Minden

Alaposan visszavágtak Békésnek

Repülőrajtot vett az asztalitenisz NB I Keleti csoportjában Jászberény pingpong csapata, hiszen második mérkőzését is sikerrel vette, ezúttal idegen környezetben >

Újabb előkészületi tornát nyertek

Nagy a készülődés a jászberényi kosárlabda csapat háza táján, akik továbbra is az NB I/B-ben szerepelnek a bajnokság során. Horváth Balázs edző által vezetett együttes úgy látszik az előkészületi meccseket is komolyan veszi. Ékes bizonyítéka ennek az a tény, hogy újabb tornán végeztek az első helyen. >

Szeptember 13. - 1898-ban ezen a napon született Bárczi Gusztáv gyógypedagógus, orvos. 1964-ben hunyt el.

Munkásságát az értelmi fogyatékosok és nagyothallók gyógyító nevelésének, illetve a gyógypedagógus-képzésnek szentelte. Ő fektette le a gyógypedagógia elméleti alapjait, leírta az agykérgi eredetű süketnémaság kórképét, s a kezelésére kidolgozott gyógypedagógiai, hallásnevelési eljárása világszerte ismertté tette szakmai körökben. Munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Az általa vezetett Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975-től viseli a nevét.

Sírból hozták vissza a győzelmet

Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz kiharcolnia a három pontot a vendég gyarmatiak ellen, hiszen 5-0-ás győzelemmel hangoltak múlt szombaton a berényi mérkőzésre. Sokáig úgy tűnt, hogy meglepetést is okoznak, ám Hamar Ádámék másképpen gondolták >

A rendőrök orra előtt ütötték el

Szokásukhoz híven, a reggeli iskolakezdési csúcsban, a zebrát biztosítani érkeztek a Városi Könyvtár mellett található kereszteződéshez a rendőrök, akik így pár méterre voltak az esettől, mikor egy figyelmetlen vezető autójával fellökött egy diáklányt csütörtökön Jászberényben. Azt, hogy a lányt csak könnyű sérülésekkel szállították kórházba, valószínűleg annak köszönhető, hogy a gépkocsi sebessége nem volt túl nagy. A figyelmetlen sofőr ellen szabálysértési eljárást indítottak.

Félkör

Bár suttyomban már több kamionos és autóvezető ráhajtott az utóbbi napokban, hivatalosan október elejétől lehet közlekedni a Jászberényt elkerülő út második szakaszán. A 98 százalékban kész utat a tegnap tartott bejárás során a sajtó munkatársai dr. Szekeres Imre és dr. Gedei József társaságában vehették szemügyre. >

Házhoz ment

Szeptember 10-én a Jászberényi Rendőrkapitányságon feljelentést szeretett volna tenni egy neszűri lakosú férfi. Az adatai bediktálása során azonban kiderült, hogy ellene a Jászberényi Városi Bíróság országos körözést adott ki lopás miatt. Így a feljelentőt, aki egyben korábbi elkövető, a rendőrök előállították a Bíróságra.

Népfőiskolai előadás

2009 szep 14 18:00

Helyszín:Gazdakörben (Árpád u.) ismét népfőiskolai előadást tartanak.

Előadó:Nagyné Kiss Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság elnöke

Téma: a helyi termékek és helyi piacok szerepe

Jó ha van a háznál...

Ismeretlen személyek betörtek a jánoshidai vízmű telephelyére, onnan több vízórát tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel okozott kár 550.000,-Ft.

Végszó

Pont került – ha nem is az i-re, hanem a Jászberényi Beszállítói Tudásközpont történetének végére. Szerdán délben Dr. Gedei József, Jászberény polgármestere ismertette a sajtó képviselőivel azt a levelet, melyben Varga István Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Miniszter, a kiemelt projekt akciótervi nevesítésének visszavonásáról értesítette. Magyarul ez annyit tesz, ezentúl nem áll rendelkezésre az a 1.931.910.000,- Ft, mellyel a kormány támogatta a project megvalósulását. >

Tartalom átvétel