Közélet

Védelem sarok

Baráth LászlóBaráth LászlóSzándékom, hogy a következő hónapokban, fölhívjam a kedves olvasók figyelmét néhány veszélyre, és praktikus jó tanácsok adásával próbáljam növelni a szubjektív közbiztonság érzetüket. Ehhez felhasználom több évtizedes tapasztalataimat, kitűnő szakírók tanácsait, a Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány segítségét (melynek kurátora vagyok). >

A Neszűr ma…

Szerdai ülésén tárgyalta a berényi képviselő-testület a Budai Lóránt által benyújtott beszámolót, mely a Neszűri Munkacsoport tevékenységét tárta a városatyák elé. Az anyagot végül 15 igennel elfogadták. >

MEGHÍVÓ JÁSZBERÉNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ELŐZETES BEMUTATÓJÁRA

MÁRCIUS 19-ÉN KERÜL SOR JÁSZBERÉNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ELŐZETES BEMUTATÓJÁRA, VALAMINT AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA CÉLRENDSZER KÉSZÍTÉSÉT MEGALAPOZÓ MEGBESZÉLÉSRE. A település a civil és gazdasági szereplőkkel, valamint lakossággal szorosan együtt-működve kívánja kidolgozni a város hosszú távú (15éves időtávra) fejlesztési kon-cepcióját, valamint az erre épülő középtávú (7 éves időtávra) stratégiát. >

Jászberényben befejeződött a városközpont rehabilitáció újabb szakasza

December végére a Jászság fővárosában befejeződött az az Európai Unió támogatásával még áprilisban elindult projekt, mely a jászberényi belváros megújítását tűzte ki célul. A „Funkcióbővítő városközpont rehabilitáció folytatása Jászberényben - Belváros kapuja” néven megvalósult program annak a modernizációs folyamatnak a folytatásaként jött létre, mely annak idején az ÉAOP-5.1.1/D-2f-2009-0003 projekttel és több saját erős fejlesztéssel sikeresen elkezdődött, s melynek kiemelt célja volt, hogy méltóan reprezentálja a város státuszát és funkciógazdagságával magas színvonalon szolgálja ki a város és a térség lakosságát. >

A 90 esztendős Krisztina nővért köszöntötték


Emlékezetesen szép napot tölthettek együtt mindazok, akik részesei voltak Bujdosó Ilona Krisztina nővér 90. születésnapi ünnepségének. A jászberényi Szent Klára Idősek Otthona lakója ő, aki testvérével, Joakima nővérrel együtt került az intézménybe tizenhárom évvel ezelőtt. Mindketten a Szegénygondozó Nővérek Rendjéhez tartoztak. Krisztina nővér édestestvérét sajnos néhány éve elveszítette, s az intézményben is ő az egyedüli, aki annak idején nővéri szolgálatot látott el. >

Trianonra emlékezik a Jobbik

A Jobbik Magyarországért Mozgalom jászberényi alapszervezete 2013. június 2-án, 13 órakor az I. világháborús emlékműnél emlékezik a trianoni tragédia évfordulójára. A Lehel vezér téren álló Lovasszobornál jelen lesznek a III. Tápiómenti Trianon Lovastúra résztvevői is. >

Trianon emlékművet avatnak Jászberényben

Pénteken Jászberényben az Apponyi téren helyére került az a 3 méter magas, hosszában kettéhasadt keresztet ábrázoló emlékmű, melyet a trianoni tragédia mementójaként állíttatott a berényi képviselő-testület. Az emlékmű ünnepélyes avatására június 4-én, 17 órakor kerül sor, ahol Wittner Mária országgyűlési képviselő mond köszöntőt, majd ezt követően Szántó József címzetes apát szenteli fel a Szabó Imrefia Béla szobrászművészt által megálmodott alkotást. >

Egy belga nővér, aki megszeretett minket…


A közelmúltban a Szent Klára Idősek Otthonában ünnepségre készültek a dolgozók és a lakók. Vendéget vártak. Egy nővért, aki Belgiumból érkezett hozzájuk. Priscilla Celi nővért régi ismerősként köszöntötték. >

Budai Lóránt lakossági fóruma

"Elszámolunk és elszámoltatunk".... - Tizenkettedik alkalommal hívja képviselői beszámolóra az érdeklődőket Budai Lóránt a Jobbik önkormányzati képviselője. Vendége ezúttal dr. Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő lesz. A fórumra időpontja február 1. (péntek), 18 óra, a helyszín pedig a "Tiszti Klub" (5100 Jászberény, Bercsényi Miklós utca 27.) >

A harc csak most kezdődik...

Az elmúlt időszak eseményei, a "Neszűri munkacsoport" vezetéséről való lemondásom és annak (hol hiteles, hol kevésbé...) média visszhangja arra késztetett, hogy tájékoztassam a külterületen élőket arról, hogy nincsenek egyedül és nem hagytam őket magukra! Sőt! A harc csak most kezdődik igazán...- invitálja meghívójában aktuális lakossági fórumára az érdeklődőket Budai Lóránt a Jobbik önkormányzati képviselője. >

Párbeszéd a közjóról

- Jászberényben élek, jászberényi polgárként, és erre büszke vagyok. A civil kurázsi egy város életében akkor jelenik meg határozott igényekkel, ha a politikai vezetés gyenge, vagy az általa diktált irány rossz. Képviselőként és civilként úgy érzem, sajnos eljött az idő, hogy erőteljesebben beleszóljunk városunk irányításába. Erre eszközeink az egészséges vita, a törvényeken belüli befolyásolási képességünk felhasználása, és a lehetséges alternatívák felvázolása. Ezért szövetséget ajánlok minden jászberényi embernek, a közjót szem előtt tartva, kezdjünk beszélgetni néhány olyan kérdésről, fogalomról, melyek alapvetően vagy súlyosan befolyásolják napjainkat... - így kezdi "Beszéljünk őszintén" címmel közreadott felhívását Baráth László önkormányzati képviselő, aki múlt héten sajtóbeszélgetésre várta az újságírókat. >

Árral szemben

Félidejéhez érkezett az önkormányzati ciklus - ez alkalomból tartott összegzést nemrég Budai Lóránt aki a Jobbik képviseletében ül a Jászberényi testületben. Számvetését írásban is eljuttatta a sajtóhoz - az alábbiakban ennek a tételes összefoglalónak a részleteit közöljük. >

Tartalom átvétel