Júlia – Virág a sziklák között

Nem a könnyed kikapcsolódás mellett döntöttek azok, akik két héttel ezelőtt a Főnix Fészek Műhelyház ajánlatát választották. A műsoron ezúttal Visky András családi ihletésű monodrámája szerepelt. Az előzetest olvasgatva egy januári előadás villant be, ami ugyanabba a korba, ugyanabba a közegbe vitt el bennünket, mint az szerző Júlia című darabja, igaz a két mű helyszíne között többezer kilométer volt a valóságban. Míg Júlia története a Duna delta egyik lágerében, addig a Gulag virágai pedig messze Oroszországban játszódott. Mégis egy tőről fakadt a két „virág”.

Azt több leírásból tudhatjuk, hogy a földi lét utolsó pillanataiban mint egy film lepereg az ember előtt az élete… legalább is erről számoltak be azok, akiknek sikerült a visszatérés a halálból. De mi is történik azzal, akinek a „Halál Asszony” kijelölte útját, hiszen egyszer már átkarolta… az orvos is azt mondta „nem fogom túlélni a rohamot” … angina pectoris.

Időt kap..., hogy összerendezgesse életének legfontosabb lapjait, elmerengjen a legfontosabb dolgokon… „Pont jó hely” ehhez egy láger, egy kietlen, olykor tető nélküli barakk. A fájdalom, a kiszolgáltatottság segít szétválasztani az élet lényeges és lényegtelen dolgait. Kiváltképp, ha van valaki akivel ezeket meg lehet vitatni… még akkor is, ha soha egyetlen kérdésre sem ad választ. Így rendezgette élete lapjait Júlia, miközben gondolatai a körül forogtak, hogy mi a jobb feladni és megszabadulni ettől a borzalomból végleg – „Nincs más formája a szabadságnak csak a halál?” – vagy megpróbálni életben maradni, belekapaszkodni mindenbe, mint a sziklák között megbúvó virág. De hiszen van éltető erő, aminek segítségével a fény felé lehet fordítani a fejet… a szerelem… ami akkor is elevenen él, ha öt éve semmi hír a férjről… hét gyermekük apjáról… és a hit, még akkor is, ha az Úr sosem felel.
Ahogy kerültek elő a lapok egyik a másik után, lassan kirajzolódott a történet, aminek végkifejlete ez az abszurd világ, az abszurd szabályaival egy abszurd helyen….

A megismerkedés a szeretett emberrel… a szökés keletre – hiszen Magyaroszágról menekültek Romániába… néhány epizód az iskolából… „Gézáné Gabyka és az ő kettétört párt karrierje… a hajnal, amikor az Úr „bőrkabátos angyalai” elvitték az urát… a tárgyalás, amikor utoljára látta a férjét, aki egy ügyes mozdulattal átadta a saját jegygyűrűjét „megőrzésre”. Mind eközben mindennapok történéseit is fel-fel villantva, képet kaphattunk arról az élhetetlen világról, aminek szörnyűségei közt csak a humor és az irónia nyújtott némi fogódzót. És újra sorjáztak a kérdések, amik megválaszolatlanok maradtak… Majd egy ügyvéd képében megjelent kísértés. A szabadulás lehetősége, aminek ára „csak” egy papír aláírása a törvényes válásról, amivel megszűnik a rokoni kapcsolat, egy „kis bűnbánat” és eljön a szabadság….
„Gyalázzam azt, aki férjem és uram?”…
A válasz? A kis papír egy gyertyaláng martaléka lett…

Mégis megmaradt a legfontosabb reménysugár…
„Él a férjuram!
Uram, hát él az uram!”

Jött a következő roham és a következő…

Visky András az apró emlék töredékeken keresztül úgy mutatta be a kor minden visszásságát, borzalmát, a hatalom arcát, hogy egyetlen szót sem ejtett róla. De a történet középpontjában mégsem ez állt, hanem az emberi élet meghatározó eleme a szerelem, amiben…
„… csupán egynek nem elég hűséget fogadni.
Kell még egy harmadik, hogy az adott szónak értelme legyen.”

És...
" A szerelmet azt biztosan te találtad ki!
Ekkora őrültség az emberből
biztosan nem telik ki."

Ez az ami táplálja az emberi életet, legyenek is a körülmények ép elmével élhetetlenek, akár csak sziklák között kis virágnak. A végső soron e körül forgott minden gondolat, ebből az érzésből indult és ide tért vissza, bármilyen sorsfordító kérdésről is esett szó.

Abban, hogy ezek a gondolatok előbb csak észrevétlenül beleszivárogtak a nézőtéren helyet foglalók lelkébe, majd jó mélyen meg is ültek ott, abban Ráckevei Anna végletekig kiélezett, mégis nagyon érzékeny előadásának elévülhetetlen szerepe volt. Valóban csodálatosan egyensúlyozott a torokszorító élmények, ironikus emlékek, szívszorongató monológok között… és tette mindezt „védőháló nélkül” karnyújtásnyira tőlünk úgy, hogy igaz volt minden pillanata. Valójában szavakkal nem is nagyon lehet visszaadni ennek az estének a hangulatát, ezt át kellett élni.

Szerencsére ezúttal is lehetőségem nyílt, hogy képekben is megörökítsem az előadás néhány pillanatát, amit a fotókra kattintva a galériában lehet megnézni.

Előtte azonban néhány sor az egyik "lapról", ami a szerelem lényegéig hatol:

„Nem megyek veled.
én is te vagyok, érted?
Én nem egy másik,
te vagyok,
és te én vagy,
nem egy másik.”