Minden

Kettős győzelem, végre!

Győzni indultak szombaton délelőtt a főiskolások, s erre minden esélyük meg is volt, mivel a Kazincbarcika csapata most került fel az NB. II-es bajnokság Észak-Kelet csoportjába. A sikerélményre szükségük is volt a lányoknak a múltheti hazai fiaskó után, s elszántan dolgoztak a hétközi edzéseken. >

Tarol a kerékpárút project

A városi kerékpárút-hálózat építésekor sok fa esik áldozatul a nyomvonalnak – a Rákóczi úton és a Batthyány utcán szinte teljes tarolás lesz – ám ha meg akarunk felelni az előírásoknak, sok választásunk nincs – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Tamás Zoltán a Városfejlesztési Bizottság elnöke és Juhász Dániel alpolgármester tartott. A kerékpárutak esetében előírt szélesség 2,6 méter, ennek betartása azonban azt jelenti, hogy a növényzetet ki kell vágni. A várospolitikusok is tisztában vannak vele, hogy – bár készülnek tervek a fák pótlására - várhatóan óriási vita lesz még ebből a városban. Nehéz lesz ebből jól kijönni – mondta az alpolgármester úr, és ezt magunk is így gondoljuk… >

Még tart a táblavadászat!

Félidejéhez érkezett a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság „Táblavadász” akciója, mely megyénk teljes közúthálózatára kiterjed. A program lényege, hogy aki indokolatlannak tűnő, esetleg megtévesztő KRESZ táblát észlel a megye útjain, annak a tábla fotóját, vagy a beazonosításhoz szükséges helyszín pontos leírását 2009. november 01-ig el kell juttatnia egy e-mail címre. >

Kosárlabda U20 - Nem voltak egy súlycsoportban a fiatalok

A korábbi évek tapasztalatai alapján nem sok jóra számíthattak mindazok, akik abban bíztak, hogy a legutóbbi sikert egy újabb követi az utánpótlás-csapatnál, hiszen az esetek zömében sima győzelmet arattak a fővárosiak a mieinkkel szemben.Sajnos ezúttal is ez történt >

Fél évszázad elevenedett fel - ünnepelt a Liska

Kellemesen fura érzés, amikor az ember abba az intézménybe lép be hosszú évek múltán, amely élete egyik legszebb korszakának emlékeit idézi fel benne. Igen, a középiskolás éveket. Fura érzés egyrészt azért, mert eszünkbe jut mennyi idő telt el azóta, hogy a padra firkáltuk a matekpuskát, és milyen rég volt az is, amikor együtt örültünk, ha elmaradt a fizikaóra. És végül furcsa érzés az is, amikor felnőttként térünk vissza gyermekkorunk színhelyére. >

Október 18. – Ez a nap a Magyar Festészet Napja

„Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…” – írta Babits „Örökkék ég a felhők mögött” című versében. Örökkék… Ismerjük ezt a színt? Ismerjük a színskála valamennyi színének hasonló mélységű tartalmát? Tudjuk-e, hogy a színritmusoknak és gesztusoknak milyen hangulatteremtő ereje van? Egész nemzedékek, társadalmi rétegek életéből maradt ki a festészet értékeinek élményszerű elsajátítása, miáltal világuk nem képes kinyílni – a szó babitsi értelmében. 2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki. Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe! >

Az akaraterő diadala

A szokásos időben, vagyis pénteken este játszotta ezúttal is soron következő hazai mérkőzését a jászberényi kosárcsapat. Az ellenfél személyében az Újbuda TC-t tisztelhették a hazaiak, akik egyértelműen a találkozó esélyesei voltak. Mindez nem is jelenthetett meglepetést, hiszen a mieink az első három fordulóban egyaránt negyven pont feletti különbséggel győzedelmeskedtek. Az optimistább jászberényi szurkolók a hasonló folytatásban reménykedtek, ám ez végül nem valósult meg teljes mértékben, igaz, a győzelem kiharcolása komolyan egy percig sem forgott veszélyben. Lássuk a részleteket! >

Tartalom átvétel