Közelebb vagyunk Záhonyhoz, mint Kerekegyházához

Ezer főre vetítve, 144,4 ismertté vált bűncselekmény jutott a 2008-as év folyamán Záhonyban. Ezzel a szabolcsi település megtartotta a nem sok büszkeségre okot adó első helyét a hazai (megyei jogú településeket nem tartalmazó) városok rangsorában. Ami minket ennél jobban zavarhat, az Jászberény 19. helye, melyet 56,6 bűncselekmény / ezer fős átlaggal hoztunk össze.

Ez számszerűleg 1539, az elmúlt év során ismertté vált bűncselekményt jelent. Ezzel sokat rontottunk, hiszen tavaly még az 52. helyen állt Jászberény a listán.

Ezt a helyet most Jászfényszaru birtokolja, ott a tavalyi 249 eset, ezer főre vetítve 43,1 bűncselekményt jelent. (Tavaly a 37. helyen voltak.)

Jászárokszállás 257 ismertté vált bűnüggyel most 133. a listán, azaz ott ezer főre 31,9 bűncselekmény jutott. Tavaly a 150. helyen álltak.

Jászapáti javított, azaz a 2008-as 141. helyről a 155. helyre csúszott vissza. Ott 283 bűneset történt, vagyis ezer főre 30,4 jutott.

A magyar városok listáját a 274. helyen Kerekegyháza zárja, ott 55 bűneset történ tavaly, így ezer főre 8,9 jutott.

Az országos átlag 35,6 bűneset / ezer fő.

Az Egységes Nyomozóhatósági és Bűnügyi Statisztika (mely a tavaly lezárult nyomozások adatait tartalmazza) szerint az egy főre eső, ismertté vált bűncselekmények alapján a húsz, bűnügyileg legfertőzöttebb város:

ZÁHONY
LENGYELTÓTI
SIÓFOK
BALATONLELLE
VELENCE
FONYÓD
VÁRPALOTA
NYÍRBÁTOR
BALATONFÖLDVÁR
HARKÁNY
BUDAŐRS
TÖKÖL
KARCAG
EMŐD
HAJDÚHADHÁZ
TOMPA
VÁSÁROSNAMÉNY
GÁRDONY
JÁSZBERÉNY
ÜLLŐ