Mindenmás

Lefőzték(-sütötték) ellenfeleiket a berényi vendéglátósok

Tizenkét turisztikai szolgáltató, intézmény, civil szervezet nevezett be a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület múlt év decemberi, évadzáró hagyományőrző versenyére, melyet a Csíkvölgyi Pipa Csárdában bonyolítottak le. A versenyzőknek a szilveszteri ünnepkörre jellemző ételsorokkal kellett a neves szakemberekből álló szakmai zsűri elé lépniük. Ezúttal három jászberényi csapat mérettette meg magát és mindhárman remekül szerepeltek >

Főhajtás az áldozatok előtt

A 2. Magyar Hadseregre, az elesettekre és az áldozatokra emlékeznek Jászberényben január 12-én (kedden) délután. A program 17.00 órakor a Szentkúti templomban celebrált szentmisével kezdődik, majd a jelenlévők 18.00 órakor gyertyát gyújtanak a Szentkúti téri II. világháborús emlékműnél. >

Újévköszöntő túra a Mátrába

A JSE Természetjáró Szakosztálya Újévköszöntő túrára várja mindazokat, akik szívesen sétálnak a téli erdőben. No nem sokat, csak tíz kilométert, ami ugye egészen kellemes táv. >

Jászapátin gyakoribb az emlőrák előfordulása

Mammográfiás emlőszűrés Jászapátin Január 4-7 között!
A háziorvosok nyilvántartása szerint 2008. évben a Jászságban 1338 rosszindulatú daganatos nő élt. Ebből 412 főnek emlődaganata volt. Jászapátin 2008. évben 180 rosszindulatú daganatos nő élt. Ebből 60 főnek emlődaganata volt. Jászapáti lakosságának számához viszonyítva ez 14 fővel több, mint ami a jászsági átlag szerint számítható. >

Januári véradások a Jászságban

A Magyar Vöröskereszt Jászsági Területi Szervezete január hónapban is szervez véradásokat, melyekre az alábbi helyeken várja a véradókat: >

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK - ÉS KÖSZÖNJÜK!

Na tessék...Megint eltelt egy év. Mi inkább úgy mondanánk: pont egy év telt el. Legalábbis azóta, hogy megszülettünk.A Jászberény Online-t ugyanis valamikor tavaly, a két ünnep között lőttük ki először a nagyvilágba, akkor még teszt-jelleggel, és azóta aki szeretné - vagy tud róla - naponta olvashat Jászberényhez, Jászsághoz kapcsolódó információkat, híreket oldalainkon. >

Heves felől hevesen (a havason)

Bár két pont között valóban az egyenes tűnik legrövidebbnek, néha mégsem ildomos azt az utat járni. Egy körforgalom esetében például kifejezetten szerencsétlen megoldásnak tűnik. >

Kaszinó Karácsony - tizennyolcadszor

Az egyesület fennállása óta még soha nem maradt el a Kaszinó Karácsony, az családias hangulatú ünnepség, melyet december 21-én immár 18. alkalommal rendezett meg tagjai részére a Honvéd Jász Kaszinó - kaptuk a hírt az egyesület házatájáról. >

Vastagodik a berényi X akta…

Ahogy megjelent honlapunkon a Bajcsy-Zsilinszky úton észlelt, paranormális tevékenységről szóló írásunk, a vízmű munkatársai máris beleásták magukat a kérdésbe. Persze egyelőre nem szó szerint, hiszen csak műszeres méréseket végeztek. Ők ugyanis nem hisznek holmi rejtélyes földalatti csodákban, azt viszont nagyon szeretnék tudni, valójában nem-e valamiféle csőtörés okozhatja a rejtélyes jelenséget. Ács Tibort, a Vízmű-telep vezetőjét kérdeztük, miként zárult a vizsgálat. >

Tilosból is leshet a traffipax?

A Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tájékoztatója a KRESZ 2010. január 01-től tervezett fontosabb változásaira hívja fel a figyelmet: >

Segítség az ünnepek előtt

Pénteken 10 és 18 óra között a Jászsági Vöröskereszt munkatársai a TESCO Áruház üzletterének bejáratánál várják azokat, akik az ünnepek közeledtével szeretnének a hátrányos helyzetű jászberényi családokon segíteni. >

Polgármesterünk lenyomta Gusztost és Gyurcsányt

Az alábbi sajtóközlemény hatására elindítjuk "A politikus is ember" rovatunkat, melyből ezúttal arról szerezhetnek tudomást kedves olvasóink, hogy új parlamenti rekord született, melyet Dr. Gedei József /MSZP/ képviselő-polgármester az országgyűlés legújabb maratonistája állított be. >

Tartalom átvétel