Kalandom a mentősökkel

Örömmel olvasom, hogy a berényi mentősök a minap komoly díjat nyertek, elsősorban a helyi lakosság jóvoltából. (Szavazni kellett interneten, és a mieink kapták a legtöbb voksot.). Először is gratula nekik, másodszor azt hiszem itt az idő, hogy elmondjam: én mit köszönhetek nekik. >

AKCIÓÓÓÓÓÓÓ

Tessék csak megnézni a képet, és tessék csak elnézni nekem, hogy kissé életlen, meg fénytelen. Mobiltelefonnal készült, ezért a hibák. No persze a belbecs ezúttal is szebb, mint a külcsíny. >

”Milyen kár, hogy nem vagy cigány!”

Egy írás a boldog békeidőkből (2000), amikor még nem esett szó polgárháborúról

„Milyen kár, hogy nem vagy cigány!” – mondta nekem nemrégiben Sarkadi Béni egy törökszentmiklósi kocsmában, amikor vagy harminc év után véletlenül összetalálkoztunk. Általánosba jártunk együtt, mégis azonnal megismertük egymást. Emlékszem, azok közé a cigánygyerekek közé tartozott, akikről, nem tudom miért, de úgy gondoltam, hogy tán még én is meg tudnám verni, így aztán soha nem verekedtünk. >

"Hajóvonták találkozása tilos" rovatunk

Valószínűleg már előbb is tisztában voltam vele, de mióta az oviban Ferike kitépte kezemből a pöttyös labdát, azóta biztosan tudom, hogy az élet kemény. És nem csak rejtett szépségei vannak, de azoknál jóval több árnyoldala. Mert ez a világ rendje. Öröm és bánat, szépség és rútság. Csakhogy a szépet nehezen vesszük észre a mocsokban, a mocskot meg annyira megszoktuk, hogy már fel sem tűnik. Így aztán bármelyik mellett képesek vagyunk elmenni, mintha nem is léteznének. Néha azért vannak kivételek, jó és rossz példák is. Amilyen pechesek vagyunk, mi most pont egy rosszat fogtunk ki. >

Bandi, aki nem igazgató a gimiben...

Bandi nyugdíjba megy. Ezt a mondatot az öregségi nyugellátás feltalálása óta több ezren elmondták már. Volt hogy Szabó, volt hogy Kovács, de még olyan is, hogy Kis Bandi döntötte el: befejezi a robotot, és élete hátralévő részét horgászással, meg kertműveléssel tölti. Néhány perccel ezelőtt óta egy újabb Bandiról mondhatjuk el: nyugdíjba megy. Ő éppen a Nagy. Hogy azonosítható legyen: vagy 25 évig volt a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója. >

Romokban az élet vize felett

Aki helyesen válaszolt a JátsszBerény! rejtvény első fordulójának kérdésére, az nem csak azt tudja, hogy a jászberényi termálfürdő kútján 804 méterről percenként 600 liter víz tör a felszínre, hanem azt is fel kellett ismernie, hogy ebben az évben éppen 50 esztendeje lesz annak, hogy emberi beavatkozás hatására hirtelen a földfelszínre tör az, ami évmilliók alatt letisztult. Gondol-e valaki arra, hogy a kőolaj- és földgázmezők készleteihez hasonlóan egyszer az ivóvíz is elfogyhat? >

Made in Hungária

Tiszta Amerika.
Vagy inkább tiszta Jászberény. Hogy még pontosabb legyek: minden olyan, mint a hajdani Székely suli, hajdani napközijének, hajdani nagyobbik tantermében. Itt találkoztunk először a Hungária nótáival. Osztálybuli volt, ahol mi komoly ötödikesek táncoltunk. Valami teljesen új muzsikára.
Bár a tanárnő azt mondta, hogy nincs ebben semmi új, sőt mi még meg sem születtünk, amikor ez a zene már lefutott, csak ez Fenyő Miklós -féle banda most előráncigálta. Akár így, akár úgy, a Casino Twistre, meg a Csókkirályra megőrültünk. Antal Tibi (ma közmegbecsülést kiérdemelt családapa, és kőműves mester) már láthatott valahol korábban hasonlót, mert nagyon tudta rázni. >

Hogy ne csak a szemetelőkről szóljanak a hírek...

Csütörtökön fordult elő először, hogy nem egyedül, hanem többekkel, jelesül néhány tanítványommal mentem szemetet gyűjteni.
Utazással együtt 35 percig tartott. Persze, ha a szemetet 10 percig kellett volna keresni, háromnegyed órát is igénybe vett volna. De szemetet a Jászberény feliratú táblát elhagyva rögtön találtunk. >

Gyimesből a világ

Olvasom, hogy Jászberény város csapadék elvezetésének megoldására az önkormányzat komplex programcsomagot dolgoz ki. Lesz-e erre idő? Ha összeomlik a pénzpiac és az általa működtetett intézményrendszer, önerőből meg tudjuk-e mi, jászberényi lakosok valósítani?
Mi történik, ha a bevásárlóközpontok és autószalonok emlékművekké válnak? >

Mese az akácfáról, a virágjáról és a nevéről

Egy írás a boldog békeidőkből (2001), amikor újságot már nem olvastam, de tévét néha még néztem
Történt egyszer, hogy gyerek voltam, de annyira, hogy még több csillagot láttam az égen, mint a földön embert. Amint így éppen gyerek voltam, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az utcán vagyok. Nem tudom, hogyan történhetett, de egyik pillanatról a másikra hirtelen ott termettem. Nem hívott és nem is küldött senki, nem volt sem előzménye, nem is következett ebből semmi, még nem volt értelme, hogy ott legyek, csak éppen valahogy ott lettem. Az árok partján ültem a fűben és néztem, hogy néhány nálamnál valamivel nagyobbacska gyerek a kocsiút porában rohangál. >