Kiskunmajsán "melegítettek" a Yakuzák

Az Kyokushin IKO I. szervezet által rendezett versenyen 14 jászberényi versenyző indult. Ez a verseny kitűnő lehetőség volt gyakorolni az őszi megmérettetések előtt. Különösebb következtetéseket nem lehet és nem is szabad levonni a látottak alapján mivel szakmai feladatokat hajtottak végre az Agócs sensei tanítványai, melyeket többségére jól meg is tudtak csinálni.

Nagy öröm, hogy Misovits Bogi visszatért a versenyzésbe és meg is tudta nyerni a versenyt. Ráadásul nagy nem akárki ellen tudott győzedelmeskedni, hiszen Ábrahám Editet a háromszoros EB győztest is maga mögé tudta utasítani a női nehéz súlyban.

A női középsúlyban Tóth Helga szintén első lett. Beszteri Attila a férfiaknál nyerte meg a 70kg-os súlycsoportot. Mindhárom versenyző és a most sérülés miatt nem induló Kenyó Dénes bizonyíthatnak a decemberi U22-es EB-n Litvániában. Addig is Samoborban a horvátországi versenyen még egy főpróba lesz november 13.-án.

"Ez a verseny nem volt több egy edzésnél, hisz annak is szántuk. Remélhetőleg látjuk majd a hasznát a következő versenyeken azoknak a tapasztalatoknak melyekkel itt gazdagodtak versenyzőink.."- nyilatkozta a versenyt követően sensei Agócs Tibor.