Minden

jbo

jbo

Zolit elismerték

A Jász-Nagykun Szolnok Megye Sajtójáért elismerő díjat kapta városunk egyik újságírója Dézsi Zoltán. Zoli Kovács Sándortól, a megyei közgyűlés elnökétől vehette át az elismerést. A négynapos ünnep felénél hívtam fel telefonon. >

Képviselői bejárás a 4. számú választókörzetben

2011. március 16-án (szerdán) a 4. számú választókörzetének képviselői bejárására kerül sor, melyet lakossági fórum követ.A bejárás kezdete 15.00 óra. Találkozás a Varga u. 2-4 előtt, majd Darázs utca, Huszár utca, Potyka u.- Csók u-i híd, Rác u.- Káposztáskert u. kereszteződése, ezt követően Honvéd – Ibolya utca, Fazekas utca eleje, Határ u.- Seregély u. majd az Árpád utca. >

A felnőtt foci kivéreztetve... - olvasói levél

Úgy látszik, nem csitul a jászberényi NB III-as felnőtt labdarúgás körül kialakult polémia. Az elmúlt napokban, mindkét fél számára lehetőséget adtunk a kialakult helyzet magyarázására, mint ahogy természetesen olvasói hozzászólásoknak, véleményeknek is szívesen helyt adunk, még akkor is, ha - mint ez esetben - a reakcióra késztető cikk nem a mi honlapunkon jelent meg. Annak ellenére, hogy ilyenkor talán az eredeti oldalon lefolytatott diskurzus lenne az indokolt - az, hogy a válasz közreadására minket kértek meg, talán csak azt bizonyítja, hogy a téma nem hírportál függő, hanem az egész város sportközvéleményét foglalkoztatja. >

OIK döntőbe jutott a JRK

Igencsak mozgalmas hétvégéje volt a Jászberényi Röplabda Klub csapatainak. A felnőttek pénteken a Keleti-csoport listavezetőjénél, a TFSE-KRA-nál vendégeskedtek, míg az ifjúságiak vasárnap a hazai környezetben megrendezett Országos Ifjúsági Kupa egyik elődöntőjében szerepeltek. Bár a felnőttek papírforma vereséget szenvedtek, azért volt miért örülnie a röplabdabarátoknak, hiszen az ifjúságiak bekerültek az OIK legjobb hat csapata közé, azaz pályára léphetnek majd az országos döntőben. >

Tartalom átvétel