Ebben az évben március 8-10 között Debrecen adott otthont a rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságának. Jászberény ezúttal is képviseltette magát a versenyen, azonban évek óta először nem korcsolyázókkal, mert Darázs Péter befejezte pályafutását, testvérét Rózsát pedig sérülés akadályozta a felkészülésben. Az, hogy mégis jelen voltunk Novák Antalnak, aki starterként dolgozott a versenybíróságban és Gémesi Balázsnak köszönhetjük, aki fotósként volt jelen az év kiemelkedő versenyén. >