Összefogtak

Huszonnyolcezer emberhez kívánnak szólni és ugyanennyiért akarnak tenni, méghozzá úgy, hogy egyedül Jászberényt tekintik a zsinórmértéknek. Nem nézik, ki milyen pártpreferenciákkal rendelkezik, vagy milyen felekezethez tartozik, ha a közös szándék - tenni a városért - megvan, várják maguk közé.

Ebből az alapállásból vág neki a választásnak a helyi cilvil szervezetek tömörüléseként ringbe lépő Összefogás Jászberényért nevű szövetség, melynek együttműködési megállapodását a Magyarok Szövetsége Jászberényi Közössége, a helyi Polgári Kör, a J-ÁSZ SE, illetve az Összefogás Jászberényért, Szövetség a Jászságért Egyesület képviselői írták alá.

Aláírásával a Szövetség céljait támogatja a KDNP helyi szervezete is, valamint Dr. Suba György, aki – ezidáig egyetlenként – nevesítve is lett, mint a Szövetség által a választásokra állított lista vezetője. Az egyéni választókerületekben indulókat a későbbiekben ismertetik meg a város lakosságával, annyit azonban elárultak hétfői sajtótájékoztatójukon: polgármester-jelöltet nem állítanak, ám együtt kívánnak működni a megválasztott városvezetővel, illetve az is elhangzott: Baráth László nem kíván beszállni a küzdelmekbe. Bár az „Összefogás Jászberényért, Szövetség a Jászságért Egyesület” vezetője érezhetően csak egy kíván lenni a sok közül - a sajtó előtt az ott jelenlévő társait is hagyta bőven szóhoz jutni - az azért nyilvánvaló: esetükben mégiscsak ő a „zsinórmérték”.

Mint Mészárosné Darida Csilla – aki szintén kosárlabdázó férjével együtt hat esztendeje érkezett a Jászságba, de mint mondta, itt képzelik el életük további éveit – a Szövetség szóvivője elmondta, képviselőik visszahívhatóak lesznek, és arra kérik őket, hogy lehetőségükhöz képest ajánlják fel tiszteletdíjukat valamely nemes cél támogatására. Egyébként a polgármester juttatásaként is a munkájáért előírt törvényi minimumbért tartanák szerencsésnek.

Lénárth András és Kovács György, akik az aláíró szervezetek képviseletében jelentek meg, a civil kontroll fontosságáról beszéltek, illetve hangsúlyozták: az önkormányzatokban a helyi érdekeknek felül kell írni a pártérdekeket. Megtudhattuk: számos szakértő áll a csapat mögött, kiknek segítségével szakmailag megalapozott megoldásokat kínálnak majd a város számára.

Mészárosné Darida Csilla, Kovács György, Lénárth András, Józsa András és Baráth LászlóMészárosné Darida Csilla, Kovács György, Lénárth András, Józsa András és Baráth László

Józsa András, a KDNP jászberényi elnöke újságírói kérdésre elmondta: a tavaszi választásokkor támogatták a Fideszt, ám az önkormányzati jelöltnévsor összeállításakor a kormánypárt helyi képviselői nem vették figyelembe a kereszténydemokraták elképzeléseit, így nem éreznek lelkiismeret furdalást, hogy ezúttal ezt a tömörülést támogatják.

Baráth László szerint egyre többen keresik meg őket, ilyen alapon nem könnyű a jelöltek kiválasztása, hiszen szerencsére van kik közül válogatniuk. Sokan sokféleképpen segítik a csapatot. Mint elmondta, egy olyan szövetség jött itt létre, mely napról napra növekszik, s melynek „sugárzó tekintetű tagjai” közösen képesek a közös célokért tenni.

Októberben az is eldől, mekkora erővel bír ez a sugárzás és a nép bizalmat szavaz-e ennek a tettvágynak…