Van képem hozzá… Sorsdöntő hétvége a berényi röplabdások számára
Ezen a hétvégén két olyan mérkőzés is várt a Jászberényi RK csapatára, amely alapvetően meghatározza azt, hogy milyen helyezésre van esélye az együttesnek ebben a bajnokságban. Két közvetlen riválisával csapott össze három napon belül. Pénteken az UTE volt a vendége, vasárnap este pedig az MTK Budapesthez látogatott. Ennek fényében elég érdekes volt a rendkívüli közgyűlés csütörtök esti időpontja, mert egy ilyen esemény a napirendi pontok ismeretében nem feltétlenül ideális ilyen megméretések előtt. De legyen ez azoknak a keresztje, akik kitalálták. Vissza a péntek esti meccshez… nem igazán lehetett tudni mi fog ebből kikerekedni sem az egyik sem a másik oldalon.
Az első szett hullámzó játékkal kezdődött, egyik csapat sem irányított határozottan. Azért az első technikai időre már enyhe hazai fölény mutatkozott, ami három pontos előnyt jelentett. A pihenő után felkeményedett a jászberényi védekezés a határozott sánc-munkának köszönhetően, míg újpesti oldalon problémák akadtak a nyitások fogadásával. Ez pedig szépen gyarapodó hazai előnyhöz vezetett. Ezt a folyamatot sem a második technikai idő sem pedig a vendégek időkérése nem törtem meg, így a hazaiak már nyolc pontos előnnyel fordultak a hajrára, majd ezt még eggyel megtoldva magabiztosan hozták az első játszmát. (25 – 16)
A második játékrészben tulajdonképpen ugyan abban a mederben folyt a játék, mint az elsőben. Szépen fokozatosan kiépülő berényi előny, mert sikerült átmenteni az első szettben mutatott játékot, az UTE pedig tovább küszködött saját hibáival. A második technikai idő után négy újpesti pontra csak egy berényi válasz érkezik… (17 : 14) rossz emlékek jönnek elő az elmúlt hetekből. Azonnal hazai időkérés... utána ismét sikerült pontokat ütni és ezzel el is dőlt a játékrész sorsa. (25 : 21)
Arra azért lehetett számítani, hogy az UTE mélyrepülése nem tart a meccs végéig. Erre már mutatkoztak jelek a második játszmában is. A harmadikat pedig már ők kezdték jobban. Ezúttal folyamatosan négy-öt pontos újpesti előny mellett folyt a játék és ezen sem az időkérések sem, pedig a technikai idők nem változtattak. Bár a végén három szett labdát is hárítottak a jászberényiek, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozzák a vendégek szépítését. (23 : 25)
A negyedik játékrész ismét a JRK irányításával kezdődött és percek alatt magabiztos előnyhöz is jutottak. A vendégeknél pedig ismét felütötték a fejüket az első két szettben látott hibák, így nem volt meglepő a szett közepén a hat-hét pontos berényi előny. Ekkor már eldőlni látszott a mérkőzés, igazából csak az volt kérdés, mennyi idő kell a mérkőzés lezárásához. Nos, mint kiderült nem sok, mert tovább fokozta a nyomást a Jászberényi RK, végül ezt a játszmát is magabiztosan nyerték. (25 - 17)
Már a bemelegítésnél is látszott, hogy a berényi csapat nagyon összeszedett, ami aztán a mérkőzésen is megmutatkozott, így kétség sem fért ahhoz, hogy az első nagyon fontos akadályt sikerrel vegyék. Ez pedig extra motivációt jelenthetett az MTK Budapest elleni mérkőzésre.
Jászberényi RK – UTE: 3 : 1 (25 : 16; 25 : 21; 23 : 25; 25 : 17)
Időközben véget ért az MTK Budapest elleni mérkőzés is, amit hatalmas csatában, végig vezetve 3 : 2 arányban a Jászberényi RK nyert, így saját kezébe vette a rájátszásbeli sorsát, mivel minden bizonnyal elkerüli a Békéscsaba – Vasas – Nyíregyháza hármast. Ez pedig komoly esélyt jelent a legjobb négy közé jutásra.
A képekre kattintva egy terjedelmesebb galéria nyílik meg erről a fontos mérkőzésről.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges