Ezúttal rendhagyóan nem csütörtök este, hanem szerdán várta a MaloM színház az érdeklődőket egy eddig még soha nem kínált előadással. Bár az egyik szereplő – Újváry Milán - már több társulattal volt vendégünk különböző kortárs tánc előadásban, ezúttal azonban egy teljesen új műfajt hozott el nekünk. Skeccsparádé… azért utána kellett néznem mi is ez valójában… szóval ez rövid zenével, időnként szöveggel kísért humoros jelenetek lazán egybe fűzött sora. Az előadás beharangozója sejtette, hogy nem szokványos és nem is valami búskomor produkció várja az közönséget. >