Rendőrségi hírek
Június 5-én hajnali 03.00 óra körüli időben igazoltatásra került két helyi lakos Jászárokszállás belterületén, akik egy kézikocsit toltak. A kocsin lévő különféle vashulladékokról azt állították, hogy lomtalanításból származnak. Ekkor még a kollégáknak nem volt tudomása fémlopásról. Másnap reggel az egyik helyi Kft. vezetője feljelentés tett ismeretlen tettes ellen, miszerint a hétvége folyamán a telep területéről nagy mennyiségű vasat tulajdonítottak el.
Ekkor a helyi rendőrőrs dolgozói kivonultak az előző éjszaka folyamán igazoltatott két személy lakására, akiknél 200 kg vasat foglaltak le. A 28 éves és a 23 éves férfiakat a rendőrőrsre bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az ügyben végzett további adatgyűjtés és nyomozati cselekmények során a maradék 700 kg vashulladékot még aznap lefoglalták Hevesen az egyik méhtelepen, melyek a sértett részére visszaadásra kerültek. A 28 éves elkövetőt más bűncselekmény elkövetése miatt azóta őrizetbe vették.
******
Egy bank tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki március 22-én egy magyarországi IP címről egy holland bank által kibocsátott, általa illegálisan megszerzett bankkártya adatait felhasználva egy internetes áruházban nagy értékű számítástechnikai eszközöket vásárolt. A bűncselekménnyel okozott kár közel 800.000 Ft. Az eljárás során foganatosított nyomozati cselekmények eredményeképpen az ügyben a mai napig négy fő került gyanúsítottként kihallgatásra. A jászárokszállási lakosok a bűncselekmény elkövetését elismerték. A lakásukon tartott házkutatások során a Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói nagy értékű és nagy mennyiségű számítástechnikai eszközöket foglaltak le. Az elkövetőknek csalás bűntett elkövetése, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt kell a bíróság előtt felelnie.
******
A szomszéd kényszerítette menekülésre a tolvajokat Jászberényben. Még vasárnap este jártak a tolvajok a lakatlan ház udvarán, ahol a gázperzselőről levágták a 11,5 kg-os gázpalackot. Zt vette észre a szomszéd és rájuk kiáltott. A tolvajok hátrahagyva a zsákmányt elmenekültek.
******
Lopáson értek tetten egy budapesti férfit az egyik jászberényi áruházban. A tolvaj 14 db instant kávét kísérelt meg ellopni az üzletből, de a biztonsági őrök elfogták. A rendőrség szabálysértési őrizetbe vette a férfit.
******
Az elmúlt napokban a Jászberényi Rendőrkapitányság illetékességi területén hat könnyű és három súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt, melyek során 7 fő 8 napon belüli, 4 fő pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A baleseti okok többségében a kerékpárosok szabályszegéseire vezethetőek vissza. Az említett balesetek 80 százalékában kerékpáros volt érintett. Emiatt a rendőrök ismételten napi rendszerességgel fogják ellenőrizni a kerékpárosokat, melynek az is oka, hogy megnövekedett az ittasan kerékpározók száma. Ebben az évben a Jászberényi Rendőrkapitányság illetékességi területén kettő halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, melynek okozója mindkét esetben kerékpáros volt. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy mindkét kerékpáros ittasan vezette kerékpárját.
A közlekedési balesetek bekövetkezésében további baleseti okként jelentkezik a figyelmetlen vezetés, amelyben a hirtelen jött nagy meleg is szerepet játszik. Ezért arra kérjük a járművezetőket, hogy a járműben menet közben szellőztessenek, vagy használják a légkondicionáló berendezést. Folyadékpótlásról gondoskodjanak, lehetőleg minél több vizet fogyasszanak. Az elmúlt napokban tapasztalhatták, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen záporok alakulhatnak ki, ezért nagyon fontos az ablaktörlő és mosó berendezések megfelelő szinten tartása, továbbá nem elhanyagolandó, hogy a záporok kezdeti szakaszában az úttest burkolata igen csúszóssá válik. Ilyenkor csökkentsék a sebességüket, kerüljék az intenzív fékezéseket és ügyeljenek arra, hogy a jármű ablakain hirtelen keletkező pára is komoly baleseti forrást jelenthet.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges