Kultúra

Egyéni és társadalmi felelősség az oktatásban

Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa „Egyéni és társadalmi felelősség az oktatásban” címmel tart előadást és fórumot a Szent István Egyetem alkalmazott bölcsészeti karán 227-es teremben április 28-án szerdán, 10.00 órától. Mindenkit szeretettel vár a Szociálpedagógia és a Neveléstudományi Tanszék

Galagonyás siker Szegeden

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Szegeden a XX. Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált. A fesztivál három napján 6 bemutatón 50 táncegyüttes közel 100 koreográfiával mutatkozott be a szakmai zsűri előtt, köztük két koreográfiával a jászberényi Galagonya Gyermektáncegyüttes. >

"Hihetetlen kihívás, az utolsó dallamig..." - opera a MALOM-ban

Igazi csemege várja mindazokat, akik április 16-án, pénteken 18 órakor ellátogatnak a MALOM Film-Színházba, hiszen aznap este az Amarcord Opera lép fel, élő zenei kísérettel. A Modenából érkező társulat megfordult a világ nagy operaszínpadain, hazánkban a Szegedi Nemzeti Színházban. A szervezők ígérik: nem csak az operabarátok fognak jól szórakozni. >

Előfizetési felhívás

A Jászok Egyesülete valamint a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ kiadásában az Ünnepi Könyvhét idejére megjelenik FARKAS FERENC: A jászsági nyomdák krónikája 1867 – 1949 című nagyszabású helytörténet kiadványa. Az előfizetők (akiknek a neve és foglalkozása megjelenik a kiadványban) kedvezményes áron, 2.000 forintért juthatnak hozzá a könyvhöz. Előfizethető: 2010. április 30-ig. Előfizethető: a jász települések könyvtáraiban, a Jász Múzeumban, Városi Könyvtár és Információs Központban (Jászberény) Érdeklődni lehet telefonon: Gulyás Erzsébet 57-505-400

Hamarosan újra várja vendégeit a Jász Múzeum

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat vezetésével megvalósuló Jászkun kapitányok nyomában című projekt első műszaki átadására került sor tegnap Jászberényben. A 16 fejlesztési helyszínből álló túraútvonal egyik jászsági helyszíne, a Jász Múzeum rekonstrukciós munkálatai fejeződtek be elsőként a projekt keretében. >

Oszétiai útikalandok

A Jászárokszállási Népfőiskolai Társaság 2010. április 13-án, kedden 18.00 órakor "Vendégségben oszét rokonainknál" címmel rendez élménybeszámolót, melyen tavalyi, oszétiai útjukról számolnak be a küldöttség tagjai: Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője, valamint Kovács J. Béla műfordító A vetítéssel színesített előadás helye a Petőfi Sándor Művelődési Ház lesz (Jászárokszállás, Móczár Andor tér). A belépés ingyenes.

Az önellátó Jászberényért

Ezzel a címmel április 6-án új sorozattal jelentkezik a jászberényi televízió Várszegi Tibor összeállításában. A 15 héten át tartó sorozat teljesen politikamentesen a magyar hagyományokra és a magyar értékekre épít. Filmeket és előadásokat láthatnak majd történelemről, őstörténetről, geobilógiáról, művészettörténetről, gyógyításról. >

Rendhagyó énekóra a Muzsikással

A zenei élményhez jutás, az éneklés, a zenetanulás, a zene befogadásának képessége nem csupán az általános műveltségi szint emeléséhez nélkülözhetetlen, hanem a testi lelki harmóniához is. Ezt vallják a Muzsikás együttes tagjai is, és ezért tartják fontosnak a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését, befogadását. Az elmúlt évek során nagy fába vágta fejszéjét az együttes… >

Jászberényi Hagyományőrzők a Muharay Gálán

Az elmúlt hétvégén, szombaton, a legnagyobb örömünkre népes, 150 fős közreműködővel képviselte magát a jászság, Jászberény a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében belül megrendezésre került XXIX. Országos Táncháztalálkozó rendezvényein. >

A Porond Mestere

Ezek a dalok önmagukért szólnak, nem akarom magyarázni őket… – mondja az öreg, majd mesél még egy anekdotát, aztán megigazítja fején a bohócsipkát, és újra belekezd a dalba…- ha már visszatapsolták nyolcadszor is. A népek meg csak hallgatják. Hallani akarják a dalait. Ami azért vicces, mert ez az ember nem is tud énekelni. >

Elmarad az előadás

A MALOM Film Színház értesíti nézőit, hogy a Színművészeti Egyetem szerdai előadása betegség miatt elmarad. A tervek szerint az előadást októberben pótolják, mikor is a jövő évi végzősök (Máté Gábor osztálya, éppen holnap lesz a bemutató), látogatnak el majd Jászberénybe - ha a holnapi vizsga jól sikerül. A megvásárolt jegyeket visszaváltják vagy egy másik előadásra beszámítják.

Népes jászsági küldöttség a XXIX. Országos Táncháztalálkozón

Péntektől vasárnapig tart a XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, ami a magyar népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet legnagyobb seregszemléje. A jászberényi néptáncosok közel 150 fővel lesznek jelen a háromnapos eseményen... >

Tartalom átvétel