Minden

Sáros László Kós Károly díjat kapott

Sáros László építészt több-évtizedes tervezői, alkotói tevékenysége elismeréseként Kós Károly-díjban részesítették.
A Kós Károly-díjat 1987-ben alapította az akkori építésügyi és városfejlesztési miniszter, melyet a rendszerváltást követően 1991-ben újraalapítottak. Az elismerés a települési értékvédelem, a környezetszépítés, valamint az építészeti hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes – egyéni vagy csoportos – munkáért adományozható. Évente legfeljebb három személynek adható díj egyéni és három szervezetnek vagy csoportnak közösségi kategóriában. Az elismeréssel emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. >

Győzike felvilágosítja Jászberényt

Vannak, akiktől egyszerűen nem lehet megszabadulni. Például Győzike. Épp fellélegeztünk, hogy eltűntek a Romantikos slágerek a rádiókból, aztán egyszer csak bekapcsoljuk a tv-t, hát ott is Győzi. Már vagy öt hosszú esztendeje.

Most úgy néz ki, az RTL-nek ezentúl nem ér meg évi 50 milliót a roma hős reality showja, így hát szusszannánk egyet, ám Győzi most újabb fronton támad. Állítólag fakereskedő lesz,- legalábbis a www.stop.hu-n ezt olvastuk - és erdélyi erdőket vágat ki, hogy itthon eladhassa a faanyagot. És hogy miért fontos ez a hír nekünk jászoknak? >

banner 468

CsatolmányMéret
szuperinfo.gif69.54 KB

150 bal

CsatolmányMéret
150x120.gif12.49 KB

Feloszlatta a bíróság a Magyar Gárda Egyesületet

Feloszlatta a Magyar Gárda mögött álló egyesületet a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete. A döntés ugyanakkor nem eredményezi a Magyar Gárda megszűnését. Indoklásában a bíró jogszabálysértőnek nevezte a gárdisták egy évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi rendezvényét, mondván, hogy az ott elhangzó beszédek és a cigánybűnözés kifejezés sértik a cigány kisebbség méltóságát. Pataki Árpád arra is emlékeztetett, hogy a közjogi méltóságok és a pártok egybehangzóan ítélték el a felvonulást. Mint mondta, nem állítja, hogy nincsenek roma bűnözők, de a származás középpontba állítása és az indulatkeltés elfogadhatatlan. A bíró arról is szólt, hogy a hazafiságot nem mások ellenében kell képviselni, s alkotmányosan nem elfogadható cél, hogy a gárdisták tegyenek rendet. Mint mondta, a félelemkeltés alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, akkor is, ha az egyesület rendezvényein egyetlen pofon sem csattant el. >

Letartóztatták a munkaügyi főfelügyelőség vezetőit

Őrizetbe vették az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökét és főosztályvezetőjét. Mindkettejüket hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán reggel vette őrizetbe az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnökét, Papp Istvánt és az ellenőrzési főosztály vezetőjét, Cseke Zoltánt. Mindkettejüket hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják – olvasható a hirado.hu portálon. >

A lángoló házban keresték – de szerencsére kocsmában volt

Azt hogy kocsmázni jó dolog sokan vallják. Ám az, hogy ez életet is menthet, csak mostantól megcáfolhatatlan tény.
Ki tudná ezt jobban, mint Erdődi bácsi, kinek - míg békésen poharazgatott kedvenc italmérésében - porig égett a háza.
Kedden este csaptak fel a lángok a Jászberény központjához közeli kis vályogházból és a kiérkező tűzoltók - mint mindig - először a bennrekedt embereket próbálták kimenteni. A bámészkodók sokasága izgult, vajon ki tudják e hozni a ház gazdáját, aki ilyen tájban már otthon szokott lenni. Az összedőlni készülő házban is folyamatosan kutattak a tűzoltók, remélve, hogy előkerül a bácsi. >

Januártól magasabb lesz a diákhitel kamata

Januártól fél éven keresztül a jelenlegi 9,5 százalék helyett évi 11 százalék lesz a diákhitel kamata.A speciális törlesztési feltételeknek köszönhetően ugyanakkor a kamat változása nem növeli meg a havi törlesztőrészlet összegét, mert az továbbra is kizárólag a jövedelemhez igazodik, és a törlesztési futamidő is csak kis mértékben nő - derül ki a Diákhitel Központ közleményéből.

A MÁV-Start jól járt a sztrájkkal

A munkabeszüntetés első napján csoportszinten csaknem 80 milliót bukott a MÁV, ám a személyszállítást végző MÁV-Start pozitív mérleggel, 36 millió forint nyereséggel zárta a napot. A munkabeszüntetés miatt ugyan 65 milliós bevételkiesést szenvedtek el és kétmilliót költöttek a túlórák kifizetésére, ám a személyi jellegű megtakarítás elérte az 5 milliót, az üzemi költségeken pedig 97 millió forintot takarítottak meg.

Tartalom átvétel