Szobor-avató a Főtéren

Május utolsó napján felavatásra került Jászberény főterén Lehel vezér lovas szobra, Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter alkotása amelyet Pap Géza, Jászberény díszpolgára adományozott a városnak. A mű leleplezésére szép számmal gyűltek össze a helyiek a borongós idő ellenére. Szabó Tamás köszöntőjét követően Áder János köztársasági elnök szólt a z ünneplőkhöz. A szobrot Szántó József címzetes apát, plébános és Mező István református lelkipásztor szentelték meg.
A fotóra kattintva az rövid képriport található a galériában. >

Van képem hozzá… Tükröcskék Ashley-től

Aki az elmúlt hónapokban megfordult a MaloM színház környékén kizárt, hogy legalább látásból ne ismerné őt. Kicsit „kilóg a sorból”, mert mindig talál lehetőséget mosolyra, ha száz ágra süt a nap, akkor azért örül, mert hazájában ez nem túl gyakori, ha esik, akkor meg azért, mert távol otthonától mégis egy kicsit a Ködös Albionban érezheti magát. És ez a tulajdonsága „fertőző”… >

Van képem hozzá… Az a kegyetlen fehér fal

A Malom színház – tudom, hogy már nem ez a neve, de nekem azért továbbra is az marad – egy komolyabb lélegzetvételnyi szünetet követően múlt szombaton este ismét nekilendült egy rövid, de rendkívül intenzív periódusnak. És ahogy azt a visszatérő látogatók már megszokhatták ezúttal is egy meglehetősen „kemény„ táncszínházi előadással várta nézőit. Góbi Rita Fehér fal című koreográfiája nyitotta ezt a sorozatot. >

Van képem hozzá… Krém a Lehel Film-Színház klub koncertjén.

Tudom a jam az nem krémet jelent, hanem lekvárt, de ha a Felkai Jam-ról van szó, akkor csak is a krém lehet a megfelelő „fordítás”. Az elmúlt alkalommal ők voltak a Klub koncert vendégei. Itt persze megint inkább a kedves ismerősünk lenne a helytálló kifejezés, mert a hallgatóságból szép számmal voltak, aki régi kedves ismerősként üdvözölték őket. >

Fehér – Sülyi Diána és Koncz Gábor kiállítása

Április 12-én kora délutánra két képzőművész hallgató invitálta az érdeklődőket a Lehel Film-színházban nyíló Testetlen nem lét című kiállításukra. Ezen a területen járatlanként megpróbáltam megfejteni, mit is takarhat ez a furcsa cím, de a hozzáértők hamar felvilágosítottak, hogy ez csupán a fehér színtani meghatározása. Mindenesetre ötletnek nagyon jó... >

Van képem hozzá… Ismét hozták a kötelezőt a röplabdás lányok.

A röplabda jászberényi kedvelői nem igen vártak a szombat esti kosárlabda meccshez fogható izgalmakat a lányaink következő hazai meccsétől. Azt azért el kell mondani, hogy a vendégek, bár igazi nehéz tüzéreik nincsenek – egy többnyire juniorokból álló csapatnak honnan is lennének – de elveszett labdát nem ismerő felszabadultan játszó csapat hírében álltak. >

Van képem hozzá… Hétvégi kosárhorror

Ahogy azt már megszokhattuk a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának alsóházi rájátszásában (is) minden mérkőzés vérre megy. Ezúttal a Naturtex-SZTE-Szedeák – aki nem titkoltan bejelentkezett a felsőházi rájátszást érő helyekre és a Play-out-ot minden áron elkerülni akaró FORTRESS-Jászberény esett egymásnak céljaik megvalósításáért szombat este a Bercsényi úti sportcsarnokban. >

Van képem hozzá… A blues.

Nem panaszkodhatnak a zenekedvelők, hogy vontatottan indul a tavasz. Csütörtök este a Város napja vendége a Cimbaliband volt – „köszönhetően” némi technikai problémának még azok is elérték a koncert elejét, akiknek a díszünnepségen volt jelenésük. És egy remek másfél órának lehettek tanúi. Másnap, pedig a már-már szokásos Klub koncert következő fejezete várta az érdeklődőket. >

A Város napja

Városunk ünnepét ezúttal is egy program kavalkáddal tettük emlékezetessé. Kora délelőtt egy vetélkedő indította a sort, majd nyitott a kirakodó vásár a Szentháromság téren… amit a Város Ebédje követett >

Van képem hozzá… Egy sima, egy fordított…

Szombat este két olyan csapat találkozott Jászberényben a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának alsóházi középszakaszában, akik sikerrel vették a hétközi fordulót. A PVSK – PANNONPOWER jelentős hátrányt ledolgozva győzött Körmenden, míg a Jászberény hazai pályán verte meggyőző különbséggel a ZTE-t. Mindkét együttes számára rendkívül fontos volt ez a mérkőzés, mert a vendégek győzelem esetén beérhetik az alsó házat vezető Körmendet, a hazaiak pedig újabb lépéssel távolodhatnak az osztályozós helytől. >