Made in Hungária

Tiszta Amerika.
Vagy inkább tiszta Jászberény. Hogy még pontosabb legyek: minden olyan, mint a hajdani Székely suli, hajdani napközijének, hajdani nagyobbik tantermében. Itt találkoztunk először a Hungária nótáival. Osztálybuli volt, ahol mi komoly ötödikesek táncoltunk. Valami teljesen új muzsikára.
Bár a tanárnő azt mondta, hogy nincs ebben semmi új, sőt mi még meg sem születtünk, amikor ez a zene már lefutott, csak ez Fenyő Miklós -féle banda most előráncigálta. Akár így, akár úgy, a Casino Twistre, meg a Csókkirályra megőrültünk. Antal Tibi (ma közmegbecsülést kiérdemelt családapa, és kőműves mester) már láthatott valahol korábban hasonlót, mert nagyon tudta rázni.

***

Próbáltuk követni, igaz engem személy szerint még a zenénél is jobban foglalkoztatott, a város akkori legszebb ötödikese Bognár Ildi (ma köztiszteletben álló családanya egy szomszédos városban), akivel nagyon akartam táncolni, és nagyon nem mertem felkérni. Mondjuk lehet, hogy jól tettem, hogy nem próbáltam. Ő nyúlánk volt, szép szemű és jó modorú, én meg dagadt, vásott kölyök. Mulyaságommal talán megúsztam egy komoly kudarcot.

A Hungária ettől függetlenül pazar volt. Izzadtunk, ringattuk a csípőnket (kinek jobban ment, kinek rosszabbul), és nem is sejtettük, hogy a nyolcvanas évek elejének legnagyobb zenei őrületébe léptünk bele. Akkortájt Fenyő Mikit, meg a többieket imádni mindenkit érintő elfoglaltság volt. A tíz éves suhancok éppúgy fújták az Isztambult, mint az ötvenes kezdő nagyik. Az utcán tánclépésben közlekedtünk, a szekrények mélyéről előbányásztuk apáink harmincéves bahama ingeit, sőt a szünetekben magasugró léccel limbóztunk. Az őrület csak 83-ig tartott, amikor a Királydombon bemutattak egy rock operát (ki hallott ilyenről korábban), az István a királyt. Akkor meg hirtelen mindenki Koppány akart lenne, de ez egy másik történet...

Csak azért írtam ennyit bevezetőnek, mert egy részt jól esett, más részt meg mert állítólag Kormos Laci betűszámra fizet. Vagyis jegyzi, hogy ki mennyit pötyögött le, és majd ha milliókat jövedelmez neki a jbo, egy összegben egyenlít a szerzők felé. (képzeljenek ide egy mosolygós figurát, amit egyébként sms-ben így írunk: :) )

Mivel a Hungária úgy harminc éve a legfontosabb dolgok közé tartozott az életemben, kicsit tartottam a mozitól. Mármint a Made in Hungária című filmtől. Mi a túrót tudnak nekem mondani azok a színészek, akik még nem is éltek, mikor mi már Antal Tibi csípőmozgásáról próbáltuk lelesni, hogy mi is az a twist?

Így utólag azt mondom: érdemes volt 2700-ért jegyet venni (elvittem az asszonyt is, a kultúra legyen családi program). Bár hozzáteszem, hogy ez a Hungária nem az én Hungáriám volt. Lélegzetvisszafojtva néztem végig a filmet, de nem dúdoltam a régi dalokat, és nem kezdett el táncolni a lábam az ülés alatt. Valahogy én másként emlékeztem erre az őrületre. Talán azért, mert én a Hungária visszatérését, azaz a nyolcvanas éveket éltem meg, a film meg az eredeti rock őrületről regél, vagyis húsz évvel korábbról. Nekünk már Tisza cipőnk volt, és nem az a nem tudom milyen. A lányaink farmerban jártak, és nem habos-babos szoknyákban, sőt a farmer alatt bugyi volt, és nem kombiné. Szóval nem fiatalodtam vissza, és nem támadt kedvem újra Bognár Ildi szépségében gyönyörködni. Bár ez utóbbiban nem vagyok egészen biztos.)

Inkább olyan érzésem volt, mintha a Forró rágógumi legújabb részét bámulnám. Az öregebbeknek nyilván nem kell elmesélni miről van szó, de az új generáció miatt... Szóval hajdan, a nyolcvanas évek elején az izraeliek ezzel a címmel forgattak sorozatot. A történetek meglehetősen bárgyúak voltak, volt három tini srác, akik reggeltől-estig dugni akartak. Egyiküknek mindig sikerült, a másiknak hol igen, hol nem, míg a harmadik (aki szegény 140 kilós volt) minden buli végén egyedül tért aludni. Mit mondjak, egy retardált kisdobos is jobb sztorit találna ki, csakhogy az alkotók még ezt is el tudták adni. A filmek legalább fele alá dörgő rock and rollt kevertek, a csajok folyton táncoltak (és nem ritkán vetkőztek), ráadásul poénokkal, vagy ha úgy tetszik gegekkel szórták teli a filmeket.

Fonyó Gergely rendező vélhetően sok Forró rágógumit látott, mert ugyanazt a képi világot hozta vissza. Csak jobban. Minden részlet a helyén volt. A táncjeleneteknél (mert a film legalább fele klip) minden a helyén van. A szoknyák jókor libbennek, a lábak jókor mozdulnak, az őrjöngő arcok jókor vigyorognak ránk a vászonról, vagyis baba az egész. Én nem is tudtam, hogy nálunk ennyi jó és szép táncos van.

Kellett is a szép képi világ, mert a történet itt sem világbajnoki. A hatvanas évek elején hazatér egy disszidens középkorú házaspár Amerikából, és hozzák magukkal a fiukat is, aki keni-vágja a rokit. Közben itthon dühöng a kommunizmus, az ifjúsági parkokban a zenekarok leginkább az ócseny hárásót üvöltik, és csak egy banda van, amelyik mer nyugati zenét játszani. Na ehhez csapódik a gyerek. A kommunisták persze megpróbálják megakadályozni, hogy az amerikás csávó terjessze a mételyt, de nem tudják. A banda összeáll, megnyeri a Ki-Mit-Tudot, majd nevet is választanak: Hungária. Dióhéjban ennyi a sztori.

Közben persze üvöltenek a hajdani Fenyő-féle slágerek. Casino twist, Csókkirály, Gyere Juli, Csavard fel a szőnyeget, Csak Cha-Cha-Cha. Azért egy nagyon jó. Fenyő Iván például tutira nyomja Fenyő Miklóst. Pedig nem a rokona. Tudtommal. A nótákat nem keverték újra, nem dobták fel, úgy szólnak, ahogy huszonöt-harminc éve. A fura az volt, hogy az öreg rock király nem jelent meg a filmben. Egészen a végéig. A stáblista alatt azután csak elénekelte a címadó nótát. Ja, és közben néhányan tapsoltak a moziban. Ilyen azért ritkán van.

Aminek nagyon örültem: Fonyó Gergelynek eszébe jutott (más rendezőnek is lehetne hasonló megvilágosodása), hogy van Magyarországon egy Hegedűs D. Géza nevű színész. Jó, már nem olyan fiatal és szép, mint hajdan, amikor a csajok (ma köztiszteletben álló negyvenes-ötvenes családanyák) a bugyijukat dobálták neki, viszont még mindig zseniális a szakmájában. Életében először kapott szerepet egy sikergyanús közönségfilmben. Nyúlfarknyit, de legalább kapott. Nem ő a sztár, de mégis. Tuti tud valamit, amit a tinibálványok még nem. Apropó tinibálvány: Fenyő Iván. Magyarország első számú sármőre. Nem ő a főhős, de egyvalamit így is megtudtunk róla. Énekelni is tud. (Közbevetés: a minap beszéltem vele egy MTV-s interjú kapcsán. Aki azt gondolja, hogy a sztár teli van sztár allűrökkel téved. Halál jó fej a csóka, megkedveltem.) Azután ott van a kommunizmus filmbéli helytartója Scherer Péter. Nagyon jól adja a pártfunkcit. Mellettük a főszereplő Szabó Kimmel Tamás egy kicsit eltűnik. Olyan ez, mintha négy-öt olimpiai bajnok lenne mellettem, de újságíróként nem róluk, hanem egy tehetséges tiniről kellene beszélnem. Persze belőlük lesznek később a bajnokok, úgyhogy: hajrá Tamás.