Képriport

Ez fájó vereség volt…

A női röplabda Extra Liga ezen a hétvégén igazi ki-ki mérkőzést tartogatott a jászberényi és persze a Vasas szurkolók számára. A nyitó fordulóban magabiztos győzelmet aratott a Jászberényi VT a fővárosban. Ezt akarta megismételni hazai pályán, mert ezzel lépéselőnybe kerülhet riválisával szemben. A Vasas Óbuda számára pedig „élet-halál” kérdés volt, hogy megszerezze első győzelmét. Ráadásul valahogy el kell kezdeniük a kilábalást az utóbbi időszak rossz periódusából. Ennek megfelelően izgalmas küzdelemre számíthatott a szép számú érdeklődő, bár ez az idei szezonban minden meccsre elmondható. >

Női röplabda Extra Liga… Jászberényben hozta a „kötelezőt” a Fatum Nyíregyháza

Vasárnap este két nem éppen kipihent csapat készülődött soron következő Extra Liga mérkőzésére a Bercsényi úti csarnokban. A vendéglátóknak egy meglehetősen hosszú kaposvári kirándulást kellett kipihenniük. A nyíregyháziaknak pedig - talán nem túlzás kijelenteni – az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb magyar bajoki mérkőzése után kellett rövid idő alatt felpörögni. Ráadásul mindkét együttesnek fel kellet dolgoznia az ezeken elszenvedett vereségüket is. Mindkét szurkolótábor abban reménykedett, hogy ez a kedvenceiknek fog jobban összejönni. Ehhez meg is adtak maguk részéről minden segítséget, így remek hangulatban kezdődött az összecsapás. >

Van képem hozzá… Most sírjunk, vagy nevessünk? És még sok egyéb kérdés.

Január utolsó napján ismét érdekes este elé néztek a MaloM színházba ellátogató nézők. Ezúttal Harold Pinter A gondnok című drámája került színre a Nézőművészeti Kft. előadásában. Persze a Mucsi Zoltán – Scherer Péter – Katona László „trió” önmagában is jelentős szerepet játszott az érdeklődésben. Pedig… >

Női röplabda Extra Liga… Sistergős péntek este Jászberényben

Míg a Jászberény VT szűk egy hét leforgása alatt már a harmadik mérkőzésére készült pénteken este a Bercsényi úti sportcsarnokban, addig a vendég UTE a békécsabaiak elleni vasárnapi mérkőzés óta nem lépett pályára. Persze ezt ellensúlyozta, hogy a hazaiak egy remek rajttal a hátuk mögött vették fel a küzdelmet. Amint az utóbbi összecsapások alapján várható volt ezúttal is izgalmas este elé nézett a szépszámú közönség. >

Rengeteg… Kollár-Klemencz László lemezbemutató koncertje

"De szeretnék a világon
Csinálni valamit, amit
Nem csinált még soha senki
Nem csinált még soha senki
Csak én."

A Kistehén zenekar frontemberének Kollár-Klemencz Lászlónak új, Rengeteg címet viselő CD-je nem régiben látott napvilágot. Ez adta az apropóját annak, hogy a 2018 évi Klub koncertek sorát ő nyissa meg. Meg kell mondjam, hogy számomra teljesen ismeretlen volt, mind ő maga, mind pedig zenekara. Valahogy eddig nem került a látókörömbe, így viszont mindenféle élmény és előítélet nélkül indultam neki az estének… hogy finoman mondjam… Nem bántam meg. >

Van képem hozzá…. A kéz ökölbe szorul…

Kemény darabbal kezdte a tavaszi színházi idényét a Főnix Fészek Műhelyház. Amikor Várszegi Tibor művészeti vezetőnek Pataki Klári legújabb, Függőleges Pillanat című modern tánc darabjára esett a választása, már az alkotó nevéből is lehetett következtetni, hogy fajsúlyos lesz a nyitány. >

