Minden

71500 forint lesz a minimálbér

Megegyezés született az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén arról, hogy a minimálbér 71500 forint lesz jövőre, a 86500 forintos jelenlegi garantált szakmunkás bérminimum pedig, a gyakorlati időtől függetlenül két lépcsőben emelkedhet: januártól 87000 forintra, július 1-től 87.500 forintra.

Idén utoljára ülésezett a képviselő-testület

Az év utolsó testületi ülését jó szokásuknak megfelelően, ezúttal is apró csörteváltásokkal kezdték a jászberényi képviselők.
Balogh Béla előbb Szántai Tiborhoz, majd Juhász Dániel alpolgármesterhez intézett kérdéseket. Előbbitől a JSE tisztújító közgyűléséről (mely az egyesület második féléves támogatásának feltétele volt), utóbbitól az alpolgármester résztulajdonában lévő kávéházról és annak teraszának tervezéséről, kivitelezéséről, engedélyeztetéséről érdeklődött. >

Felavatták a megújult hűtőgépgyári tehermentesítő utat

Fél éve használjuk ugyan, de mivel most zárult le az engedélyezési, elszámolási folyamat, így eddig kellett várni a hűtőgépgyári tehermentesítő út hivatalos átadására.
Csütörtökön délelőtt dr. Magyar Levente, városunk volt polgármestere, dr. Gedei József jelenlegi városvezető, valamint Gazda László az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökének jelenlétében került sor az avatásra, melyen a megvalósításban részt vevő kivitelezők, és közreműködők mellett a képviselő-testület tagjai is megjelentek. >

Kézilabda Diákolimpia

A Lehel Vezér Gimnázium csapata diadalmaskodott és jutott tovább szerdán a Bercsényi úti sportcsarnokban a leány kézilabda Diákolimpia VI. kategóriájának megyei döntőjéből a túrkevei, ill. a Liska József SZKI csapatai előtt.(JBO)

Röplabda Diákolimpia

Az országos döntőbe jutást jelentő első két helyért küzdöttek szerdán a csapatok a Röplabda Diákolimpia V. – VI. kategóriájának megyei döntőjében.
A berényi együttesek sikerrel vették az akadályt, a szegedi vendégcsapatot mindketten legyőzték, így egymás között eldöntve az első hely sorsát, végül a Liska J. SZKI és Gimnázium állhatott a dobogó felső fokára, második helyen pedig a Lehel Vezér Gimnázium lányai végeztek. (JBO)

Szőllősi Szabolcs a legjobb gyorskoris!

Szöllősi Szabolcs a JSE sportolója immár negyedik alkalommal végzett az első helyen a gyorskorcsolyázók között azon a versenyen, ahol a hazai szövetségek eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai.. Így Szabolcs lett a 2008-as év gyorskorcsolyázója, amihez ezúton is gratulálunk!
Az abszolút csúcstartó az 1964 óta évente megrendezett voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik 13. sikerével Polgár Judit, valamint a szintén sakkozó Lékó Péter és a sífutó Tagscherer Zoltán. Utóbbiak egyformán 11. alkalommal végeztek az élen. (JBO)

Porszem került a gépezetbe

Elnézést, úgy látszik némi probléma akadt a jól zsírozott gépezetben. Hamarosan orvosoljuk a problémát.

Lécci feltölteni!

Kategóriák: Rovatok, Galéria, Fórum, Települések, Apró, Adattár
Menük:
Főmenü: Főoldal, Galéria, Videótár, Fórum, Adattár, Apró

Város:
Várostörténet
Önkormányzat
Intézmények
Szervezetek

Térkép
Látnivalók
Szállás
Vendéglátás

Közlekedés
Ügyeletek
Segélyhívás
Tudakozók

Hasznos:
Almenü: impresszum, szerzői jog, adatvédelem, kapcsolat >

Üdvözlet a frissen telepített Jászberény Online oldalon!

A telepítés befejezéséhez és a használat megkezdéséhez az alábbi lépéseket kell még megtenni:

1. A webhely beállítása Belépés után az adminisztrációs részből érhető el a webhely összes általános beállítása.
2. További funkciók bekapcsolása Következő lépésként érdemes áttekinteni a modulok listáját és engedélyezni azokat, amelyekre szükség van. Továbbiak a Drupal modulok letöltése oldalon találhatóak.
3. A megjelenés megváltoztatása A webhely kinézetének megváltoztatását a smink beállító részben lehet megtenni. Számos beépített smink választható, de újat is le lehet tölteni a Drupal sminkek letöltése oldalon.
4. Tartalom feltöltése Végül megkezdhető a tartalmak beküldése. Ez az üzenet az első címlapra is kerülő tartalom beküldése után eltűnik. >

Coop buli

Magyar fényűzés a válság közepén

Még kérdés, hogy lesz-e idén áramcsúcs, megdől-e a tavalyi rekord. 2007 novemberében a napi fogyasztás kétszer is meghaladta az 1989-es, addigi maximumot, az 5550 megawattot: a csúcsteljesítmény 6600 volt. Az biztos, hogy a nagyfogyasztó vállalatok termelés-visszaesése miatt kevesebb az energiafelhasználás, de a decemberi hideg és az ünnepi díszkivilágítások ellensúlyozhatják ezt.
– Jelentős változás akkor várható az áramfogyasztásban, ha extrém hideg áll be, például mínusz 20 fok alá esik a hőmérséklet – mondta a Zoomnak Laskóy Ágnes, az országos fogyasztást monitorozó Mavir kommunikációs osztályvezetője, akivel azt taglaljuk, lesz-e a tavalyihoz hasonló áramcsúcs. >

Tartalom átvétel