Röplabda

Itt a vége… Negyedik helyen végzett a Jászbrényi RK a női első osztályú röplabda bajnokságban

Miután a Fatum Nyíregyháza az első elvesztett mérkőzést követően két magabiztos győzelmet szerzett, így szerda este már eldőlhetett a bajnoki bronzérem sorsa. A vendégek szurkolói nem akartak lemaradni az esetleges ünneplésről, ezért szép számmal látogattak el Jászberénybe. A hazaiak természetesen szerették volna meghosszabbítani a bronzcsatát, ehhez viszont mindenképpen győzniük kellett és ebben bíztak a csarnokba kilátogató szurkolóik is. >

Női röplabda NB I. bronz csata… A berényi hölgyeknek ezt az estét nagyon gyorsan el kell felejteniük.

Vasárnap este a várakozással ellentétben vendégként nyert a Jászberényi RK az esélyesebbnek tartott FATUM Nyíregyháza otthonában. Így igen érdekesnek ígérkezett a második mérkőzés. Vajon a berényi lányok ott folytatják, ahol vasárnap abbahagyták, vagy a nyíregyháziak túlteszik magukat azon a csalódáson, hogy nem a döntőt játszhatják. Ez a kérdés járt a fejemben a mérkőzés kezdetére várva. >

Van képem hozzá… Megráncigálták az oroszlán bajuszát

A női röplabda bajnokság a végjáték felé közeledik. Az egyik ágon a Jászberényi RK - Linamanr Békéscsabai RSE elődöntő második mérkőzésére szerdán este került sor Jászberényben. A nyitó találkozót a regnáló bajnok nyerte 3 : 0 arányban, azonban már ott is volt két szett, amelyben a berényi csapat komoly küzdelemre késztette a Békéscsabát. Nem csoda, hogy ezen felbuzdulva hazai környezetben még komolyabb tettre készültek. >

Van képem hozzá… Sorsdöntő hétvége a berényi röplabdások számára

Ezen a hétvégén két olyan mérkőzés is várt a Jászberényi RK csapatára, amely alapvetően meghatározza azt, hogy milyen helyezésre van esélye az együttesnek ebben a bajnokságban. Két közvetlen riválisával csapott össze három napon belül. Pénteken az UTE volt a vendége, vasárnap este pedig az MTK Budapesthez látogatott. Ennek fényében elég érdekes volt a rendkívüli közgyűlés csütörtök esti időpontja, mert egy ilyen esemény a napirendi pontok ismeretében nem feltétlenül ideális ilyen megméretések előtt. De legyen ez azoknak a keresztje, akik kitalálták. Vissza a péntek esti meccshez… nem igazán lehetett tudni mi fog ebből kikerekedni sem az egyik sem a másik oldalon. >

Női röplabda Magyar Kupa finálé… A Linamar BRSE ezúttal is a dobogó legfelső fokán.

Bár időrendben a döntő került előbb lebonyolításra a női röplabda Magyar Kupa fináléjában, de azért érthető, hogy itt csak a második riportba kerül a beszámoló. Ahogy a bronz mérkőzésnek a Nyíregyháza volt az esélyese, a döntő torony magas favoritja a Békéscsaba volt. Talán csak annyi volt a különbség, hogy a listavezető három napja CEV Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén fantasztikus mérkőzésen győzött francia Béziers ellen 3 – 1 arányban. Így aztán itt gyakorlatilag nem volt esély a meglepetésre. >

Női röplabda Magyar Kupa finálé… a dobogó volt a tét a Jászberényi RK-nak

Pénteken akár csak egy éve, ezúttal is Érd adott otthont a női röplabda Magyar Kupa döntőjének. Sőt a finálé szereposztása is teljesen megegyezett, mert a döntőt idén is a Linamar BRSE és a Vasas Óbuda csapata, míg a bronzmeccset a Jászberényi RK és a Fatum Nyíregyháza együttese vívta. A jászberényi szurkolók természetesen nagyon szerették volna, ha bronzcsata végkifejlete is megegyezne a tavalyival… De ne szaladjuk ennyire a dolgok elébe. Bár a televíziós közvetítés miatt a döntőt játszották először, azért itt természetesen a berényi csapat meccsével kezdünk…Ahogy arról már ezen az oldalon is szó esett, a két csapat jelentősen átalakult a tavalyi idény óta. Különösen igaz ez a nyíregyházi együttesre, ahol már az előző bajnokság közben elkezdtek egy új, ütőképesebb csapatot építeni, ami a szakemberek egybehangzó véleménye szerint eredményre is vezetett. Jelenleg a tabella második helyén állnak. Ezek alapján egyértelműen őket tartották a dobogóra esélyesebbnek. Ugyanakkor a jászberényi csapat több alkalommal ízelítőt adott abból, hogy mire képes, ha igazán összekapja magát… vagyis senki sem zártak ki teljesen a meglepetés lehetőségét. >

