Közélet

Képviselői körzetbejárás

Április 14-én (csütörtökön) Budai Lóránt önkormányzati képviselő ( Jobbik) körzetbejárást tart a város „neuralgikus pontjain”, melyre elkísérik meghívott vendégei is: >

Budai Lóránt lakossági fóruma

A Jobbik jászberényi szervezetének elnöke és önkormányzati képviselője 2011. április 8-án tartotta harmadik önkormányzati beszámolóját, a jászberényi Honvéd Jász Kaszinóban. Erről szóló összefoglalója olvasható az alábbiakban. >

Meghívó lakossági fórumra

Ezúttal Ferencvári Csaba képviselő várja (Jászberény 5.sz.) választókerületének lakóit 2011.április 20-án (szerdán) 17.30 órára, a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben (Jászberény, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.) tartandó lakossági fórumára. Ezt megelőzően, 15 órától - a kialakult városi gyakorlatnak megfelelően - gyalogos területbejárásra kerül sor >

Rend a lelke mindennek…

Ez a szlogenje a bő hónapja, Budai Lóránt vezetésével, a Jogi, Ügy- és Közrendi Bizottság rendes ülésén megalakult Neszűri munkacsoportnak (tagjai Dr. Győri János, Oláh Andrásné, Baranyi Kálmánné, Kovács Károlyné, Katona Attila, Urbán Zoltán, Homonnay Attila Béla). A csoport egy adminisztratív- és egy operatív részlegre tagolódik A terv szerint utóbbiak (hetente legalább egy alkalommal...) egy-egy hivatalos szerv segítségével és közreműködésével kunyhóról-kunyhóra, dűlőről-dűlőre végigjárják a területet... >

Bencze Izabella Jászberényben

Bencze Izabella jogásszal találkozhatnak az érdeklődők március 30-án 18 órától a jászberényi Malom Film-Színházban, aki a Nemzeti vagyon és az új Alaptörvény címmel tart előadást. >

Lakossági fórum a 2. számú választókerületben

Március 21-én szokásos tavaszi fórumára invitálta Nagy András, a körzet képviselője választókerületének lakóit. A színhely a már megszokott helyen a Belvárosi Általános Iskola Székely Mihály Tagintézményében volt. Téma: A körzet szükséges és lehetséges fejlesztési területei, problémái volt. A megjelent, több mint harminc érdeklődő élénk figyelemmel hallgatta a körzet képviselőjének beszámolóját, majd következtek a körzet lakóinak hozzászólásai, észrevételei. >

Elismerések a Jászok Egyesülete jubileumán

A jász kulturális örökség ápolásában feladatot vállaló Jászok Egyesülete 2011. március 19-én ünnepelte a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepségen díszoklevelet vehettek át eredményes és önzetlen tevékenységükért mindazok, akik a Jászságban élők és az onnan elszármazottak kapcsolatának ápolása érdekében a legtöbbet tették. >

Zolit elismerték

A Jász-Nagykun Szolnok Megye Sajtójáért elismerő díjat kapta városunk egyik újságírója Dézsi Zoltán. Zoli Kovács Sándortól, a megyei közgyűlés elnökétől vehette át az elismerést. A négynapos ünnep felénél hívtam fel telefonon. >

Képviselői bejárás a 4. számú választókörzetben

2011. március 16-án (szerdán) a 4. számú választókörzetének képviselői bejárására kerül sor, melyet lakossági fórum követ.A bejárás kezdete 15.00 óra. Találkozás a Varga u. 2-4 előtt, majd Darázs utca, Huszár utca, Potyka u.- Csók u-i híd, Rác u.- Káposztáskert u. kereszteződése, ezt követően Honvéd – Ibolya utca, Fazekas utca eleje, Határ u.- Seregély u. majd az Árpád utca. >

Jegyző van, igazgató még nincs

Március 16-tól Dr.Gottdiener Lajos Jászberény új jegyzője. A meghirdetett pályázatra összesen hatan adták be jelentkezésüket, végül a jelentkezők közül nagy többséggel az egykori jászárokszállási jegyzőt választotta meg zárt ülésen a berényi képviselő-testület. >

Március 15-i ünnepi programok Jászberényben

Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!
Jászberény város polgármestere tisztelettel meghívja Önt az alábbi rendezvényekre: >

Hivatali munkarend

A március 14-e (hétfői) pihenőnap miatt, a jászberényi Polgármesteri Hivatal zárva tart. 2011. március 18-án (pénteken) az okmányirodában 8:00-12:00-ig és 13:00-17:30-ig, (a Polgármesteri Hivatalban 8:00-12:00-ig), 2011. március 19-én (szombaton) 8:00-12:00-ig tartanak ügyfélfogadást.

Tartalom átvétel