Minden

Útonállók ...

...avagy szakmailag kevésbé sikeresnek tűnő megoldások az aszfaltozás területén című rovat

Kezdjük azzal a régi igazsággal, hogy a téma az utcán hever. Szó szerint. És egyszerűen megkerülhetetlennek tűnik. Vagy csak nehezen megkerülhetőnek.
Hát persze, hogy a kátyúról beszélünk.

Egy ma reggeli bakkanásunk okán gyalogszerrel nekivágtunk a város egyik ütőerének számító Kossuth út - Nagykátai út viszonylatnak. Egészen az ALDI magasságáig jutottunk, ahonnan a Rákóczi úton visszatérve fejeztük be reggeli sétánkat. Aminek ugye semmi értelme nem lett volna, ha nem mutatjuk most meg Önöknek amit láttunk, bár meglepetést biztosan nem fogunk okozni. >

Még egy hónap haladék a mozinak

Február végéig még biztosan nem zár be a jászberényi mozi. Nemrég még azt írtuk Rövidre vágva című cikkünkben, hogy a jászberényi Lehel Filmszínház a végét járja – legalábbis a jelenlegi működtetési formában. Nos, azóta annyi a fejlemény az ügyben, mint azt Baranyi Bélától, a mozit üzemeltető vállalkozótól megtudtuk, hogy lezajlott egy Gazdasági Bizottsági ülés, ahol a tagok és a vállalkozó megegyeztek újabb egy havi üzemeltetés feltételeiről. Ennek értelmében tehát február végéig még járhatunk a Lehel moziba. Ez idő alatt az illetékesek megpróbálják rendezni a mozi sorsát. Remélhetőleg nem a lakat lesz a megoldás.

A Beer Team túra fokozatra váltott

Legutóbb a marokkói Foum Zgid-ben hagytuk magukra a Budapest –Bamako rally két jászberényi indulóját. Arrafelé már kősivatag ural mindent, igazi kemény terepen kell átküzdeni magukat. A tegnap (csütörtök) estét Assa városában töltötték A nehéz terepviszonyok miatt úgy döntöttek, hogy a túra útvonalon folytatják útjukat. Ezért a mai, pénteki napon 1400km-t kell megtenniük. Assa-ból autópályán fognak eljutni Dakhla-ig, ott reményeik szerint csatlakoznak a túrásokhoz. A kerülőre azért van szükség, mert a túlsúly és a méret miatt az autó nem bírja a verseny útvonal útjait. Nincsenek ezzel egyedül, több csapat is csatlakozott hozzájuk, így konvojban hagyják maguk mögött a versenytársakat.A Beer Team csapata tehát jól érzi magát, az autó is rendben, nem csoda, hogy a fiúk nagyon élvezik az utat. >

A Hamza Studio katalógusának bemutatója

2009 jan 30 16:00

A Hamza Studio katalógusának bemutatója - a kiadványt Máté György szobrászművész ajánlja a közönség figyelmébe.

Helyszín: Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria Jászberény (Gyöngyösi út 7.)

Furulyán közreműködik Kiss Orsolya.
A katalógus 400 Ft/db áron megvásárolható a helyszínen.

(A rendezvényre a Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesületének 15 órától kezdődő közgyűlése után kerül sor, így kisebb csúszás lehetséges a programban!)
www.hamzamuzeum.hu

Naponta kétmillióan keresik fel a világhálót

2008 végére hatszázezer fővel bővült az intenzív internetfelhasználók tábora az előző év végi adatokhoz képest. Jelenleg 4,2 millióan rendelkeznek internet-hozzáféréssel, ebből 3,1 millióan legalább heti rendszerességgel, kétmillióan pedig naponta használják a világhálót - állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérésében.

Ingyen vizsgálják át a gépjárműveket szombaton

A téli közlekedés és a gépjárművek téli üzemeltetésének részeként a Magyar Autóklub Észak-Alföldi Regionális Kirendeltsége és a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Nyílt Közlekedésbiztonsági Napot szervez Szolnokon, 2009. január 24-én, szombaton 09.00-15.00 óra közötti időben, melynek az újonnan megnyíló Újszászi úton lévő műszaki vizsgáló állomás ad otthont. A közlekedésbiztonsági program keretében várnak minden érdeklődőt, aki a 3,5 tonna alatti gépkocsiját díjmentesen szeretné modern berendezések segítségével átnézetni. Lehetőség nyílik egy komplett műszaki és környezetvédelmi átvizsgálásra, illetve kisebb beállításokat is elvégeznek a szakemberek.

A Fidesz szerződést módosítana

A Fidesz felszólította a kormányt, hogy kérje az Európai Unióval kötött hitelszerződés módosítását. Meglátásuk szerint ugyanis, a novemberben megkötött 6,5 millió eurós hitelszerződés értelmében az ország teljes vagyona el van zálogosítva, a vállalkozói vagyon, a törzsvagyon, a kincstári vagyon és az elidegeníthetetlen vagyon is, mint például a Szent Korona vagy az Országház épülete.

Vége lehet a 400 százalékos kölcsönnek

Legfeljebb 50 százalékos kamatra adhatnának kölcsönt a pénzintézetek az MSZP új tervezete szerint. A szocialista párt így korlátozná az akár több száz százalékos hiteldíj mutatókkal dolgozó Provident Zrt. tevékenységét is. AZ MSZP az uzsora elleni fellépés részeként hamarosan törvénymódosítást nyújtana be a parlamentnek.

Az APEH újabb listát tesz közzé

Tovább bővül az adóhatóság elektronikus szolgáltatásainak kínálata. A „köztartozásmentes adózói adatbázissal” bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH, amely először február 10-én lesz elérhető az adóhatóság honlapján.
Ez az adatbázis tulajdonképpen az úgynevezett „nullás” adóigazolásokért való „sorban állást” válthatja ki, és bevezetésével, illetve a köztartozás-mentesen működő cégek, vállalkozások és vállalkozók nevének megjelenítésével az APEH a jogszerűen működő társaságokat kívánja segíteni. >

Tartalom átvétel