Gazdaság

Rögös a pénz útja

Pénzükért szállnak harcba a Jászberény körüli elkerülő út építésében résztvevő helyi vállalkozók. Mint azt a szoljon.hu hírportálnak elmondták, tavaly elvégzett munkáik után még mindig nem kapták meg a benyújtott számláik ellenértékét, miközben a fővállalkozó és a kivitelezésért felelős vállalkozó egymásra mutogatnak. >

Van kiút

2011 januárjától fél éven át Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Ez Magyarország számára is óriási esély, feltéve, ha élni tudunk vele. A válság, a piacok átrendeződése egyben lehetőség is, amelynek lesznek pozitív hatásai. Az igazi nyertesek azok lesznek, akik a realizmus és optimizmus megfelelő elegyével néznek szembe a kihívásokkal, és a leggyorsabban alkalmazkodnak a változó helyzethez – hangzott el a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) XI. éves jelentésének bemutatása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón. >

Magyarok Vására

A Magyarok Szövetsége Jászberényben is megrendezi az immár ország szerte ismertté - megyénkben Szolnokon, Törökszentmiklóson, Kunhegyesen volt eddig - és közkedveltté váló Magyarok Vásárát, ahol az ide kilátogatók jászberényi, valamint egyéb jászsági őstermelők, kézművesek portékáiból vásárolhatnak! Viszonteladók, külföldi termékek kizárva, mi azt szeretnénk, ha a helyi termelő a helybeli vásárlóval tudna találkozni, ezzel is elősegítve élőhelyünk, a Jászság valódi közösséggé (köz-ősség) válását, egymás segítését. >

Felújították, felavatták

Ma délután a portelki kereszteződésnél avatták fel ünnepélyes keretek között, a Jászberényt Farmossal összekötő út mintegy kilenc kilométeres, felújított szakaszát. Az uniós támogatással, az Új Magyarország Fejlesztési Terv „négy számjegyű, településeket összekötő út” projektjének keretén belül megvalósuló beruházás kivitelezése márciusban indult el és június elején már a műszaki átadásra is sor került. A teljes rekonstrukció 415 millió forintba került. >

Bér-kép. A jászberényi bérlakás helyzet számokban

Tudta Ön, hogy Jászberényben az önkormányzat az utóbbi 14 évben 4 új lakást épített az eladott több, mint 500 lakással szemben? A június 24-én esedékes képviselő-testületi ülés anyagait böngészve akadtunk az alábbi statisztikai halmazra, mely képet ad a város bérlakás piacáról. Annyira ugyan nem izgalmas olvasmány, mint egy Agatha Christie mű, de némi érdeklődésre talán számot tarthat, így hát szemezgettünk belőle: >

Átmeneti pénzzavar Jásztelken

Inkasszó terheli Jásztelek önkormányzatának számláját, így jelenleg sem számlákat, sem béreket nem tud fizetni a falu – mondta a szoljon.hu-nak Kisbakonyi Zoltánné polgármester asszony. >

Nehézségekkel kikövezett, ám sikeres úton jár a kórház

Nem volt vitáktól mentes az a folyamat, melynek során a tavalyi év októberétől a jászberényi Szent Erzsébet Kórház működtetését két 100 %-ban önkormányzati tulajdonú társaság vette át. Az elmúlt időszakban történt fontosabb eseményekről, az átalakulás tapasztalatairól tartottak csütörtök délután sajtótájékoztatót a Városházán. >

160 millióért elfelejtik őket

Egy jászladányi férfin kívül, két jászberényi lakos (lakcímük alapján valószínűleg házaspár) szerepel a legnagyobb, jogerősen jóváhagyott adótartozással rendelkező magánszemélyek listáján a megyénkből. A hölgy a bírsággal együtt közel 135 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak, míg a férfitől 25 milliót kérnek számon. >

Takács János a Befektetői Tanács elnöke

Magyarországon a Befektetői Tanács 1998 márciusában alakult a következő alapító tagokkal: AGIP Hungária, Gaz de France, Nestlé Hungária, Procter&Gamble, Dunapack, BP Oil Magyarország, Total, Philips, Electrolux, Philip Morris, Henkel, Julius Meinl, McDionald’s, British-American Tobacco, Amoco, Samsung, Strabag, Sony Hungária, Novartis Hungária. Messer Hungarogáz, Tesco, Danone, Esso Hungária.
A Befektetői Tanács fő célkitűzése, hogy fenntartsa a folyamatos kommunikációt a magyar kormány és a legnagyobb befektetők között hazánkban. Mindezt annak érdekében, hogy biztosítsa a hatékony üzleti irányítást, és folyamatosan vonzza a befektetéseket Magyarországra. >

Kiegyensúlyozott évet zárt az Electrolux

A hét közepén, sajtóreggeli keretén belül számolt be a média munkatársainak Takács János az Electrolux vezérigazgatója, a vállalat gazdasági helyzetéről, 2008-ban elért eredményeikről. A tájékoztatón részt vett Belényesi Zsolt belföldi értékesítési vezető, Vass Attila a Porszívógyár igazgatója és Huszár Imre, a cég globális beszerzési alelnöke. Mint megtudtuk, a gazdasági válság ellenére az Electrolux Lehel Kft. közel az előző éves szinten teljesített. A vállalat 194,6 milliárd forintos árbevételt ért el 2008-ban, ami 3,3 százalékkal marad el a 2007-es értéktől. A cég emellett 5,6 milliárd forintot költött a hazai gyáregységek fejlesztésére. >

Nemzeti Technológiai Platform az Electrolux részvételével

Mint az egyik alapító tag képviselője, Takács János, az Electrolux Lehel Kft vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket azon a Budapesten, a Jövő Házában megszervezett sajtótájékoztatón, mely a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) által koordinált MANUFUTURE-HU elnevezésű Nemzeti Technológiai Platformot volt hivatott bemutatni. A szervezet égisze alatt a hazai ipar meghatározó szereplői kívánják összehangolni közép- és hosszú távú elképzeléseiket, igényeiket, képviselve a termelő szektor érdekeit. >

Az Electrolux a Green Expon

A hétvégén megrendezett Green Expo kiállításon az Electrolux energiatakarékos háztartási gépekkel, és a készülékek környezettudatos használatára vonatkozó javaslatokkal fogadta standján az érdeklődőket. A kiállításon a legjobb energiahatékonyságú és legújabb ergonómiai megoldásokkal ellátott Electrolux hűtővel, fagyasztóládával, mosógéppel, és mosogatógéppel, valamint két környezetbarát porszívóval találkozhattak az érdeklődők a cég standján. Annak érdekében, hogy a gépek valóban a legkevesebb energiát használják működésük során, a látogatók részletes útmutatást kaptak a készülékek környezettudatos használatára vonatkozóan. >

Tartalom átvétel