Női röplabda NB I. … Ezúttal is a hullámvölgyek okozták a Jászberényi RK vesztét

Múlt péntek este nagyon izgalmasnak tűnő női röplabda mérkőzésre gyülekezhettek a szurkolók. A Jászberényi RK ezúttal a bajnoki döntőre pályázó FATUM Nyíregyháza csapatát fogadta. A tét mindkét csapat számára komoly volt. A házigazdáknak a rájátszásban pályaelőnyt jelentő negyedik hely megszerzéséhez elengedhetetlenül szükségük volt a győzelemre, míg ellenfelüknek az alapszakasz második pozíciójának megszerzéséhez kellett a három pont. Az már csak hab a tortán, hogy két hét múlva a Magyar Kupa bronz-meccsén feszül egymásnak két együttes. Ebből a szempontból akár főpróbának is volt tekinthető ez a megméretés. >

Női Röplabda NB I. … Kötelező „közjáték”

A Jászberényi RK a Magyar Kupa szerdai első mérkőzése után péntek este a bajnoki pontvadászatban az 1. MCM Diamant Kaposvár csapatát fogadta. Így nem készülhetett a vasárnapi második kupa meccsre, hanem még le kellett tudnia ezt a kötelező feladatot, ahol nyilvánvaló esélyesnek számított. >

Női röplabda Magyar Kupa elődöntő… Ebben a meccsben több volt...

Szerda este szép számú közönség várt a Jászberényi RK – VASAS Óbuda mérkőzést, aminek nem kisebb volt a tétje, mint az, hogy ki lesz egy lépéssel közelebb a Magyar Kupa döntőjéhez. A vendégek meccs-dömpingből érkezett, míg a hazai csapat közel egy hónapja nem játszott tétmérkőzést, így borítékolni lehetett, hogy nagy lesz a küzdelem… >

Női röplabda Magyar Kupa … A Jászberényi RK az elődöntő harmadik résztvevője

Az idei bajnokság két legerősebb csapata a Békéscsaba és a Nyíregyháza már biztosította a helyét a Magyar kupa négyes döntőjében. A Harmadik hely eldöntésére szerda este Jászberényben került sor, ahol a Penta Gödöllői RC vendégeskedett. Az első mérkőzést a JRK nyerte játszma veszteség nélkül, így a visszavágón elég volt két szettet nyerniük a döntőt érő helyért. Kicsit vegyes érzelmekkel vártam a mérkőzést, hiszen a helyzet kísértetiesen hasonlított a tavalyira. Akkor az UTE nyert az első meccsen Jászberényben – mellesleg minden addigi összecsapásból ő jött ki győztesen abban az idényben – a második meccsen viszont aranyszettben mégis a Jászberényi RK jutott tovább. Szóval, az eddigi jó berényi teljesítmény még nem volt garancia a döntős helyre, mert a kupa azért mégis egy másik kávéház. >

Női röplabda NB I. … Vasárnap esti házifeladat letudva

Az elmúlt hétvégén két mérkőzést is játszott a Jászberényi RK csapata. Pénteken este a halovány első szettet követően kétszer is megrángatta az oroszlán - ebben az esetben a listavezető Békéscsabai RSE – bajuszát, miután mind a második, mind a harmadik játszmában 23 pontig jutott. Ez a regnáló bajnok vendégeként komoly teljesítmény, még akkor is, ha szettet nem sikerült rabolniuk. Vasárnap délután könnyebb feladat várt a csapatra, mert a vendég Budaörsi DSE szerényebb játékerőt képvisel. >

Női röplabda NB I… Magabiztos jászberényi siker egy sok szempontból fontos mérkőzésen.

A Jászberényi RK női csapata sorozatban negyedik közvetlen riválisa elleni mérkőzésére készült múlt vasárnap. Sajnos az előjelek nem sok jóval kecsegtettek, hiszen mindhárom előző mérkőzését viszonylag simán vesztette el. Ráadásul a hét elején alapvető változás történt a szakmai stábban – Deme Gábor és Makai Péter helyére egy horvát szakember Branislav Franic érkezett. Ez utóbbi esemény meglehetősen nagy hullámokat keltett a szurkolók körében. Például a Berényi Fanatics 2012 törzshelyén a lelátón csak egy “Isten hozott! Mikor visz?” felirat feszült. Szóval elég fontos mérkőzésnek néztek elé a hazai lányok. A vendég MTK pedig komoly skalpokkal érkezett, hiszen legyőzték a VASAS és az Újpest csapatát is. >

Tartalom átvétel