Nehézségekkel kikövezett, ám sikeres úton jár a kórház

Nem volt vitáktól mentes az a folyamat, melynek során a tavalyi év októberétől a jászberényi Szent Erzsébet Kórház működtetését két 100 %-ban önkormányzati tulajdonú társaság vette át. Az elmúlt időszakban történt fontosabb eseményekről, az átalakulás tapasztalatairól tartottak csütörtök délután sajtótájékoztatót a Városházán.

Juhász Dániel alpolgármester, a Jászberényi Egészségügyi Vagyonlekezelő Kft. felügyelő bizottságának elnöke elmondta, továbbra is úgy érzi, jó döntést hoztak és ezt az elmúlt időszak eredményei is igazolják. Sikerült tartani azt az ígéretüket, miszerint az intézmény nem lesz veszteséges, sőt a 2008-as évet mind a Jászberényi Egészségügyi Vagyonlekezelő Kft, mind a Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. nyereséggel zárta.

Az alpolgármester utalt a szomszédos megye több városi kórházát is érintő Hospinvest botrányra. Az ott választott megoldással szemben - köszönhetően többek között a dolgozóknak és a kórház menedzsmentjének is - a jászberényi modell igenis működik, és bárkinek szívesen segítünk, akit érdekel, hogy hogyan - mondta Juhász Dániel. Tulajdonképpen az elmúlt, nem túl hosszú idő alatt, az intézménybe ölt támogatások súlyát levettük az önkormányzat nyakából, s ugyanakkor a kft-nek köszönhetően teljes rálátása van a városnak a kórház gazdálkodására.

Hajnal-Nagy Gábor, a pénzügyi, költségvetési s tulajdonosi bizottság elnöke úgy látja, hogy szakmailag is egyre jobban elismerik a kórházat, az ott biztosított egészségügyi szolgáltatásokhoz minden jászsági ember hozzájuthat, és a Jászságon kívülről is mind többen érkeznek ellátásra hozzánk. A város és önkormányzata, amiben csak tudja, támogatja a Szent Erzsébet Kórházat, nem kevés összeget fordítanak a működésre, de ez a törvényi előírásokon túl erkölcsi kötelessége is a városnak, hiszen a központi finanszírozás által nem lehetne megfelelően működtetni az intézményt.

Berke István, Hajnal Nagy Gábor, Juhász DánielBerke István, Hajnal Nagy Gábor, Juhász Dániel

Mind Hajnal-Nagy Gábor, Berke István, a Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy két gazdasági társaság felügyelő bizottságának tagjai anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik feladatukat. A mai helyzet nem éppen ideális és a kórház dolgozói hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy az ellátás színvonala ne romoljon. A gazdasági terület átállása - minden adódó nehézség ellenére - jól sikerült, a két cég éves beszámolóját záradék nélkül fogadták el a könyvvizsgálók.
Berke István is szólt a kórház növekvő elismertségéről, nemcsak a betegek, de az orvosok oldaláról is, hiszen több eddigi hiányszakmában is jelentkeztek orvosok.

Mindenképpen hálával és köszönettel tartozunk az orvosoknak és a kórház dolgozóinak áldozataikért – vette vissza a szót Juhász Dániel. Előbbiek még ügyeleti díjuk egy részéről is lemondtak az eredményesség érdekében, ám a racionalizálások, költségcsökkentések ellenére is nagyon nehéz a kórház gazdasági helyzete. Épp ezért szerencsés lenne, ha az elért eredményeinket az egészségügyre is hatással bíró, különböző kormányzati intézkedések nem tennék tönkre, gondolok itt a dolgozóink juttatásában számottevő cafeteria rendszer szétverésére, vagy a 70% feletti lebegő finanszírozás bevezetésére, amely további 10% csökkentené forrásainkat. Csak annyit kérünk a kormánytól, hogy ha már segíteni nem tud, legalább ne romboljon - üzent az alpolgármester.