Minden

Jól zárták az évet

A 2010. év utolsó versenyén vett részt - december 4.-én - a JSE Kondor ITF Taekwon-Do szakosztálya. A Dányban rendezett diákolimpiáról 21 éremmel tértek haza.

>

A Web 2.0 hatalma (web20.jpg)

A Web 2.0 hatalma (web20.jpg)

This image was uploaded with the post A Web 2.0 hatalma.

Támogatás kérése

Az Ön támogatására is számítunk!

NE A SÉRÜLT GYEREKEKEN SPÓROLJON JÁSZBERÉNY!

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete néhány napon belül dönteni kíván többek között arról, hogy a korábban a Belvárosi Eltérő Tantervű tagozataként ismert, jelenleg a Klapka György Szakközép- és Szakiskolához tartozó Általános Iskolát és Speciális Szakiskola működtetését átadja a megyének. Tennék ezt úgy, hogy 168 sérült, halmozottan sérült gyermek, családjuk és az iskolában dolgozók mit sem tudnak arról, hogy ez a döntés mit jelent majd számukra a jövőben. Ahogy előzetesen nem egyeztettek velük az átadásról, úgy a megye elképzeléséről sem kaptak semmilyen információt.

Az átadással a hírek szerint a város 40 millió forintot spórol meg. Hogy ez az összeg miért annyi, amennyi, azt senki sem tudja. A sérült és halmozottan sérült gyerekek után az intézmény a legmagasabb fejkvótát kapja, miközben hat betöltetlen asszisztensi állás is van a tagozaton.

A hírek szerint a sérült gyerekeken megspórolt pénzt a kötelező iskolai feladatok színvonalának javítására és egyéb fejlesztésekre fordítanák. A sérültektől elvesznek, s a megtakarítást az egészségesekre fordítják. A nagyvilágban a tendencia pont fordított, s kormányzati szinten hazánkban is attól hangos a média, hogy a sérültekkel kiemelten kívánnak foglalkozni. Jászberényben pedig ennek ellenkezője történik.

Jászberény eddig büszke lehetett magára azért is, mert valóban komoly szerepet vállalt a sérült, halmozottan sérült gyermekek kapcsán. Az Eltérő Tagozat országhatárainkon belül és kívül komoly rangot vívott ki magának, az ott folyó magas színvonalú munkát számos elismerés is bizonyítja. Ezek közül a legnagyobb és a legértékesebb minden bizonnyal az, hogy mi, szülők ide hoztuk és hozzuk nap mint nap gyermekeinket! >

Autizmuskutató állásfoglalás

Szakmai állásfoglalás

Jelen szakmai állásfoglalást az Autizmus Alapítvány szakértői készítették a jászberényi Klapka György Szakközépiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola a szülői közösség kezdeményezésére.
Az Autizmus Alapítvány országos hatáskörrel működő szakmai szervezet, mely több, mint 20 éve dolgozik a szakterületen a mindenkori Oktatási Minisztérium támogatásával annak érdekében, hogy hazánkban korszerű, a nemzetközi normáknak megfelelő sérülés-specifikus ellátórendszer jöjjön létre.
A Jászberényben működő Klapka György Szakközépiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola méltán országos hírű, innovatív munkát végző, minőségi szolgáltatásokat nyújtó intézmény. Az iskola vonzáskörzetéből autizmussal élő tanulókat is magas létszámban fogad. Jelenleg 29 autizmussal élő gyermeket, fiatalt látnak el, mely országosan is kiemelkedően magas szám. Ez a magas létszám egyben azt is jelenti, hogy az intézmény munkatársai az elmúlt években pénzben nem kifejezhető tudásra, gyakorlati tapasztalatra és megértésre tettek szert az autizmussal élő gyermekek egyénre szabott fejlesztése terén.
A szülői közösség és a tanulók egyaránt elégedettek az intézménnyel és kérik az elért eredmények megőrzését.
Mindennek az ad különösen nagy jelentőséget, hogy az autizmus területén jelenleg az oktatási rendszerben rendelkezésre álló minőségi férőhelyek száma messze elmarad a valós szükségletektől, ezért rendkívül aggasztó, hogy bizonytalanná vált a jászberényi intézmény további sorsa.
A fentieket támasztja alá többek között a 2009-ben az autista gyermekek oktatásának helyzetét feltáró AJB-1438/2009 számú ombudsman-i jelentés is: >

Nyílt levél

Nyílt levél dr. Szabó Tamás polgár mester úr és Jászberény Város Képviselő-testületének tagjai részére

A spórolást a sérült gyerekekkel kezdik?

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír, miszerint a volt Eltérő Tantervű Tagozatot, a Klapka György Szakközép- és Szakiskola Általános Iskoláját, Speciális Szakiskolát Jászberény Város Önkormányzata át kívánja adni működtetésre a megyének. Tudomásunk szerint az érintettekkel – tagozatvezető, pedagógusok, szülők - senki nem egyeztetett, a hírt a tagozat vezetője is csak véletlenül tudta meg.

