Kiegyensúlyozott évet zárt az Electrolux

A hét közepén, sajtóreggeli keretén belül számolt be a média munkatársainak Takács János az Electrolux vezérigazgatója, a vállalat gazdasági helyzetéről, 2008-ban elért eredményeikről. A tájékoztatón részt vett Belényesi Zsolt belföldi értékesítési vezető, Vass Attila a Porszívógyár igazgatója és Huszár Imre, a cég globális beszerzési alelnöke. Mint megtudtuk, a gazdasági válság ellenére az Electrolux Lehel Kft. közel az előző éves szinten teljesített. A vállalat 194,6 milliárd forintos árbevételt ért el 2008-ban, ami 3,3 százalékkal marad el a 2007-es értéktől. A cég emellett 5,6 milliárd forintot költött a hazai gyáregységek fejlesztésére.

A gazdasági helyzetben bekövetkezett változások eltérő mértékben érintették a különböző területeket. A porszívógyárban a terveknek megfelelően alakult a termelési volumen. Tovább nőtt a kereslet a prémium kategóriás modellek iránt, és az év első felében bevezetett új termékek is kedvező fogadtatásban részesültek. A jászberényi hűtő- és fagyasztóládagyárat is csak kis mértékben érintette az általános keresletcsökkenés. A szerelősorokról közel ugyanannyi termék gördült le mint az előző évben. A fagyasztóládák iránti kereslet, a negatív piaci trendek ellenére is 5000 darabbal nőtt. 2009-ben folytatódik a gyártósorok átalakítása, korszerűsítése, és megkezdődik a beépíthető termékcsoportok gyártása.

Belényesi Zsolt, Huszár Imre, Vass Attila és Takács JánosBelényesi Zsolt, Huszár Imre, Vass Attila és Takács János

A nyíregyházi hűtőszekrénygyárban lehetett leginkább érezni a kedvezőtlen gazdasági változásokat. A keresletcsökkenés miatt csökkenteni kellett a műszakok számát, és a dolgozói létszámot is. Mindemellett tovább folyik a gyár korszerűsítése, a szerelősorok átalakítása, mely jobb anyagellátást, ezáltal hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé.

A gyártási folyamatok során a környezetvédelmi célkitűzések is hangsúlyos szerepet kapnak. Az Electrolux 2007 novemberében Magyarországon is elindította Green Spirit programját, melynek értelmében 2009 végére a gyáregységek 15 százalékkal csökkentik az energiafogyasztást és a vízfelhasználást azáltal, hogy tudatos energiafogyasztásra, a hulladékok csökkentésére valamint az erőforrások optimális felhasználására ösztönzik kollégáikat. A hazai gyáregységek 2005-2009 között, a tervek szerint 12.132 MWh energia-megtakarítást érnek el, mely körülbelül 4900 család egy éves energiafelhasználásával egyenértékű.

E célkitűzések 2008 végére már teljesültek. Csak az elmúlt két évben 14 000 MWh energia-megtakarítást realizáltak a hazai gyárakban, ami megegyezik körülbelül 51 000 darab A+ energiaosztályú hűtőszekrény éves energiafogyasztásával. Az Electrolux Lehel Kft. több díjat is kapott 2008-ban a különböző területeken elért teljesítményéért.

Kiss István és Vass AttilaKiss István és Vass AttilaAz elmúlt héten ugyanakkor a cég megkezdte begyűjteni az idei díjait is, hiszen az Electrolux két kategóriában is Innovációs nagydíjat vehetett át.

Március 27-én, pénteken délelőtt a Parlament Főrendiházi Termében adta át a XVII. Magyar Innovációs Nagydíjat Sólyom László köztársasági elnök. Az ünnepség keretében átadott innovációs díjak közül az Electrolux Lehel Kft. a Green Spirit projecten belüli, energiatakarékos hűtőszekrény és fagyasztóláda fejlesztésekért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Innovációs Díjában részesült, a Porszívógyár pedig az Iparfejlesztési Közalapítvány Szervezési Innovációs Díját kapta meg „Vevői igényekből eredő innovatív koncepció: Ultrasilencer Green a környezetbarát porszívó” című pályázatának elismeréseképpen. A díjakat Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója Dióssy László szakállamtitkártól, illetve Horvai Györgytől, az Iparfejlesztési Közalapítvány elnökétől vette át. Az átadáson Vass Attila mellett Kiss István, a projektmérnökség vezetője képviselte a vállalatot.