Van képem hozzá…

Mission Impossible – Lehetetlen küldetés

Mert, Bach zenéjét hallgatva óhatatlanul befelé fordul az ember figyelme, függetlenül attól hogy éppen több százan veszik körül. Fotózni pedig ugye a külső történéseket kellene...

Mert, Varnus Xavér a maga fantasztikus tudásával, személyiségével egyszerűen elragadja a nézőt, még ha fotós is. Vagy az álla esik le, vagy éppen a lába gyökeredzik a földbe az ámulattól, vagy egyszerűen csak szégyell belekattogtatni a meghitt pillanatokba. Az, hogy fényképezni is kellene, csak akkor jut eszébe az embernek, amikor már nagyon húzza a fotós felszerelése a vállát.

Mert, a „csoda-orgona”, mint egy király, az őt megillető helyen egy hangszer-hegy tetején trónol, és a főszereplő, a koncert szinte teljes ideje alatt nekünk háttal ül, mintegy elrejtve előlünk arcát, hogy még gesztusai se vonják el figyelmünket a zenéről. Hát ez sem egy fotós-barát helyzet.... Így hát maradt az zene élvezete, persze ez sem elhanyagolandó.

Amennyiben Bach abban a napi két órában, amit a komponáló szobában töltött, valóban az Úr üzeneteit kódolta zenei formában – és miért ne hihetnénk, hogy így történt – akkor Varnus Xavér minden bizonnyal azt a küldetést kapta, hogy ezeket az üzeneteket eljuttassa az emberekhez.
Akik majd ezren ott voltunk, tanúsíthatjuk, minden szava megérkezett az üzeneteknek.

Van képem hozzá…, de valójában nincs képem közreadni őket ebben a rovatban...

Mint írtam a címben „Lehetetlen küldetés”.

Félek, hogy a képek megtörnék annak a szombat estének a varázslatát...

Hát így néz ki egy most indult fotó rovat fotó nélkül, de azért a fejünkben persze meg vannak azok a képek…hosszú időre elraktározva.