Minden

Kezdődik az idény a Wolverines számára!

A tavalyi szezon során nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakultak a Jászberény Wolverines amerikai football csapatának mérkőzései, az idény végére kialakult mérleg lehetett volna kicsit jobb és rosszabb is, így összességében elmondható hogy a Rozsomákok hozták a kötelezőt. >

Országosan intézhető adóügyek

A diákoknak, lakóhelyüktől távol munkát vállalóknak sokszor gondot jelent hivatalos ügyeik intézése. Az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező hivatalok személyes felkeresése pénzt, fáradságot, és időt igénylő feladat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóztatási szerve célkitűzései között szerepel az adózók számára egyszerűbb, kényelmesebb ügyfélkapcsolati megoldásokat biztosító szolgáltatások bevezetése. >

Rendőrségi hírek

Eljárás indult egy 24 éves jászberényi lakos ellen, aki március 13-án az éjszakai órákban Jászberényben a Szövetkezet úton megkísérelt eltulajdonítani egy parkoló személygépkocsit. Az elkövetőt a járőrök a helyszín közelében elfogták és a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították. Jármű önkényes elvételének bűntette miatt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, mely során a cselekmény elkövetését elismerte. >

jbo

jbo

jbo

jbo

Március 15.

Sajnos azt vettem észre hogy a bíróság falán elhelyezett emléktáblát senki más nem koszorúzta meg csak a helyi Jobbik. Tavaly ez nem így volt , akkor többen is megkoszorúzták. Vagy ez már nem érdekes ?

Más .
Azt vettem észre hogy a városi ünnepségen a koszorúzó politikai és társadalmi , civil szervezetek közt nem volt ott a Baráth úr álltal képviselt Összefogás Jászberényért egyesület . Esetleg már nem is létezik ? Mióta vége lett a választásnak ők is és a Magyar Levente féle EJJE olyan mintha nem is létezne . Igaz Magyar Levente legalább koszorúzott .

Száraz Vivien nemzetközi versenyt nyert

Birkózóink futószalagon szállítják a jó eredményeket. Száraz Vivien múlt szombaton Pestszentimrén a XIII. id. Növényi Norbert emlékversenyen, a serdülő női 65 kg-osok mezőnyében szlovák és magyar riválisainak legyőzésével állhatott a dobogó legmagasabb fokára – számolt be Kovács György J-Ász SE elnöke. >

jbo

jbo

jbo

jbo
Tartalom átvétel