Minden

Tragédia az abádszalóki focipályán…..

Elmaradt ma délután az Abádszalók – Jánoshida megyei I. osztályú, felnőtt labdarúgó mérkőzés. Történt ugyanis, hogy az ifjúsági labdarúgó mérkőzés után, – amit egyébként a Jánoshida nyert meg 2-1-re – a hazaiak edzője, Mérten János a találkozó lefújása után a pálya közepe felé tartott, hogy gratuláljon játékosainak, az ellenfélnek, illetve a mérkőzés dirigenseinek, mikor váratlanul összeesett. >

Siker füvön és parkettán

Amerikai futball. A Divízió III-ban második helyen végzett Jászberény Wolverines gárdája a Divízió II. utolsó előtti helyezettjét, azaz a Miskolci Steelers együttesét fogadta szombaton, osztályozó mérkőzés keretében. A szoros, mindvégig izgalmas találkozón a hazaiak győztek, így 2010-ben a Divízió II-ben folytatják a küzdelem sorozatot. >

Ismét Magyarok Vására

November 8.-án, vasárnap, 8 és 14 óra között a Szent Klára Szeretet Otthon udvarában (Jászberény, Ferencesek tere 1) ismét megrendezi a Magyarok Vásárát a Magyarok Szövetsége. Az eddig már többször nagy sikerrel lebonyolított rendezvény ideje alatt helyi és környékbeli kézművesek, termelők és gazdák kínálják áruikat. A vásár ideje alatt lovaglásra, ló simogatásra is lesz lehetőség, de kipróbálható a hagyományos magyar íj és a karikásostor is.

Közel az ötvenhez!

Kosarasaink ezúttal a Kecskeméti Főiskola csapatát fogadták a szokásos péntek esti időpontban. Ugyan a vendégek a találkozót megelőzően négy vereség mellett mindössze egyetlen győzelmet arattak, tudvalevő volt, hogy jó képességekkel megáldott, fiatal csapat érkezett városunkba. A megyeszékhelybeliekről azonban nemcsak a jövőben derülhet ki, milyen játékerőt képviselnek, hiszen a szegediek elleni győzelem mellett alig egy ponttal kaptak a Szolnoktól. >

Fórum plusz - jelöltállítással, takarítással

Jó kétszázan gyűltek össze pénteken este az Ifjúsági Házban, hogy meghallgassák Bayer Zsolt, Tóth Gy. László és Zárug Péter Farkas előadásait, akik a helyi Polgári Kör meghívására érkeztek Jászberénybe. A vendégek elégedettek voltak a hallgatóság létszámával, ám volt olyan néző, aki a berényiek nevében szégyenkezett, hogy egy ekkora településen csak ennyien érdeklődnek az előadók és a téma iránt. Akár sokan, akár kevesen voltak, mindenesetre a jelenlévők azt kapták, amit vártak. Sőt a vendégek előadása előtt és után - mintegy keretbe foglalva azt - két érdekes helyi bejelentés is elhangzott. >

Bayer Zsolt lesz a Polgári Kör vendége

Pénteken, október 6-án este a Polgári Kör vendégeként Bayer Zsolt, Tóth Gy. László és Zárug Péter Farkas látogatnak el Jászberénybe. A rendezvény , melyre a belépés ingyenes, 18 órakor kezdőik az Ifjúsági Házban.

Deli Julianna kiállítása

2009 nov 6 17:00

Deli Julianna rajztanár kiállításának megnyitója

Helyszín: Városi Könyvtár és Információs Központ tetőtéri Kamaraterem

A kiállítást megnyitja: Szalkári Rózsa festőművész

A rendezvényt népdalokkal színesíti: Kocsisné Kaszab Zsuzsanna

A kiállítás megtekinthető: 2009.november 28-ig.

Szabad az út

Miközben a csinos moderátor hölgy a színpadra kérte az átadási ceremónia résztvevőit, nekem pedig az ujjam épp rádermedt a fényképezőgép exponáló gombjára, arra gondoltam, hogy mindenki jobban járt volna, ha az utat akkor adták volna át, mikor az a maga valóságában elkészült. Még azon melegében - már persze az időjárásra gondolok. Tény, hogy még meg kellett mászni bizonyos papírhegyeket, hogy eljussunk a mai naphoz. De ez is eljött. Van utunk. A miénk - még ha el is kerül minket. >

16 között a jászberényi csapat

A kosárlabda HEPP Kupában, egy rendkívül sportszerű mérkőzésen a jászberényi csapat, nagyarányú, megérdemelt győzelmet aratott Monoron. >

Esélyegyenlőségi Nap

2009 nov 8 09:00

Helyszín: Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok

(Információ: „Maci” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és EPSZ
5100 Jászberény Gorjanc Ignác sétány 1.
57/515-571, 30/222-92-72)

Felvonulás

08.30-10.00
Gyülekezés, zenés felvonulás a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért a város 5 pontjáról kiindulva; sérültek, sportolók, civilszervezetek, motorosok, biciklisek és a lakosság közreműködésével.Cél: Bercsényi úti Sportcsarnok
Regisztráció 8.30-09.00 Indulási helyszínek:Tesco parkoló, Kórház új épülete, Vásár tér, Hatvani út - Varjú utca sarok, Batthyány utcai játszótér - az útvonalon bárhol, bárki csatlakozhat a felvonulókhoz!

Program

10.00-10.15
Megnyitó, Bemelegítő torna
10.15-10.30
Táncos produkció a „Maci” Óvoda Fejlesztő Iskolai tagozata és a Tápiógyörgyei Általános Iskola testvérosztály tanulóinak közös előadásában
10.30-10.40
NEFRIT Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye tagjainak zenés előadása
10.40-10.50
Vers és nóta az Olajág Jász Mozgássérültek Egyesülete tagjainak előadásában
10.50-11.00
Klapka György Iskola Eltérő Tantervű tagozatának műsora
11.00-11.30
Családi ügyességi játék óvodás korosztály számára
11.30-12.30
Sportprogramok sérültek, sportolók, terápiás kutyák bevonásával
12.30-13.00
Rajzverseny eredményhirdetése, díjátadás

Kísérő programok

10.00-14.00
Játszóház, kézműves foglalkozások, óvodás gyermekek rajzkiállítása,Kiállítók: Mozgássérültek, Hallás- és beszédsérültek, BLISS Alapítvány, Látássérültek, Rákbetegek Országos Szövetségének Napforduló Szolgálata és Támasz Klubja, Támogató Szolgálat, Családsegítő-Gyermekjóléti Szolgálat

A. P. Csehov: Egyfelvonásos komédiák

2009 nov 6 18:00

A. P. Csehov: Egyfelvonásos komédiák

A beregszászi Illyés Gyula Színház előadása
Rendező: Vidnyánszky Attila

Helyszín: Malom Film-Színház

Tartalom átvétel