Van képem hozzá… K-Arcok

A kortárs táncot szeretők nem nagyon szoktak meglepődni semmin, mert ez a műfaj tele van olyan megjelenési formákkal, amelyek merőben eltérnek a színpadi előadásokon megszokottaktól. Így természetesen érdeklődve várták a Közép Európa Táncszínház legújabb, K-Arcok című sorozatának két darabját is, amit ezúttal a Főnix Fészek Műhelyház látott vendégül.

Lépcső
A táncos - Hargitai Adrienn - ebben a műfajban korántsem megszokott módon belekezdett egy monológba, ami mint később kiderült afféle „zenei aláfestés” adott ritmust a mozgásnak. A fehér színpadon gondosan elhelyezett fekete szalagokon lebegő fekete lufik – ez önmagában is meglehetősen bizarr látvány volt – pedig mintegy „lépcsőházként” szolgáltak. A napok ilyenek, meg olyanok, a lufik ennek megfelelően emelkednek magasra, vagy magasabbra. Eközben az ismert szöveg ismétlődött és ritmusa egyre fokozódott, természetesen ezt követték a mozdulatok is. Igaz időnként volt kisebb-nagyobb szünet, ahogy a rohanó életnek is vannak nyugodtabb pillanatai, de a tempó és vele a feszültség is egyre csak fokozódott Bár a mozdulatsorok is egy lépcsőre, vagy inkább lépcsőházra utaltak, mégis számomra az egész egyre inkább folyamatosan gyorsuló mókuskerékre kezdett hasonlítani, amiben kétségbeesetten próbálunk talpon maradni, de lassítani és kiszállni nem tudunk. A fekete lufik pedig baljóslatúan emelkedtek egyre-másra a levegőbe, elhagyva eredeti helyüket, végül bekebelezve a kilátástalan küzdelmet feladó táncost. A végkifejletre érezhető volt a feszültség a nézők soraiban is, köszönhetően Hargitai Adrienn impulzív, sodró lendületű előadásának. Igazán ránk fért utána egy kis szünet a szabad levegőn, míg benn a segítők előkészítették a második darab számára a táncteret.

Uraim
Mindenkinek több arca is van, csak az a kérdés mennyit tud, vagy inkább mennyit mer felfedni belőle. Ivanov Gábor a táncos bevállalta, hogy megmutatja arcait, sőt nem is annyira megmutatja, mintsem szövegben elmondja ki mindenki lakozik benne a táncostól a laza gördeszkáson át a vértől áztatott "hősig". Mert valljuk meg melyik fiú – férfi ne látta volna magát legalább egyszer is hősként egy film főszerepében. De felvillant a „filmkockákon” egy kemény katonaik kiképzés, no meg a rettenhetetlen dzsungel harcos és még jó néhány képzeletbeli figura. Az már fel sem tűnt az előző darab után, hogy dacára annak, hogy egy kortárs táncot láttunk, mégis a szövegnek volt kulcs szerepe. Persze ezeket a monológokat és párbeszédeket remek szerepjáték kísérte és időnként azért láthattuk, hogy Ivanov Gábor tánctudása sem lebecsülendő, sőt egy alkalommal még dalra is ragadtatta magát… és nem is énekelt rosszul... Külön bájt adott a darabnak egy „vendég művész”, aki hol csak megértő barát, hol egy valódi kincs volt… ő volt Borisz a kutyus a táncos életének láthatóan nélkülözhetetlen társa. Bár csak epizód szerep jutott számára, de az alatt a pár perc alatt is mindenki szívébe belopta magát. Szóval szembesülhettünk azzal, hogy mindannyiunknak van jó néhány arca, hiszen alig volt olyan szerep, amibe alkalmasint ne képzeltük volna bele magunkat… csak úgy játszásiból… Hogy be mernénk-e vállalni, hogy megmutassuk? Ki tudja… Mindenesetre láthattuk, hogy volt aki bevállalta és tette mindezt hol túlkarikírozva, hol visszafogottan, de leginkább kedves humorral. Igaz mintha erre nem lettünk volna igazán vevők. Talán túl komolyan vettük a játékot... talán mert túl életszagúnak tűnt...

A csütörtöki előadás nézői két remek fiatal táncos K-Arcképével ismerkedhettek meg és megint megtapasztalták, hogy a kortárs tánc mindig tud meglepetéseket okozni, csak két remek koreográfus – Réti Anna: Lépcső; Hód Adrienn: Uraim – és két ugyancsak remek táncos kell hozzá.
Természetesen a galéria sem maradhat el, ami ezúttal a szokásosnál kicsit vaskosabbra sikeredett... csak egy kattintás a képekre és máris megnyílik.