Minden

jbo

jbo

Fórum a kerékpárútról

- Itt mindannyian jó dolognak tartjuk a kerékpárutat, csak azt is szeretnénk tudni, hogyan valósul meg - mondta annak a lakossági fórumnak az egyik résztvevője, melyet a közelmúltban indult kerékpárút projekttel kapcsolatosan tartottak a Városházán. Az ülésteremben összegyűltek véleménye alapján nem volt kétséges: mindenkinek jól jön a kerékpárút, csak a kivitelezés kérdéseiben vannak aggodalmak - természetesen leginkább azok részéről, akiknek a portája előtt húzódik majd a nyomvonal. >

jbo

jbo

jbo

jbo

Forgalmi rend változás a kórház területén!

A Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. értesíti Jászberény és a kórház ellátási területén élő lakosokat, hogy a kórházon belüli forgalmi és behajtási rend 2010. augusztus 16-tól megváltozik. >

Hódított a Charley nénje

Tavaly szeptembertől, a Malom-Film-Színház indulása óta sűrűbben láthatunk helyben is nívós darabokat, a nyári programok sorából pedig vétek lett volna kihagyni pont a színházat. A szezonhoz illően azonban a négy fal közül kimozdulva, a megújult Szabadtéri Színpadon lépett közönség elé – és hódította meg a nagyérdeműt – Charley nénje, no meg a zenés bohózat további szereplői. >

Rendőrautóból lopott...

Fogdán kötött ki az a jászberényi lakos, aki hétfőn az esti órákban a Neszűrben intézkedő rendőr szolgálati gépkocsijából eltulajdonított egy táskát.... - Az elmúlt napok rendőrségi híreit Fazekas-Füzesi Nóra rendőrhadnagytól kaptuk. >

Az ígéret földje

- Nehéz helyzetben vagyok, mert ha hallgatok, az is baj, ha meg kilépek a nyilvánosság elé, akkor azokat erősítem, akiket évek óta el szeretnénk küldeni - mondta Nagy János, a jászberényi Polgári Kör vezetője, aki úgy látszik, mégis az utóbbi mellé tette le a voksát és szerda délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette: jelenlegi összetételében a jászberényi Fideszt nem tudják támogatni az önkormányzati választások alkalmával. >

jbo

jbo

jbo

jbo

Összefogtak

Huszonnyolcezer emberhez kívánnak szólni és ugyanennyiért akarnak tenni, méghozzá úgy, hogy egyedül Jászberényt tekintik a zsinórmértéknek. Nem nézik, ki milyen pártpreferenciákkal rendelkezik, vagy milyen felekezethez tartozik, ha a közös szándék - tenni a városért - megvan, várják maguk közé. >

jbo

jbo
Tartalom átvétel