A hírek szerint havi 3 millió forintot spórol meg Jászberény városa, ha a sérült gyerekekkel foglalkozó iskoláját átadja a megyének. Hogy ez a szám hogyan jött ki, azt senki sem tudja. Sem korábban, amikor a tagozat a Belvárosi Általános Iskolához tartozott, sem most, amikor a Klapka György Szakközép- és Szakiskola része, nem lehetett tudni, hogy a tagozat működtetése pontosan mennyibe kerül. Tisztán szeretnénk látni, s tudni, hogy a legmagasabb fejkvótát kapó tagozatnak, ahol a törvényi előírásoknál hattal kevesebb asszisztenst alkalmaz az önkormányzat, hogyan áll össze a tényleges költségvetése, annak működtetése mennyire terheli a város éves költségvetését. Ez persze csak az érem egyik oldala, hiszen a sérült, halmozottan sérült emberek oktatása, a velük való foglalkozás nem lehet csupán pénzkérdés.

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Önök a város egyik legjobb, hazai és nemzetközi hírnévvel rendelkező iskoláját kívánják átadni megyei működtetésre, úgy hogy többen még nem is jártak az iskolában, nem is tudják, hogy ott milyen munka folyik.
Úgy gondolják, hogy csak pénzügyi alapon meglehet ezt a döntést hozni?
Úgy gondolják, hogy a 168 sérült vagy halmozottan sérült gyermek taníttatása sokba kerül?
Úgy gondolják, hogy az ebből adódó megtakarítás menti meg Jászberény város 2011. évi költségvetését? >

Az egyetlen iskola bezárása

Jó estét kívánok!
Dózsáné Hegedűs Viktória vagyok, abban szeretném segítségét kérni, hogy a nyilvánosság segítségünkre legyen gyermekeink jövője érdekében.

Az én kisfiam Bence 9 éves, autista, nem beszél.
A jászberényi Klapka György Szakközépiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulója.
Ebben az iskolában 168 diák tanul, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, mozgássérült, vak és halássérült gyermekek, akiknek lakóhelye Jászberény és környéke.
Az iskolában 8+4 éves képzés folyik, szakmunkát tanulhatnak a gyerekek, hogy könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba.
A képzés nagyon magas színvonalú, szakképzett gyógypedagógusok és asszisztensek dolgoznak.
Az iskola bemutatkozóját mellékelem.

A problémánk az, hogy Jászberény város Önkormányzata nem kívánja tovább fenntartóként üzemeltetni a tagintézményünket, átadná megyei fenntartásra.
A megye viszont nem tartaná meg iskolánkat, mert más intézményeiben tud helyet biztosítani a gyerekeknek, ezzel több órányi utazásra, kollégiumra kényszerítve bennünket.

Ezeknek a gyerekeknek nagyon fontos a biztonság, állandóság. Életükben nagy törést, fejlődésükben akár visszafordíthatatlan változást jelentene az idegen környezet, távol a családtól, idegen emberek között.

A szülői munkaközösség kezdeményezte összefogásban megkeressük a polgármester urat és képviselőtársait, hogy változtassák meg kedvezőtlen döntésüket.
A polgármester úr dec. 10.-én délután 15.30 órakor fogadja a szülőket megbeszélésre, ahol talán tájékoztat bennünket miként gondolják 168 fogyatékkal élő gyermek jövőjét.

Kérem amennyiben lehetőség van rá, hogy a nyilvánosság erejével segítse gyermekeink jövőjét, tegye meg!
A szülői munkaközösség elnökeként várom válaszát, elérhetőségem: 0630/3278658.
Az iskola elérhetősége: 0657/501-720
Előre is köszönöm.
Tisztelettel: Dózsáné Hegedűs Viktória

A Yakuzás Tóth Helga Európa bajnok!

Jászberényi Yakuzák SE. utolsó nagy versenyére utazott a Litván fővárosba Vilniusba, hogy a 22 év alattiak Európa Bajnokságán részt vegyen. Eredetileg négy versenyzővel képviselték volna városunkat a Yakuzák, de a legutóbbi horvátországi verseny indulói nem gyógyultak meg sérüléseikből.
Tóth Helga így egyedül képviselte Jászberényt és mint ott kiderült Magyarországot is, hiszen a magyar csapatok sorra lemondták a sérülések illetve a rossz időjárás és útviszonyok miatt a versenyt. >

jbo

jbo

jbo

jbo

Hajszálon múlt Kozmáék botlása

Miklós napjára esett a jászberényi öregfiúk teremfoci bajnokságának 5. fordulója. Úgy tűnik, hogy a „Mikulás” a P-20 gárdáját spécizte ki magának és – a Jó Csapat segítségével – 8 labdát rakott a hálójukba, ezt persze gólnak hívták ezen az estén is.

>

Tartalom átvétel