Van képem hozzá… Kétszáz méter
Első felvonás: Nyár elején egy osztálytalálkozó ürügyén Miskolc–Tapolcán voltam. Mivel volt két röpke szabad óránk, úgy gondoltuk sétálunk egyet annak reményében, hogy kicsit körülnézzünk, hiszen több évtizede annak, hogy utoljára arrafelé vitt az utam. Meg aztán csak az ország nyolcadik legjobb fürdőjénél járunk. Ott merült fel bennem az a kérdés, hogy mennyi az a kettőszáz méter.
Történt ugyanis, hogy a gyönyörűen rendezett sétányoktól kőhajításnyira egymást érték a valaha szebb napot látott épületek maradványai. Hogy csak egyet említsek a legendás Juno szálló valamikor az ország egyik legnépszerűbb hoteljei közé tartozott… ma csoda, hogy nem omlik a környezetére. De ugyan ez igaz az egykori vállalati üdülők jó részére is. Szóval mennyi is az a kettőszáz méter? Egy kőhajítás… a gazdagság és a szegénység közötti távolság... a napjaink és egy letűnt kor közötti távolság? Netán gazdagságunk mértéke… mi azt is megengedhetjük magunknak, hogy gyönyörű helyek szomszédságában, romhalmazok álljanak… SICC!
Második felvonás: Néhány hete két napot töltöttem Agárdon és környékén. Miután megérkeztem, perceken belül ugyan az a kérdés kezdett el foglalkoztatni, mint az ország másik szegletében. Mennyi is az a kétszáz méter? A szállásom mellett húsz méterre egy romos épület… valamikor egy állami vállalat üdülője. Másik irányban száz méterre egy korszerű modern (vagy felújított) mini hotel... Korszerű vasútállomás, az út túl oldalán az egykor szebb napokat látott strand... csodálatos kilátás a mólóról a Velencei hegység vonulataira, hátam mögött omladozó hajóház, mellette minden igény kielégítő vizisport központ… letűnt kor jegyeit hordozó ifjúsági szállás kicsit odébb a velencei plázs....
Ezúttal időm is volt, meg fényképezőgépem is… hát fotóztam. Nem tudom, de őszintén szólva nem is kerestem a látottak okait, sem a Velencei tó partján, sem Miskolc-Tapolcán. Egy dologban így is biztos vagyok. Valahogy nem jó ez így…
A színes és a fekete-fehér képek készítési helye között sehol sem nagyobb a távolság, mint kétszáz méter… mégis mintha nem is ugyanabban a világban lennének…
A fotókra kattintva látható a galéria.