Bomba meglepetéssel rajtolt a női röplabda Extra Liga

A hozzáértők a női röplabda bajnokság második köre előtt egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy kiélezett küzdelmek és vaskos meglepetések várnak a szurkolókra a legjobb hat csapat alkotta Extra Ligában. Az nyitó kör talán legérdekesebb összecsapásának az első "keresztbejátszás", a Jászberényi VT – Vasas Óbuda mérkőzés ígérkezett, hiszen a két együttes a felkészülés során találkozott utoljára. Ráadásul mindkét csapat csoportja harmadik helyén zárta az alapszakaszt. Vendégeknek feltett szándéka volt, hogy keményen megszorongassák a tavalyi ezüstérmest, a hazaiak pedig jó kezdéssel akarták lezárni az előző, meglehetősen zaklatott időszakukat. >

Irány Érd! … A legjobb négy között a Jászberényi VT női röplabda csapata a Magyar Kupában

A 2018-as év egy kiemelkedően fontos mérkőzéssel köszöntött a jászberényi röplabdás hölgyekre. A második mérkőzésre került sor a Jászberényi VT és a Penta Gödöllői RC csapatai között a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutásáért. A hazaiak az első találkozót három nullára nyerve karnyújtásra kerültek ahhoz, hogy sorrendben harmadik alkalommal is résztvevői legyenek az érdi végjátéknak.
A vendégeknek pedig az adhatott némi okot a bizakodásra, hogy alapszakasz utolsó mérkőzésén nyerni tudtak Jászberényben. >

Van képem hozzá … Parázs hangulatú röplabdás évzáró

A Jászberény VT szerda este játszotta idei utolsó mérkőzését. Az ellenfél a regnáló bajnok Linamar - Békéscsabai RSE csapata volt. Az összecsapásnak igazából nem volt tétje, hiszen a berényi csapat már biztosította a helyét a felsőházi folytatásban, a vendégek pedig már az élről kezdhetik a bajnokság második szakaszát. A meccset élő adásban közvetítette az M4 sportcsatorna ez a házigazdák számára extra motivációt jelentett, hogy ország - világ előtt bizonyíthatják, képesek komoly küzdelemre késztetni a jelenlegi legjobb hazai csapatot. >

Szerelmi történet korképpel… vagy inkább kórképpel

Mind az előadók, mint pedig a téma ismerős volt a Főnix Fészek Műhelyház idei utolsó színházi előadásán. A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – ők már számtalanszor vendégeskedtek Jászberényben – Zelei Miklós 1956-hoz kapcsolódó, Hubertusz című darabját mutatta be. Ez év elején a Gulag virágai, majd néhány hete a Júlia című előadás ugyancsak az 1950-es évek történéseit dolgozták fel. >

Júlia – Virág a sziklák között

Nem a könnyed kikapcsolódás mellett döntöttek azok, akik két héttel ezelőtt a Főnix Fészek Műhelyház ajánlatát választották. A műsoron ezúttal Visky András családi ihletésű monodrámája szerepelt. Az előzetest olvasgatva egy januári előadás villant be, ami ugyanabba a korba, ugyanabba a közegbe vitt el bennünket, mint az szerző Júlia című darabja, igaz a két mű helyszíne között többezer kilométer volt a valóságban. Míg Júlia története a Duna delta egyik lágerében, addig a Gulag virágai pedig messze Oroszországban játszódott. Mégis egy tőről fakadt a két „virág”. >

Van képem hozzá… Garbócz néni az elfeledett királynő

Évtizedek teltek el úgy, hogy hangja, neve egyet jelentett a cigány dalokkal és a népdalokkal. A mai 60+-os korosztály nehezen tudta elképzelni, hogy a 60-as 70-es években komoly szórakoztató műsor legyen nélküle. Bármerre is járt hazánkban mindenütt rengetegen gyűltek össze, hogy akár néhány dalból álló összeállítás erejéig, de hallhassák őt… Ő volt Kovács Apollónia. Varga Klári Edith Piaf és Karády Katalin után október 27-én őt idézte meg a MaloM színház deszkáin. >

Tartalom átvétel