Minden

Győzelemmel zárták az évet

Az asztalitenisz NB I. Keleti csoportjában, az utolsó fordulóját bonyolították a hétvégén. Kellemes hír, hogy ismét győzött a H Generál és így már nyugodtabban várhatják a tavaszi folytatást.

>

Hengerelt a Casino és a Fegyencjárat

Megszerezte első pontjait a Casino, nem is akárhogyan, hiszen kilencszer talált ellenfele kapujába. A többiek sem sajnálták a"puskaport" hiszen több csapat is legalább fél tucatszor talált a hálóba. Közéjük tartozik a Fegyencjárat is, így velük kezdődik a 2. osztály tabellája.

>

Lerobbant a busz, 10-0 oda

A női kézilabda NB II. -ben, a Jászberényi TF DSE ma (szombaton) játszotta volna soron következő bajnoki meccsét Debrecenben. A mérkőzésre nem került sor, hiszen a hölgyeket szállító egyik jármű lerobbant az úton, így nem tudott minden játékos megérkezni a mérkőzés színhelyére. A szabályok szerint pénzbüntetés nem terheli a csapatot, viszont a DVSC II.-es csapata kapja a két bajnoki pontot, 10-0 arányú gólaránnyal.

Kiestek a Hepp Kupából

Hepp Ferenc születésének 100. évfordulójára, tavaly hozták létre a Hepp Kupát, amelyen az NB II és az NB I/B kosárlabda bajnokság csapatai vehetnek részt. Tavaly – sporttörténelmet írva – Jászberény kosarasai nyerték meg a trófeát, ám sajnos megismételni ebben az évadban már nem tudják.

>

Forradalom az MLM-ben (networking.jpg)

Forradalom az MLM-ben (networking.jpg)

This image was uploaded with the post Forradalom az MLM-ben.

Malaca volt... - de már nincs

Még szombaton kötött üzletet az ismeretlenekkel egy jászberényi férfi, akik egy disznót akartak tőle megvásárolni... >

Tartalom átvétel