. Csángó Fesztivál

Több mint 50 program, 10 zenekar, 10 jászberényi együttes,
15 hagyományőrző együttes:
Moldvából, Gyimesből, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból
több mint 1000 fő művészeti közreműködő.
Külföldi együttesek a következő országokból:
Kenya, Szerbia, Spanyolország, Venezuela

Elkészült a XXI. Csángó Fesztivál beharangozó kisfilmje.

>

Van képem hozzá…

...címmel a mai nappal új rovat indul. Szándékaim szerint olyan képriportok fognak folyamatosan megjelenni ebben a rovatban, amelyek városunk rendezvényein, illetve jászberényi érdekeltségű, de más településen szervezett eseményeken készültek. Ezeknek a sorozatoknak nem az lesz az elsődleges céljuk, hogy dokumentum-szerűen kövessék, és rögzítsék egy esemény történéseit - hiszen ezt sikeresen megteszi évek óta a sokak által kedvelt www.jasznaplo.hu oldal - , sokkal inkább a hangulat visszaadása a cél. Ez lehetőséget ad olyan képek bemutatására is, amelyeknek egy hagyományos képriportban nem lenne helye.

Akkor, lássuk az elsőt…

A kaukázusi fergeteg

Szalai György

A kaukázusi fergeteg

Azok, akiknek az emlékeiben még él a 2010-es Csángó fesztivál egyik legnagyobb sikere a grúz tánccsoport Víz utcai és Margit-szigeti fellépése, azonnal bejelölték a naptárukba július 5-ét. Ugyanis ekkor látogatott el hozzánk a Kaukázusi Nemzeti Táncszínház társulata. Tudtuk mit várhattunk, de azért ez az előadás túllépett a várakozásainkon is. Fantasztikus zene, elké-pesztően pontosan kidolgozott koreográfia, gyönyörű ruhák, lélegzetelállító ugrások, forgások sorozata. Egyik ámulatból a másikba estünk, csak kapkodtuk a fejünket a kétszer negyvenöt perces előadás alatt. A hatást mi sem mutatja jobban, mint az, hogy észre sem vettük, hogy elszalad az a másfél óra, én meg persze azon, hogy roppant hirtelen megtelt képekkel három memória kártyám is. Azt hogy milyen sikerrel tudtam megörökíteni ezt a tánc fergeteget, a képre kattintva a galériában tekinthetik meg.
Szalai György

Rendőrségi hírek a Jászságból

Az elmúlt napok baleseteivel, bűnügyeivel kapcsolatosan Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagy tájékoztatta szerkesztőségünket.
Büntetőeljárás indult két jászberényi lakos ellen, akik január 27-én a reggeli órákban a Neszűrben lefeszítették az egyik tanya bejárati ajtaját, majd azt eltulajdonították. A 17 és 37 éves férfit elfogásukat követően a kollégák előállították a Rendőrkapitányságra, a lopással okozott kár lefoglalással megtérült. >

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog,
érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!
Szaporodjon ez az ország
emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött,
soha-soha ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke,
gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Férfi kosárlabda NB I. – Elképesztő „rally” végén egy pontos jászberényi siker

Szombat este ismételten egy nehéz ellenfél várt a JP Autó - KSE kosarasaira. Nem mintha idén lenne más fajta meccs. Az a PVSK - Veolia érkezett hozzájuk, az egyetlen olyan csapat, aki az első körben nagy különbséggel tudta legyőzni őket – igaz Ramond Nelson sérülése miatt akkor nem volt berényi irányító. Egyik társaság sem tudott gond nélkül készülni erre az összecsapásra, mert vendég oldalon sérülések, a hazain pedig betegségek hátráltatták a felkészülést. Emellett azt sem lehetett tudni, hogy a Pécs melyik arcát fogja mutatni, hiszen az utóbbi időben igen csak hullámzó volt a teljesítményük. >

Tartalom átvétel