Minden

Szeptember 8. - 1566-ban e napon hunyt el Zrínyi Miklós gróf, a szigetvári hős, miután maradék embereivel, a várból az ostromló törökök közé rontott

A horvát Šubić nemzetségből származott, mely 1347-től a zrini kastély után gróf Zrínyinek nevezte magát. Az 1526. évi mohácsi csata után I. Ferdinánd pártjára állt, és 1529-ben részt vett a török által ostromolt Bécs védelmében. 1542-től 1557-ig Horvátország bánja.1557-ben lett Szigetvár kapitánya. I. Szulejmán 1566-ban százezres hadával ostrom alá vette a szigetvári várat, melyet Zrínyi mintegy 2500 emberrel védett. >

Szupermárkák között az Electrolux és a Zanussi

Második alkalommal kapott Superbrands minősítést az Electrolux és a Zanussi. Az Electrolux Lehel Kft. kiemelkedő munkája idén Business Superbrands státuszt ért. >

Jól vizsgázott a Jászberény-Szolnok fúzió

A fenntartható fejlődés elveit szem előtt tartva, előbb-utóbb minden olyan csapatnak, amely sporttevékenységgel kacérkodik, el kell jutnia arra a pontra, ahol már foglalkoznia kell az utánpótlás nevelés kérdésével is. A játékosállomány idővel kiöregedhet, súlyosabb vagy kevésbé súlyosabb sérülések tehetnek pontot egy-egy sportolói karrier végére, vagy csupán magánéleti gondok miatt, de bizony mindig lesznek olyan játékosok, akiket pótolni kell. Különösen igaz ez abban az esetben, ha amatőr sportról beszélünk, ahol az ember csupán a játék szeretetért, saját társaiért, a csapatért küzd, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. >

Ali Gábor ezüstérmes

Szeptember 4-én, a Hungaroring adott otthont a Yamaha R-Széria Kupa 5. fordulójának, ahol a Yamaha Berény támogatásával ismét rajthoz állt két jászberényi fiatalember. Ali Gábor a 600-as, míg Fülöp Kornél az 1000-es kategóriában indult. >

FIZETEK FŐÚR! - operett est

2009 szep 26 17:00

FIZETEK FŐÚR !
címmel nosztalgia és operett est
a DMK Ifjúsági Házban (Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

Fellépnek:

Maros Gábor
Kovács Zsuzsa
Benkóczy Zoltán
Tóth Éva
Leblancz Győző

Belépődíj: 2.000.- Ft-os áron vásárolható a Tourinform Irodában
hétfőtől péntekig 8.00-17.00 óráig (Tel.: 57/406-439)

Elfüstöltek az áruval

Egy jászberényi italdiszkontból közel kétszáz doboz cigarettát és egyéb dohányárut vittek el az elkövetők szeptember 4-én. A bűncselekménnyel okozott kár 250.000,-Ft. Ezen felül még egymillió forintnyi értéket lopkodtak össze különféle rosszfiúk a hétvégén a Jászságban. >

Győzni akartak, döntetlen lett a vége

Pesti József edző azt nyilatkozta a mérkőzés előtt a helyi rádiónak, hogy mindig jó a döntetlen idegenben, de természetesen győzelemre játszanak az újonc otthonában. Ha szerencsésebb a csapat, meg is van a három pontot, de csatáraink ezúttal is megtorpantak ha helyzetbe kerültek. >

A visszavágón javíthatnak

Nem sikerült a győzelem a Jászberény Stinky Sox csapatának a rájátszás első mérkőzésén.
A Hungarian Astros elleni, 2 győzelemig tartó elődöntő első meccsét a budapestiek nyerték 15:5 arányban. >

Példamutató a két város kapcsolata

A testvérvárosi kapcsolatrendszeren belül Conselvével a legintenzívebb Jászberény kapcsolata – kezdte Dr. Gedei József polgármester azt a sajtótájékoztatót, melyet az alkalomból hívtak össze, hogy a város nyolc fős hivatalos küldöttsége, az olasz fél meghívásának eleget téve, immár tizenkilencedik alkalommal vett részt a conselvei Sant’ Agostino ünnepségsorozaton. >

Kispálya

A 13. fordulót játszották le a hétvégén a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. >

Tenisz Mesterverseny

Szombaton rendezték meg Szolnokon a teniszezők Régiós Mesterversenyét, ahol a következő jászberényi eredmények születtek: Az F12 éves korosztályban Dancsó Bálint (JSE) 1., Herczeg Zoltán (JSE) 3. helyezést ért el.(Edző:Tóth Éva), míg az F14 korosztályban Molnár Máté (Co-op Star SE) 4. helyezett lett. ( Edző: Bartóki József)
>

Közelebb vagyunk Záhonyhoz, mint Kerekegyházához

Ezer főre vetítve, 144,4 ismertté vált bűncselekmény jutott a 2008-as év folyamán Záhonyban. Ezzel a szabolcsi település megtartotta a nem sok büszkeségre okot adó első helyét a hazai (megyei jogú településeket nem tartalmazó) városok rangsorában. Ami minket ennél jobban zavarhat, az Jászberény 19. helye, melyet 56,6 bűncselekmény / ezer fős átlaggal hoztunk össze. >

Tartalom átvétel