Jászberény után az Electrolux nyíregyházi gyárában is jótékonysági műszakot szerveztek
Nagy népszerűségnek örvendtek azok a neves közéleti személyiségek, akik egy napra munkaruhát öltöttek az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárában, hogy beteg gyerekeken segítsenek. A III. Jótékonysági Műszak során gyártott hűtőszekrényekből származó bevételt az Electrolux a Mosolygó Kórház Alapítványnak ajánlotta fel.
Idén harmadik alkalommal rendezte meg az Electrolux a Jótékonysági Műszakot, amelynek keretén belül Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, az Electrolux Lehel Kft. menedzsmentje, a Mosolygó Kórház Alapítvány alapítói, Csáky-Bornemisza Éva grófnő és Dr. Albert Royaards, valamint számos közéleti személyiség dolgozott a vállalat nyíregyházi hűtőszekrénygyárában. Görög Zita, Szuper Levente, Hevesi Tamás, St. Martin, Sári Éva, Tabáni István és a 4 for Dance táncosai, Bárány Kristóf és Enyedi Péter, valamint az újságírók a hűtőszekrények összeszerelésében és csomagolásában vállaltak aktív szerepet. A Jótékonysági Műszak során gyártott készülékek értékesítéséből származó bevétel a Mosolygó Kórház Alapítvány munkáját támogatja. A szervezet elsődleges célja a beteg gyerekek kedélyállapotának és hangulatának javítása, a kórházi gyógyulásuk során.
„Az Electrolux komoly figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra több különböző területen, beleértve a színvonalas, modern és stabil munkahelyek megteremtését és a munkatársak folyamatos fejlesztését, illetve a környezetbarát termékek és gyártási folyamatok alkalmazását. Emellett kiemelten ügyelünk arra is, hogy támogassuk a helyi közösségeket és a rászorultakat, lehetőleg gyáregységeink vonzáskörzetében. Örömünkre szolgál, hogy a Jótékonysági Műszakra neves közéleti személyiségek is elfogadták a felkérést, s hozzánk hasonlóan szívükön viselik ezt a jó kezdeményezést.” – mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.
A 2005-ben alapított nyíregyházi hűtőszekrénygyár az Electrolux stratégiai gyára Európában. Maximális kapacitása megközelíti az egymillió legyártott darabot évente. Az itt gyártott alulfagyasztós hűtőszekrények, valamint egyajtós hűtő- és fagyasztószekrények a kontinens szinte minden országába eljutnak. Minden harmadik, nyíregyházi gyárban gyártott készülék a kelet-európai, minden ötödik darab pedig az észak-európai piacra kerül.
„Jelenleg mintegy 1400 fő számára biztosítunk munkalehetőséget a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban és az Electrolux többi gyáregységéhez hasonlóan, mi is a hazai beszállítókat részesítjük előnyben. Az gyárral szerződött magyar alvállalkozók száma idén elérte a 31-et, amely a beszállítók egynegyedét jelenti” - mondta Karácsonyi Gyula, az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárának igazgatója.
A nyíregyházi hűtőszekrénygyár a kutatás-fejlesztés területén is fontos szerepet játszik, hiszen az európai hűtőszekrényvonal termékfejlesztési projektjeinek legnagyobb része érinti a gyárat. Jelenleg 13 mérnök vesz részt aktívan a fejlesztési folyamatokban, biztosítva ezzel, hogy az Electrolux nyíregyházi gyára élen járhasson az innovációban.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges