A Yakuzás Tóth Helga Európa bajnok!
Jászberényi Yakuzák SE. utolsó nagy versenyére utazott a Litván fővárosba Vilniusba, hogy a 22 év alattiak Európa Bajnokságán részt vegyen. Eredetileg négy versenyzővel képviselték volna városunkat a Yakuzák, de a legutóbbi horvátországi verseny indulói nem gyógyultak meg sérüléseikből.
Tóth Helga így egyedül képviselte Jászberényt és mint ott kiderült Magyarországot is, hiszen a magyar csapatok sorra lemondták a sérülések illetve a rossz időjárás és útviszonyok miatt a versenyt.
Ettől függetlenül szinte minden súlycsoportban szép számmal voltak.Helga számára ez a verseny volt az egyik kiemelt fontosságú verseny a 2010-es versenyévadban. A hollandiai verseny , a spanyol út, a horvátországi nyári edzőtábor majd az őszi samobori verseny mind-mind egy irányba mutattak a december 5.-i vilniusi U22 EB-re.
Helga a Samobori verseny 3.helye után nagy motivációval indult ezen a versenyen. A mérlegelés nehézkes volt és 60dkg miatt plusz edzést kellett betennie. Hajszálpontosan 65.00 kg- al mérlegelt.
A litván szervezők az impozáns Siemens Arénában rendezték már másodszor ezt a versenyt és igazán kitettek magukért. Szépen megszervezték és jól is bonyolították le ezt az eseményt.
Helga ellentmondást nem tűrő módon küzdött és jól építette fel a küzdelmeit. Az ukrán lány a mérkőzés után sántikált és szinte mindenhol jegelte sérüléseit. A hazai litván lány sem értette mi történik vele és örült, hogy nem engedtek a bírók folytatást. Nem lehetett kétséges a 65-kg os kategóriában ki lesz a győztes! A döntőben a lengyel lány nem állt ki Helga ellen…
Újra van Európa Bajnoka a Jászberényi Yakuzák SE.-nek és Jászberénynek!
Jövőre 2011-ben felnőtt EB, VB és ismét U22 EB a kihívás!
- Helga heti 8-10 edzéssel készül a versenyeire, évi 10-12 edzőtáborban vesz részt, heti átlag 6-700 km-t utazik az edzései miatt… Főiskolán tanul. Már csak ezért is elismerés illeti. Örülök a sikerének, de nem ez a végcél! Remélhetőleg kijön majd belőle az amire képes, és még sok szép siker előtt állunk! A jövő építés szempontjából fontos a mostani siker, más dolgunk nincs vele... Köszönjük a támogatást önkormányzatunknak és Szatmári Gyulának a Szatmári BAU kft ügyvezetőjének - mondta Helga edzője, Sensei Agócs Tibor
- A hozzászóláshoz belépés szükséges