Szabad az út

Miközben a csinos moderátor hölgy a színpadra kérte az átadási ceremónia résztvevőit, nekem pedig az ujjam épp rádermedt a fényképezőgép exponáló gombjára, arra gondoltam, hogy mindenki jobban járt volna, ha az utat akkor adták volna át, mikor az a maga valóságában elkészült. Még azon melegében - már persze az időjárásra gondolok. Tény, hogy még meg kellett mászni bizonyos papírhegyeket, hogy eljussunk a mai naphoz. De ez is eljött. Van utunk. A miénk - még ha el is kerül minket.

A forró teával marasztaló sátrat a ceremónia idejére elhagyó vendégeket Gedei József, Jászberény polgármestere köszöntötte rövid beszédében, melyben a város úthálózatának utóbbi hét évben megvalósult fejlődéséről beszélt. Ennek fontos része az elkerülő út 2005-ben, illetve most átadott két szakasza, melynek harmadik ívének munkálatai előreláthatólag 2012-ben elkezdődhetnek.

Ezzel a most átadott szakasszal a tervek szerint a város belterülete mentesül majd a 31. számú főút tranzit forgalmától, ezáltal is csökkentve a település környezet szennyezését. A 2 695 m hosszú út a 32. számú főúton lévő körforgalom lezárt ágától indul, és a 31. sz. főúton kiépített körforgalmi csomópontba torkollik. A beruházás az Európai Unió támogatásával valósult meg, nettó 456.110.063-, Ft értékben.

Az avatóünnepség zárásaként a nemzeti színű szalagot Gedei József mellett Kovács Péter, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője, valamint a kivitelező COLAS – Építő Zrt. képviseletében Csufor Sándor területi igazgató szabdalta apró darabokra, hogy a jelenlévők egy kis emléket is magukkal vihessenek.

Innentől kezdve szabad az út, lehet használni. És ha a kamionsofőrök is így gondolják majd, egy kicsit valóban fellélegezhet Jászberény.