Kézilabda

Beszámol a Jászberényi JTF DSE


Jászberény NB II-es női kézilabda csapata az alábbiakban adja közre beszámolóját, hogy (a jogszabályok szerint) mindenki láthassa, miképpen használták fel a támogatást utánpótlás csapatai a kézilabda szezonban. >

Ezüstös felkészülés a kézilabdásoknál


Január óta tart a felkészülés a kézilabdás hölgyeknél a tavaszi szezonra. A hétvégén az ifjúsági és a felnőtt csapat is felkészülési tornán vett részt Abonyban, ahol nem is zártak rossz eredménnyel. Nagy Gábor testnevelő emlékére rendezett tornán mindkét jászberényi csapat második helyezést ért el. >

Ez most nem ment


Nem a jászberényi lányok voltak esélyesek a női kézilabda NB II. soros játéknapján, mivel a vendégek a forduló előtt is előkelőbb helyen álltak a tabellán a Dél-Keleti csoportban. Ennek ellenére kiegyensúlyozottabb mérkőzést reméltek a lányok. >

Van tartása a csapatnak!


Nem a legjobb előjelekkel indult útnak a hétvégén a berényi kézilabda csapat, hiszen Kőrösi Fruzsina még mindig nem játszhat, s ezúttal Pásztor Orsolya is kimaradt betegsége miatt. Ennek ellenére a lányok szerettek volna minél jobb eredményt elérni idegenben. >

Hibátlan hazai idényzárás kézilabdában

Jászberényi oldalról nem lehetett azt állítani, hogy könnyű mérkőzés lesz a hétvégi forduló, hiszen a vendég Nádudvarnak eddig mindössze egyetlen veresége mellett tizenegy győzelme volt az alsóházban. A mieink így szinte az esélytelenek nyugalmával álltak ki ellenük, aminek meg is lett az eredménye… >

Ez a kötelező is megvan

Egy percig sem volt veszélyben a női kézilabda NB II. szombati mérkőzésén a hazai győzelem. Persze jóval nagyobb különbség volt a két csapat között, mint azt az eredményben láthatjuk… >

Felemás félidő, de fontos két pont


Nem volt túl jó házigazda a hétvégén a jászberényi női kézilabda csapat, hiszen nem sok esélyt hagyott az alsóházi rangadón a füzesabonyi csapatnak. >

Kézilabdás siker Ózdon is

A rájátszás második fordulójában ismét idegenben szerepeltek és ismét nyertek a berényi kézilabdás lányok. Az ózdi mérkőzésről korrekt játékvezetés mellett, megérdemelten hozták el a két pontot. >

Simának tűnő győzelem Füzesabonyban

A végeredmény magabiztos győzelmet sejtet, mégis, aki látta a női kézilabda NB II. észak-keleti csoport rájátszásának első mérkőzését, tudna vitatkozni ezzel a véleménnyel. A szomszédvári rangadóval megkezdődött az alsóház külön versenye a 6.-10. helyekért. >

Hét ifistát nem olyan nehéz legyőzni

… főleg, ha a hazai edző rendelkezésére - a kezdő sorban - hat volt debreceni sportiskolás áll. Ez volt a képlet a bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésén, melyen sima vereséget szenvedett a vendég csapat. >

Papírforma eredmény kézilabdában

Túl jó házigazdának bizonyultak a kézilabdások, így a hajdúböszörményi csapat minden pontot hazavitt a vasárnap délutáni mérkőzésekről.

>

Nem ment…

… a hétvégi fordulóban a női kézilabdásoknak, s akármennyire is akarták a győzelmet, a Füzesabony hazavitte a két pontot.

>

Tartalom átvétel